Liga 2│Egyenesedünk

Liga 2│Egyenesedünk

Hármas győzelmi sorozatban lévő csapatunk immáron kilenc pontnál jár. Egyenesedünk, mondhatni. Az utóbbi mérkőzéseken mutatott elszánt, harcias magatartás azonban még a pontoknál is többet ér és szüretben gazdag őszt vetít előre.

2022. szeptember 6. Szerző: Ráduly Róbert Kálmán

Áttörtük a gátat

Ha a sorsolást követően az öt meccsből kilenc pontot felajánlják, bizonyára - különösebb habozás nélkül - aláírjuk. Az első öt játéknapra ugyanis, a sorsolás brutálisan kemény ellenfelekkel párosított. A Steaua és a Szlobozia elleni, lehetetlen küldetésszámba menő idegenbeli mérkőzés mellett, a Concordia és Bodzavásár csapatait fogadtuk hazai pályán. Nem mellékesen, utóbbi kettő a tavaly Csíkszeredából győztesen távozott. Mindjárt az elején négy olyan csapat jött szembe, akik ellen a tavaly egyetlen pontot szereztünk.

Ha a kemény sorsolás egymagában nem lett volna elegendő, a nyitó fordulóban előnyből buktuk el a Dés elleni találkozót, majd unalmas, élvezhetetlen, erősen „null-null szagú”, taktikai csatározást követően, a Concordia ellen sem tudtunk pontot szerezni. A lefújás után, a szurkolók – a második vonalban 2019 ősze óta tartó menetelésünk során másodszor – hangos számonkérés közepette, marasztalták el a vesztes társaságot. 180 perc késéssel ugyan, de áttörtük a gátat. Innen tovább nincs, nem lehet megállás.

Jött a fordulat és a háromból három győzelem. Első lépésként négy gólt rámoltunk be a Steauanak. Igaz, ők is eltalálták háromszor a kapufát. Másodjára, jobbak voltunk a jó erőkből álló Bodzavásárnál, végül pedig Szlobozian arattunk – az arany pillanataink tárházába kívánkozó – szív-lélek győzelmet. Ami igazán fontos: kilenc pontunk van és a kezdeti görcsösség immáron bizakodásba fordult. Egyenesedünk.

Kilenc pont, öt mérkőzés

Idén csapatunknak kilenc pont begyűjtéséhez elegendő volt öt mérkőzés. Bravúros teljesítmény, különösen, ha az előző éveinkkel tükrében vizsgáljuk.

IdényMeccsszámPontokPont/meccs
2019/209 M9 p1,00 p/M
2020/217 M7 p1,00 p/M
2021/228 M6 p0,75 p/M
2022/235 M9 p1,80 p/M

Három éve kilenc mérkőzésen volt kilenc pontunk, két éve az első hét mérkőzésünkön hét egységet gyűjtöttünk, a tavaly pedig nyolc forduló után mindössze hat pont volt a tarsolyunkban. Jelentős változás. Egyenesedünk. Olyannyira, hogy csapatunk a második vonalbeli szereplése során először a hatodik játéknap végén elérheti a két pont/meccses átlagot.

Zsinórmérce: két pont/meccs

Mivel a húsz résztvevőből ötnek nincs feljutási joga, azzal a forgatókönyvvel is számolnunk kell, hogy a rájátszásba nehezebb lesz bejutni, mint az osztályozó helyet elcsípni. A jelenlegi állás alapján ugyanis, a felsőházra nemcsak a Steaua, hanem a Sellemberk is esélyes.

Ha a meccsenként két pont virtuális határt a pillanatnyi rangsorra vetítjük, akkor az éllovas Dés és a második Galac lóg ki felefele két, illetve egy ponttal. További öten ütik a mércét, de közülük a következő forduló végén legalább egy átmenetileg búcsúzik ettől a státustól, hiszen a hatodik fordulóban a Bodzavsár Jászvásárra látogat. Mi ellenben újabb mérföldkő előtt állunk, hiszen csapatunk - a második vonalbeli szereplése során először - a hatodik játéknap végén elérheti a két pont/meccses átlagot.

 CsapatPontokGKZsM
1.Dési Unirea12 pont10-7+2 pont
2.Galaci FC Oțelul Suporter Club11 pont8-4+1 pont
3.Sellemberki CSC 159910 pont8-3határeset
4.Szloboziai FC Unirea 0410 pont7-3határeset
5.Bodzavásári Gloria10 pont9-6határeset
6.Jászvásári Politehnika10 pont7-4határeset
7.Bukaresti CSA Steaua10 pont8-7határeset
8.FK Csíkszereda9 pont9-5-1 pont
9.Bukaresti Progresul 1944 Spartac9 pont7-4-1 pont
10.Nagybányai Minaur8 pont5-6- 2 pont
Megjegyzés: Arra számítunk és azzal számolunk, hogy a két pont/meccs teljesítmény elégséges lesz a rájátszáshoz és nagy valószínűséggel a közvetlen élvonalbeli tagság kiérdemléséhez is. Ezt tekintjük tehát az idei teljesítmény zsinórmércéjének.
 

A közvetlen csatában nem állunk rosszul

A feljutásra ácsingózó, valamint a felsőházra esélyes alakulatok közül, az FK Csíkszereda az egyetlen, amely miden eddigi találkozóját közvetlen rivális ellen játszotta. Ezzel szemben, a pillanatnyi táblázaton előttünk tanyázó Bodzavásár vagy Szlatina, az általunk esélyesnek tartott tízesből, rajtunk kívül nem játszott mással. Anélkül, hogy bárkit megbántanánk, bizonyára nem mindegy, hogy a Steauval vagy az Újszentessel játszol. Éppen ezért, a továbbiakban a bajnoki menetet egy minitabellán keresztül is követjük.

 FKSTEGLOGALSZLOJÁSZDésSELDINCONPontDMDP
FK  3-2    XV.XIII.0-19 p59 p
Steaua0-4 XVI.XI. 2-1XIII.   10 p23 p
Gloria    XVIII  IX.VII.XV.10 p10 p
GalacXVIII XII.  0-0   X.11 p35 p
Szlbozia0-1XVII XIII. VII.XV.   10 p10 p
JászvásárXII. VI.    XVIIXV.2-110 p47 p
Dés2-1 XIV.IX. 1-2   XII.12 p36 p
Sellemberk VIII. 1-1X. VI. XVIII 10 p11 p
Dinamo VI. 1-3VIII. 2-3   6 p33 p
Concordia XIV.  XVI.  VII.0-1 4 p33 p

Minitabella vagy zsinórmérce ide vagy oda, csapatunk számára továbbra is a pontgyűjtés a feladat. Mégpedig bivalyakarattal és hangyaszorgalommal. Legközelebb erre vasárnap délelőtt a Nagybányai Minaur ellen van lehetőségünk. Egyenesedünk tovább. Tizenkét ponttal elérjük a két pont/meccs átlagot. Onnan pedig jöhetnek az újabb küzdelmes sikerek…



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza