Női Szuperliga | Két büntető és piros lap után vereség

Korán vezetést szerzett női csapatunk a Kolozsvári U Olimpia otthonában, a házigazdák azonban két tizenegyesből fordítottak. Herczeg Andrea találatával még sikerült egyenlítenünk, ám az emberhátrányba került együttesünk a hajrában újabb gólt kapott, így elszenvedte első vereségét a bajnoki idényben.

Női Szuperliga | Két büntető és piros lap után vereség

Korán vezetést szerzett női csapatunk a Kolozsvári U Olimpia otthonában, a házigazdák azonban két tizenegyesből fordítottak. Herczeg Andrea találatával még sikerült egyenlítenünk, ám az emberhátrányba került együttesünk a hajrában újabb gólt kapott, így elszenvedte első vereségét a bajnoki idényben.

Jól kezdte a nagyiklódi összecsapást Kollár Péter együttese: már a 7. percben megszereztük a vezetést, Shala Jehona talált a kolozsváriak kapujába. A folytatásban is benne volt a játékunkban az újabb gól, ám a 23. percben sérülés miatt változtatnunk kellett, Ezer Anna helyére Katona Flóra érkezett.

A 29. percben büntetőhöz jutott a házigazda, amelyet Borodi Adina értékesített, így döntetlennel vonultak szünetre a csapatok. A második félidő elején ismét tizenegyest ítélt a játékvezető az U Olimpia javára, Borodi pedig másodszor sem hibázott, ezzel már a kolozsváriak vezettek.

Csapatunk nem adta fel, és a 73. percben Herczeg Andrea találatával visszajött a mérkőzésbe. Az egyenlítés után sem elégedtünk meg a döntetlennel, továbbra is a győztes gólt kerestük, négy perccel később azonban Eklund Pinja megkapta második sárga lapját, így emberhátrányban kellett folytatnunk.

A létszámfölényt a 82. percben használta ki a házigazda: Maier Tanya találata jelentette az U Olimpia győztes gólját. Bár a fordulatos mérkőzésben több is lehetett volna számunkra, ezúttal nem sikerült megismételnünk az előző találkozókon mutatott jó játékot.

Vezetőedzőnk érdekes, ugyanakkor áldozatokkal teli összecsapásként értékelte a találkozót.

– Megszereztük a vezetést, és úgy éreztem, újra betalálhatunk, közben azonban egy párharcnál megsérült az egyik játékosunk. Ezt követően védelmi hibákat követtünk el, az ellenfél pedig két tizenegyesből fordított. Úgy éreztem, a játékvezetők folyamatosan minket büntettek, bár sajnos mi is esélyt adtunk erre. Nehezen, de sikerült kiegyenlítenünk, és nem elégedtünk meg a döntetlennel, a végén azonban ismét betalált az ellenfél, és ezzel lezárta a mérkőzést. Több volt ebben a találkozóban, de nem tudtuk megismételni a korábbi jobb teljesítményünket. Ismét meg kell újulnunk, és remélhetőleg ez sikerülni is fog – fogalmazott Kollár Péter.

Női Szuperliga, alapszakasz, 3. forduló
Kolozsvári U Olimpia–FK Csíkszereda 3–2 (1–1)
Nagyiklód, Iclod Arena, 2026. szeptember 5., 13.00 óra

Játékvezető: Iviniș Darius (Fehér megye).
Asszisztensek: Cozorici Bogdan Ioan (Szilágy), Voicu Răzvan Sebastian (Fehér).
Játékvezetői megfigyelő: Ștefănuț Claudiu (Beszterce-Naszód).
Mérkőzésküldött: Orosfoian Ioan (Maros).

Gólszerzők: Borodi (29., 51. – mindkettőt tizenegyesből), Maier (82.), illetve Shala (7.), Herczeg (73.).

Sárga lap: Marcu (44.), Suciu (67.), Maier (76.), Borodi (85.), illetve Eklund (28., 77.), Orbán (40.), Zán-Fábián (80.), Vincze (88.).
Kiállítva: Eklund (77., második sárga lap után).

Kolozsvári U Olimpia: Morey – Woodcock, Ciortea, Suciu, Iugan, Borodi (Lazăr, 90+2.), Pînzariu (Maier, 65.), Varo (Oneț, 85.), Cândea (Neagu, 65.), Rosenblatt, Marcu (csapatkapitány). Vezetőedző: Sima Daniel Ștefan.

FK Csíkszereda: Böröcz – Antal, Ezer (Katona, 23.), Orbán (Zán-Fábián, 54.), Nombot, Balázs, Fülöp (Tănase, 54.), Eklund, Szolomájer (Vincze, 45.), Shala (Bednárová, 80.), Herczeg (csapatkapitány). Vezetőedző: Kollár Péter.

Csapatunk legközelebb szeptember 13-án, vasárnap 15 órától lép pályára: a Női Szuperliga alapszakaszának negyedik fordulójában a Bukaresti Rapid otthonába látogatunk.

R. A.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza