Vereség a nyitómérkőzésen

Vereség a nyitómérkőzésen

Rosszul kezdődött a IV. OTP Bank Nemzetközi Ifjúsági Labdarúgótorna csapatunk számára.

Tegnap, augusztus 11.-én, a központi pályán 17 órás kezdettel megrendezett találkozón, az FK Csikszereda U17-es csapata mérte össze erejét, a hasonló korosztályt képviselő, MFA Munkács csapatával.

A fiúk meglehetősen rosszúl álltak bele a mérkőzésbe, olyannyira, hogy a vendég kárpátaljai csapat már a 10. percben 2-0-ra vezetett. Az ellenfél, mindkét esetben, kíméletlenűl kihasználta védőink pontatlanságát, kapunk előtti határozatlanságát.

A folytatás sem sikerült jobban. A mieink próbálkozásai rendre elhaltak az ellenfél tizenhatosa körül, míg az MFA Munkácsnak minden támadásában benne volt a gólszerzés lehetősége.

A mérkőzés harmadik találatára a 37. percig kellett várni, amikor újból az MFA Munkács talált be.

Amikor már mindenki a szünetet várta, a 40. percben érkezett meg csapatunk szépítő találata, egy szép egyéni akció után távolról eleresztett, életerős lövésből a bal felső sarokba. A gólt az 5-ös számú játékosunk, Fazakas Henrik szerezte.

A csapatok így 1-3-as eredménynél vonulhattak az öltözőkbe.

A második játékrész is ugyanazon forgatókönyv szerint alakult, mint az első. A mieink próbálkoztak, de elől hiányzott a fantázia és az átütőerő, hátul meg maradtak a bosszantó pontatlanságok.

Ebben a játékrészben összesen négy gól született, és mind a négyet a kárpátaljaiak szerezték, sorrendben a 61. percben , a 69. percben tizenegyesből, a 76. és a 79. percben, az utolsót is tizenegyesből.

További találatot nem sikerült szereznünk, így egy súlyos vereség lett a vége számunkra, 1-7.

A fiúknak egy nap pihenő fog következni, ami alatt rendezniuk kell soraikat. Folytatás pénteken 19 órától a Márton Áron Gimnázium mögötti műfüves pályán. Az ellenfél a vajdasági TSC Topolya lesz.

FK Csikszereda U17 - MFA Munkacs 1-7 (1-3)

Gólszerzők: Fazakas (40.), illetve Pyshchur (3., 10.), Kaida (37.), Astafiev (61.), Dreznal (69. - 11-esből), Vorobiak (76.), Kokorovets (79. -11-esből)

Sárga lap: Pyshchur

A játéknap második mérkőzésén, 19 órától, a Márton Áron műfüves pályán, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia és a horvátországi NK Eszék csapata mérte össze erejét. A végeredmeny 4-1 lett az NK Eszék javára.

PFLA - NK Eszék 1-4 (0-2)

Gólszerzők: Simon, illetve Mažar, Damjanović (2), Solić

Bara Zoltán László



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza