Nem nyerhettünk



Nem tudta megtartani harmadik helyét az FK Csíkszereda az U19-es Elit Ligában.

Purguly Árpád és Gál Ervin csapatának nyernie kellett volna Craiován ahhoz, hogy dobogós helyen végezzen. A többségében egy évvel fiatalabb csapatunk tisztességgel küzdött az utolsó percig, de ezúttal "csak" döntetlent ért el, így az ötödik helyen fejezte be az Elit Liga nyugati csoportját.

Gică Popescu Akadémia - FK Csíkszereda 2:2 

Gólszerzők: Berkeczi, Csala.

FK Csíkszereda U19: Bencze - Márton, Berkeczi, Aszalos, Tamás, Dobos, Bara Levente, Pál, Barta, Tóásó, Becze. Cserék: Jakab, Bara László, Solymosy, Csala.

Purguly Árpád vezetőedző nyilatkozata:

"Borzasztóan rosszul kezdtük a mérkőzést, az 5. percben már kétgólos hátrányban voltunk, egy öngólnak és egy leshelyzetből kapott gólnak köszönhetően. Lassan 20 éves edzői pályafutásom alatt, ennyire nem éreztették még aktuális csapatommal, hogy itt nem lehet nyerni. A védekezésben nem tudtunk a partjelzőkre számítani, mert egyszerűen nem húztak be egy lest sem, mire erre rájöttünk és ehhez alakítottuk a játékrendszerünket addigra az ellenfél 2 góllal vezetett. Ahogy telt az idő egyre magabiztosabban játszottunk és a 27. percben a korábban öngólt szerző játékosunk Berkeczi Csongor az ellenfél kapujába is betalált. A második félidőt mindvégig mi irányítottuk mind fizikálisan, mind taktikailag, hosszú időre benyomtuk ellenfelünket a saját kapuja elé és az 55. percben Csala Tibor nagyszerű átlövésével ki is egyenlítettünk. Hiába voltunk fölényben, amit a szögletarány is hűen igazol (7:2) a harmadik helyet jelentő győztes gólt nem sikerült megszereznünk. Ennyi „támadó szabálytalanságot”, mint amit ezen a mérkőzésen ellenünk fújtak, kézilabdában sem nagyon látnak a nézők. Ismét hét sárgalapot kaptunk, ami szerintem rekord ebben a ligában. Minket a játékvezető a rossz passzért is sárgával büntetett! Nevetséges! A mérkőzés krónikájához és játékvezetői felfogásához hozzá tartozik még, hogy a 92. percben Becze előretörését hárman sem tudták megakadályozni, aki továbbadta a labdát az üresen lévő társának, egy az egyben vezethette volna a kapusra azt, de a játékvezető szabadrúgást ítélt kifele. Mérkőzés után mikor megkérdeztük erről az ítéletről, azt válaszolta, hogy ő úgy vélte, hogy a 2:2 reális eredmény ezen a mérkőzésen. Sajnálom az első félidei 10 perces rövidzárlatunkat, de utána a játékosaim igazi csapatként küzdve, mindent elkövettek annak érdekében, hogy megnyerjük a mérkőzést, de most, is mint a szezon során már sokszor, nem csak az ellenféllel kellett megküzdenünk a 3 pont megszerzéséért. Szeretnék ismét gratulálni a csapatnak és segítőmnek, Gál Ervinnek az egész éves munkához és az Elit Ligába való feljutáshoz. Külön szeretnék gratulálni a sokszor nem egyenlő feltételek mellett megvívott küzdelmekhez. Nagyon értékes év volt ez számomra örülök, hogy az utolsó percig harcolhattunk a dobogóért, és annak is, hogy a felnőtt csapatnak is tudtunk játékosokat nevelni. Nem utolsó sorban Boldog Anyák Napját kívánok minden játékosom Édesanyjának!!!"



Comments



Share your opinion, join the discussion. You need to log in to comment.


Back