A várakozás időszakát éljük. A hagyomány, a hit és a remény a hétköznapjainkat átrendező világjárvány közepette jelentősen felértékelődött. Éppen ezért egyesületünk a sportbarátokat, szurkolókat, a földgolyó különböző részein élő magyar gyerekeket és felnőtteket a karácsonyi ünnepkörben rendhagyó Anventi Naptárral köszönti. Karácsonyig minden áldott napon egy-egy kis történetet osztunk meg sorstársainkkal. Fogadják, olvassák és osszák meg olyan szeretettel, amilyennel az elkövetkező sorok, mondatok, gondolatok íródtak.
Ezzel az Adventi Naptárral kíván meghitt ünnepeket az FK Csíkszereda apraja és nagyja. Áldott Karácsonyt mindenkinek!
A harangunk kiért szól? (XIV)
A Magyarország – Románia összecsapás az erdélyi magyar ember számára minden alkalommal önvizsgálatra ad lehetőséget. Ilyenkor szembenézhetünk önmagunkkal és eldönthetjük, hogy hová tartozunk. Azok a nyolcvan évnél fiatalabbak, akik önhibánkon vagy önérdemünkön kívül Romániában születtünk és többségünk immáron saját döntése folytán itt él, dolgozik, alkot, örül és szenved. A testben kétségkívül ide tartozunk és a bánsági, partiumi, erdélyi vagy székelyföldi magyarajkú ember leginkább ebben a sorsközösségben idomul egymáshoz. De lélekben is? Na ez már bonyolultabb dolog. 1981-ben, az általam megélt első téttel biró Magyaroszág - Románián sem volt egyszerű, de az 1989-es fordulatot követően különösen összetetté vált.
1981 májusában a Népstadionban Fazekas tette helyre a dolgot és 1999 júniusáig őrizte veretlenségét a piros-fehér-zöld alakulat.
Tizenhat kétoldali mérkőzésen, tizenegy győzelem és öt döntetlen volt a mérleg. Ekkor megszakadt a sorozat és a következő kilenc mérkőzésen már csak három döntetlenre futotta. Összességében a 25 találkozóból tizenegy Magyarország, hat Románia győzelmével, nyolc pedig döntetlennel végződött.
A számokon túl marad a kérdés: a szívünk hová húz?! Van-e jó válasz, ha az épp esedékes magyar-román előtt a derék erdélyi magyarajkú atyánkfiait arról faggatjuk, hogy kivel tartanak. Különösen, ha nyilvánosan tesszük fel a kérdést. Ez magánügy, vághatja ki a rezet valaki, a GDPR világ mögé rejtőzés látszata mellett.
Húsz éve, amikor a román sajtósok Bukarestben nekünk szegezték a kérdést, még más módi volt. Bár a tehetségesebbek, akkor is a „ku áj nostrí” testcsellel rendezték le az ügyet, de többségünk nagy nyilvánosság szemébe mondta, hogy „ku Ungáriá”. Magyarnak születtünk ugyebár és az összmagyarsággal vállaltunk jóban-rosszban sorsközösséget. Magyar igazolvány vagy kettős állampolgárság nélkül. Utóbbiak a közös sors feltétel nélküli vállalásának természetes folyamodványai és nem fordítva. A sorsközözösség pedig tény, függetlenül a pillanatnyi helyzettől, állapottól, hangulattól, kilátásoktól vagy a pályán elért eredménytől. Vagy talán mégsem az?! A közösség kovácsa nem a siker okozta öröm, a küldetés teljesítésének elégtétele vagy az elért eredmény mámora, hanem a közösen átélt dráma, megpróbáltatás, az együtt feldolgozott kudarc lenne?! A harangunk még szól, de nem mindegy hogyan, kiért, meddig...
Szerző: Ráduly Róbert Kálmán
