Felkészülés | Döntetlennel búcsúztak a lányok a magyarországi edzőtábortól

Véget ért szuperligás, felnőtt női csapatunk magyarországi edzőtábora.

Felkészülés | Döntetlennel búcsúztak a lányok a magyarországi edzőtábortól

Véget ért szuperligás, felnőtt női csapatunk magyarországi edzőtábora.

A lányok szombaton Szekszárdra utaztak, ahol a magyar első osztályban szereplő Women's FC ellen játszottak gyakorló meccset. Bár a mérkőzésen Magyarics Zoé első fél óra végén szerzett találatával sokáig vezettünk, végül a ráadásban egy büntetőből szerzett találattal egyenlíteni tudott a magyar bajnokság jelenlegi nyolcadik helyezettje.

Honlapunk számára Kollár Péter vezetőedző értékelt:

"A mérkőzés elejétől magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és próbáltuk nagy nyomás alá helyezni az ellenfél játékosait. Több egyéni hibánk volt az első 10-15 percben, amiből adódtak lehetőségei a hazai csapatnak. Ahogy telt az idő, a hibák is elmaradtak és egyre több helyzetet sikerült kidolgozni. Kapufa, ziccerek voltak, de nem tudtunk most betalálni. Magyarics Zoé egy távoli lövésből hatalmas gólt rúgott, ez megnyugtatta a csapatot és már játékban is tetszetősen sikerült játszanunk.

A második félidőben is úgyanígy folytattuk, de hiába helyzet-helyzet hátán, nem tudtunk gól szerezni, ami a végén egy büntetőből meg is bosszulta magát, így egalizált az ellenfél. Tanulságos mérkőzés volt, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyi lehetőségbol ne tudjuk eldönteni a mérkőzést, de tanultunk belőle és legközelebb már biztos vagyok benne, hogy koncentráltabbak leszünk a kapu előtt".

 A lányok korábban Marosvásárhelyen játszottak a Kolozsvári U Olimpiával és gólgazdag találkozón egygólos győzelmet arattak, majd a Konstancai Farul csapatával mérkőztek meg Tatrangon. A magyarországi edzőtábort megelőzően a Temesvári Politehnicával is összecsaptak Kollár Péter tanítványai, majd  Csákváron három góllal fölülmúlták a Komáromi FC hölgyeit.

Antal Anitáék vasárnap utaznak haza, és a bajnokság tavaszi folytatásáig hazai környezetben készülnek. A bajnokság alapszakaszában egyetlen mérkőzés vár a lányokra, március 3-án a Besztercei Gloria otthonába látogatnak. A felsőházi rájátszásba jutás szempontjából kulcsfontosságú találkozón már egy döntetlen is elég lesz az első négybe kerüléshez.

Felkészülési mérkőzés
Szekszárdi Women's FC – FK Csíkszereda 1–1 (0–1)

Gólszerzők: Vári Viktória (90+5., büntetőből), ill. Magyarics Zoé (27.)
Szekszárd: Török Noémi – Schell Dorina, Acsádi Petra, Jáhn Klaudia, Zahár Flóra, Vári Viktória, Kovács Zsófia, Kágyi Kíra, Nagy-Cseke Vivien Edina, Kágyi Rebeka, Brianna Taylor Vezetőedző: Micskó Márk
Cserejátékosok: Janecz Jessica, Kiss Gabriella, Sereg Zita, Werner Tamara, Nagy-Cseke Jozefina, Kiss Laura
FK Csíkszereda: Tankó Réka – Androniki M., Balázs Eszter, Bartalis Barbara, Szőke Eszter, Haraszti Fanni, Orbán Aranka, Nyéki Anna, Magyarics Zoé, Tóbik Melánia, Mitri Rita Vezetőedző: Kollár Péter 
Játszottak Még: Szentes Szabina, Antal Anita, Fülöp Boglárka (mindhárman a 46. perctől), Albu Erika, Balázs Csilla (mindketten a 60. perctől), Györgyicze Réka, Abos Bianka, Péter Kinga, Péter Alexandra (mind a négyen a 75. perctől)

Farkas Endre
 



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza