A rájátszásba már bejutott ificsapatunknak egy, az FC Argeștől kapott pofon után fontos volt a három pont megszerzése az önbizalom visszaszerzése és a továbbiak szempontjából is.

A rájátszásba már bejutott ificsapatunknak egy, az FC Argeștől kapott pofon után fontos volt a három pont megszerzése az önbizalom visszaszerzése és a továbbiak szempontjából is.
A brassói csapat a táblázat hátsó feléből érkezett, de még lőtávolban a rájátszástól, ennek megfelelően nagy elánnal vetették bele magukat küzdelembe. Mindkét oldalon kialakultak helyzetek, de aztán az FK tette meg az első lépést a győzelem felé, amikor Noveli baloldali beadására Ioó érkezett jól, s a hálóba bólintott: 1–0. A második játékrészben is helyén kellett legyen Antonucci, a hajrára azonban egy cserénél a vendégek játékosa, Vasile megoldotta, hogy ne kelljen tartsunk a brassói rohamoktól, tiszteletlen viselkedésével megszerezve a második sárgát és elejtve váltótársát a pályára lépés lehetőségétől, emberhátrányban hagyva csapatát. Így az utolsó percekben először Noveli növelhette volna előnyünket, majd Tóth-Pál szerzett egy szépségdíjas gólt a bal felsőbe, beállítva a 2–0-s végeredményt.
Győzelmünkkel megerősítettük második helyünket a tabellán, az alapszakasz utolsó fordulójában pedig az éllovas Kolozsvári Universitatea otthonában, Nemeszsukon lépünk pályára.
Ifjúsági Liga, alapszakasz, nyugati csoport, 10. forduló
FK Csíkszereda–Brassói Kids Tâmpa 2–0 (1–0)
Burus Csaba Sportpark, 2024, október 1., 12:00
Vezették: Papp Csaba, Blaga Dragoș, Sămărghițan Ovidiu-Răzvan. Tartalék: Meghesan Luca
Gól: Ioó (32.), Tóth-Pál (92.)
Sárga lap: Vasile (17., 86.) Muraru (21.) illetve Nyitra (39.), Polgár (45.), Ioó (53.), Antonucci (90+2.)
Piros lap: Vasile (86.)
FK Csíkszereda: Antonucci Michele – Juhos Gábor, Ioó Edvin, Papp György, Polgár Denis Cristian, Noveli Luca Antonio, Iosif Cristian, Tóth-Pál Előd, Rónai Róbert, Brügger Dániel, Nyitrai Szabolcs Zsolt.
Cserejátékosok: Kovács Dávid Venczel, Bekő Kristóf Dániel, Dandé Erik, Antal Hunor, Mózes Ádám, Kárándi Roland, Forgács Csaba (kapus), Kozma Krisztián, Kertész Márk.
Vezetőedző: Kopunovic Goran.
Kids Tâmpa Brașov: Ciubotaru Marian Gabriel – Albuțiu Andrei, Barnea Vlad Cosmin, Vasile Dan Ioan, Constantinescu Cristian Nicolae, Ungureanu David, Muraru Luca Ștefan, Matsumoto Mario Cezar, Purnavel David Valentin, Dragomir Darius Laurențiu, Petrea Răzvan Andrei.
Cserejátékosok: László Mihai Robert, Dărăban Andreas Mihai, Boga Robert, Dogaru Darius, Blaj Alexandru, Minea Rareș (kapus), Viman Luca Cristian.
Vezetőedző: Szabó Adrian.
R. A.
Fotó: Pál Zoltán