Női Szuperliga | Két góllal múltuk felül a beszterceieket

Kapott gól nélküli kétgólos győzelmet aratott női szuperligás együttesünk péntek délután a Besztercei Gloria csapata ellen egy, a 12. fordulóból elhalasztott hazai mérkőzésen.

Női Szuperliga | Két góllal múltuk felül a beszterceieket

Besztercén nyerni tudtak az első körben Kollár Péter tanítványai 1–0-ra a rájátszásba már szintén bejutott együttes ellen, így mindenképpen az FK számított esélyesebbnek, még ha nem is sokkal. A vendégek ütőképes, jó képességű játékosokból álló csapattal érkeztek a télies körülmények között megrendezett összecsapásra, amelyen a kezdő sípszó előtt azért a karbantartó csapat is oda kellett tegye a csontot, hogy játékra alkalmassá varázsolják a pályát.

Már a 6. percben megszerezte a vezetést az FK Feketevízi Tímea révén, aki egy remek mélységi indítás és jó időzítésű kiugrás révén találta szembe magát Câmpeannal, s el tudta pöckölni a vendégek kapusa mellett a labdát kevéssel azelőtt, hogy a hálóőr csúnyán leütközte volna. Gólöröm helyett így ápolás következett felvidéki középpályásunk számára, aki aztán szerencsére tudta folytatni a játékot.

Talán a Farul elleni csorba kiküszöböléseképp – hazai pályán két hete 3–0-s vereséget szenvedtünk a címvédőktől – nekirontottak a csíki hölgyek az ellenfélnek, határozott, gyors játékkal kevés lehetőséget hagyva a vendégeknek. Ami nem jelenti azt, hogy nem akadtak volna helyzeteik, összesen háromszor találták el például a keresztlécet. Az idő elteltével azonban elnehezedtek a lábak, s onnantól már inkább átlövésekkel próbálkoztunk, ezekben azonban nem volt igazán veszély.

Benne volt a levegőben, hogy kevés lehet az egyetlen gólos, sovány előny, de aztán az aggodalmak eloszlottak azzal, hogy a 74. percben sikerült belőni a második gólt is: Câmpean kézzel fogott meg egy hazaadott labdát, így öt méterről lőhettünk közvetett szabadrúgást, az elmozdított játékszert pedig a nem túl határozott vendégvédők közötti rést megtalálva vágta a hálóba Herczeg Andrea. Ezzel tulajdonképpen az érdemi kérdések eldőltek, a meccsben nem volt benne a nagy vendégfeltámadás, mint Kolozsvár ellen, tulajdonképpen szinte végig a besztercei kapu előtt tartottuk ezúttal a labdát, s nem adtunk lehetőséget arra, hogy hátul hibázzunk.

Ezzel a három ponttal az alapszakasz utolsó fordulója előtt visszakerült a második helyre az FK, öt ponttal lemaradva az éllovas Farultól. Hétfőn idegenben azzal a Kolozsvári Universitateával mérkőzünk meg, akik októberben az utolsó percben szerzett góllal tudtak pontot lopni Csíkszeredában. 

Labdarúgó női Szuperliga, alapszakasz, 12. forduló
FK Csíkszereda–Besztercei Gloria 2–0 (1–0)

Csíkszereda, városi stadion
Vezették: Moldoveanu Cristian (Sepsiszentgyörgy), Boncz Gabriel (Fogaras), Şchiopeţ Claudiu (Brassó)
Gólszerzők: Feketevízi Tímea (6.), Herczeg Andrea (74.)
Sárga lap: Haraszti Fanni (33.), Szabova Sofia (45+1.), Szőke Eszter (70.), Antal Anita (90.) illetve Cerescu Cristina (56.)
FK Csíkszereda: Tankó Réka – Geréd Erika, Szabova Sofia (Balázs Eszter 70.), Haraszti Fanni, Magyarics Zoé, Balázs Csilla (Orbán Aranka 80.), Szőke Eszter, Herczeg Andrea (Nyéki Anna 80.), Vlădulescu Ana Maria (Antal Anita 52.), Fülöp Boglárka, Feketevízi Tímea (Mitri Rita 52.). Vezetőedző: Kollár Péter
Besztercei Gloria: Câmpean Sara – Zahin Becker Julia, Bistrian Claudia, Negrea Oana, Ristache Mirabela (Sandu Bianca 65.), Colibaba Corina, Mardari Daniela (Roșu Clara 65.), Cerescu Cristina, Da Silva Scaramelo Emily (Galau Bawn Lung 81.), Ivanova Dimitra (Rubanovici Victoria 54.), Kara-Jouli Rania (Șerban Patricia 81.). Vezetőedző: Albon Mirel

R. A.
 



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza