Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek
XVI. Egy pár síléc
Egy pár jó síléc igazi kincset ért. A lesikló vagy szlalom lécnek gyártatott: rétegelt fából, alumínium pántokkal és acél kantnikkal ellátott sílécnek „National“ volt a márka neve, akkoriban ez volt a csúcstechnológia a régeni sportfelszereléseket gyártó üzemnél. Erre fájt volna a fogam a régeni Avîntul (Lendület) mérkőzését vezetve. Ez a csapat jobb időket is megért, még az A divízióban is szerepelt pár évig, aztán a 70-80-as években a B-ben. Az én időmben, vagyis 1975-85 között hullámvölgybe került és a C divízióban kínlódott, a másik régeni csapattal, az Acéllal versenyezve. Az Acél, az IUPS (Faipari gépeket gyártó vállalat) csapata volt, szintén a C divízióban. Közönsége, szurkolótábora a hagyomány miatt is nagyobb volt a Lendületnek, de a pénz és hozzáállás az Acélhoz húzott.
Mi, Hargita megyei bírók szívesen mentünk Régenbe mérkőzést vezetni. A bukaresti bírói kollégiumnál nem tudták hogy miért. Ott ugyanis a kiszállási díjakat, a mérkőzés vezetésért járó jogdíjakat a vasúton való megközelítés, távolság függvényében számították ki. Régenben is annyit kaptunk, mint Kolozsváron, Onestiben vagy Radnabányán. Gépkocsival Udvarhelyen, majd a Kalondán és Szovátán keresztül 2 és fél - 3 óra alatt oda értünk. A Maros mentén sem volt sokkal hosszabb, ha gyergyói bíró is volt a brigádban. Két mérkőzés alkalmával is kértem a helyi vezetőket, hogy nekem a bérem helyett hozzanak egy pár sílécet, ugyanis az enyém azelőtt való télen eltörött. Jó hogy az, és nem a lábam! Előre megígérték, aztán mindig azt mondták, hogy nem lehet. Most nem lehetett kihozni a gyárból. Tudtam, hogy ez mese, mert ha nagyon kellettek volna a pontok vagy az ellenfél miatt a csapatnak szüksége lett volna segítségre, akkor lehetett volna. Ennek meg is itták a levét, mert az egyik mérkőzésen, mégpedig a HEBE Oláhszentgyörgy elhozta tőlük az egyik pontot. Ebben ludas volt a szentgyörgyi kapus is, aki aznap kirobbanó formában védett, és mindent megfogott. Egyszerűen nem lehetett neki gólt rúgni. De eljött az én napom is, mikor a régeni Lendület - Láposbánya mérkőzésre kaptam középbírói kiküldetést. Taccsbírónak két kolozsvári bíró jött. Szombat este érkeztem vonattal és megszálltam a városi szállodában. A recepciós tudtára adta a csapat vezetőségének a középbíró megérkezését, azok vették a lapot. Szükségük volt a pontokra, jelentkeztek is elég idejében. Vacsora közben, csak úgy mellékesen bedobtam, hogy olyan régen óhajtok egy pár jó sílécet. Mire a delegátus rögtön megígérte, hogy meglesz. Mérkőzés előtt be is jelentették, hogy ott van egy pár síléc az irodában. És a szélbírókkal mi lesz? – kérdeztem. Erre elment valaki, és hozott két hoki botot. Ha el nem törtek, azóta is hokiznak vele a kolozsvári sétatér jegén. A régeniek megnyerték a mérkőzést, én a sílécet. Igaz, nem olyant amilyenre fájt a fogam, hanem egy pár sífutó lécet hoztak, amivel aztán két csíkszeredai sífutó maratonon is részt vettem. Az egyik most is megvan. Eladó!
Részlet Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek című emlékeiből.
