Fejben volt igazán erős az FK Csíkszereda női csapata, hogy miután látszólag kiengedte a kezéből a győzelmet, képest volt mégis a maga javára fordítani a mérkőzést az alapszakasz utolsó találkozóján a Kolozsvár ellen.
Fejben volt igazán erős az FK Csíkszereda női csapata, hogy miután látszólag kiengedte a kezéből a győzelmet, képest volt mégis a maga javára fordítani a mérkőzést az alapszakasz utolsó találkozóján a Kolozsvár ellen.
A szintén rájátszásba jutott Universitatea szokásos otthonában, a nagyiklódi műfüves „arénában” sikerült gyorsan megszerezni a vezetést Kollár Péter tanítványainak, Fülöp Boglárka tört be a büntetőterületre az 5. percben két védő között megállíthatatlanul, és az elfekvő Brici fölött fölött a hálóba lőtte a labdát. A következő percben azonban máris egyenlíthetett volna a Kolozsvár, miután Tankó Réka rosszul játszott meg lábbal egy hazaadott labdát, az ellenfélhez szabadított fel, az ezt követő lövésnél azonban már javított a csíki hálóőr.
A második játékrész elején két hatalmas védelmi hibánknak köszönhetően azonban átvették a vezetést a házigazdák: először az 51. percben találtak be, amikor Haraszti Fanni erőtlenül hazafejelt labdája után a kapura törő Nicolescut szabálytalanul ütközte le Tankó Réka, a megítélt büntetőt Borodi értékesítette (1–1), majd öt perccel ezután ismét Haraszti Fanni szabadított fel rosszul a csíki büntetőterületen belül, egyenesen Nicolescuhoz, aki három védőnk között átkígyózva a hosszú sarokba lőtt: 2–1.
Nem sokáig tartott szerencsére a kolozsváriak öröme, a 63. percben Geréd Erika egy szögletet értékesített némi szerencsével, ugyanis a kapu torkában megfejelt labda a lábára, és onnan a kapuba pattant: 2–2. A 71. percben aztán a házigazdák is bizonyították, hogy tudnak hibázni, ugyanis ez is kellett, hogy a labda baloldalt Herczeg Andreához kerüljön a 16-os közelében, középpályásunk jó beadását Mitri középről, alig négy méterről zavartalanul lőhette a hálóba: 2–3.
A nem minden izgalmaktól mentes, de fontos idegenbeli győzelemmel eldőlt, hogy az alapszakaszt az FK Csíkszereda zárja a második helyen, a kolozsváriak maradtak a harmadikak. Az „őszi bajnok” a Konstancai Farul, öt ponttal megelőzve a mieinket. A küzdelmek tavasszal az első négy helyezett számára a rájátszással folytatódnak február közepétől, amikor az első fordulóban ismét a kolozsváriakkal találkozunk, ezúttal hazai pályán.
Labdarúgó női Szuperliga, alapszakasz, 14. forduló
Kolozsvári Universitatea–FK Csíkszereda 2–3 (0–1)
Nagyiklódi stadion
Vezették: Ștef Claudiu (Marosvásárhely), Nagy Daniel (Medgyes), Spătar Răzvan (Szeben).
Gólszerzők: Borodi Adina (51., büntetőből), Niculescu Alexia (56.) illetve Fülöp Boglárka (5.), Geréd Erika (63.), Mitri Rita (71.)
Sárga lapok: Marcu Carmen (78.), Bumbar Sonia (80.) illetve Szőke Eszter (37.), Geréd Erika (89.), Balázs Csilla (90+4.)
Kolozsvár: Brici Briana – Varo Helga (Oneț Daiana 75.), Bumbar Sonia (Mara Bâtea 75.), Borodi Adina, Botojel Cristina, Niculescu Alexia, Sigheartău Simona, Marcu Carmen, Stamate Maria, Mihăilesc Lorena (Șova Iulia 87.). Vezetőedző: Sălăgean Călin.
FK Csíkszereda: Tankó Réka – Geréd Erika, Haraszti Fanni (Szabova Sofia 71.), Balázs Eszter, Balázs Csilla, Nyéki Anna (Mitri Rita 52.), Antal Anita, Herczeg Andrea (Vlădulescu Ana Maria 79.), Fülöp Boglárka, Szőke Eszter, Magyarics Zoé. Vezetőedző: Kollár Péter
Rédai Attila