Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek
Matematika tanárként helyezték Gyergyószentmiklósra a 80-as évek elején valahonnan Moldvából. Futballbírói vizsgával is rendelkezett és ilyen formán hamar emelkedett a ranglétrán. Benedek Pali kiöregedett, betöltötte a 45 évet. A gyergyói zónából ő került helyére a Hargita megyei C divíziós testületbe.
Véleményem szerint, mivel elég gyorsan emelkedett, hamar átlépett 1-2, egyébként kötelező kategórián, minősítésen. Mikor a keretbe került elég nyers volt. Velünk küldték egy brigádba, vagyis velem és valamelyik udvarhelyi kollégával. Egy-két év után középre is kapott kiküldetést. Vele kapcsolatban egy-két jó sztori jut eszembe a 10-15 közös szereplésből. Az első talán a marosújvári (Szóda) mérkőzés volt. Szombaton este érkeztünk vonattal Székelykocsárdra, ahonnan egy alkalmi taxival mentünk Marosújvárra. Merre menjünk? Hol szállunk meg? Ez jó kérdés volt akkor Marosújváron. Nem volt más választás, irány a szódagyár, hátha ott valamit megtudunk. Telefonálás jobbra, balra. Egyszer csak hívatnak, hogy a gyár vendégszobáiban számunkra van egy üres szoba. A gondnok egy idős hölgy volt, akinek valamelyik fejes megmondta, hogy a bírókat fogadja, és adjon szállást és vacsorát. Costica látva, hogy ki a szállás adó gazdánk, lelépett és egy fél óra múlva három szál rózsával a kezében kedveskedett a matrónának. Csak zárójelben megjegyzem, hogy neki ez a szokása, a virágozás többször megtörtént amikor éppen nem talált más „fogást”. Ezzel megnőtt az ázsiónk. Jó vacsorát és utána egy protokoll bort is kaptunk, amit csak az igazgató vendégeinek vett volna elő a hottes. Másnap a Szóda csak kikapott. Állítólag két játékosukat megvette a vendégcsapat.
Egy másik alkalommal Kolozsvárra küldtek, a helyi Építők (Constructorul) és Felsőbánya közötti mérkőzés levezetésére. Tudtuk, hogy az Építők csapata az Astoria szállóban szokott helyet foglalni a bíróknak. Egy háromágyas szoba fenn volt tartva minden szombat este, ha netán jelentkeznek a bírók. Mi ugyan jelentkeztünk és el is foglaltuk a szobát, de az Építők csapatától senki sem jött arrafelé egész este. Jöttek ellenben a felsőbányaiak (Baia Sprie). Honnan tudták meg, hogy mi ott vagyunk, nem tudom. Meg voltak nekik is az embereik. Addig lestek míg megtaláltak s megkérdezték, hogy ki az a Prepelița? Mutatom, hogy nem én vagyok, de mivel látták, hogy én vagyok a legidősebb, arra gondolhattak, hogy én leszek a középbíró. Meghívták Costicat egy kávéra. Eltűnnek. Egyszer jön vissza, nagyon izgatottnak látszik. Kérdem mi a dörgés? Zsebébe nyúl és mutat egy halom kék hasú százast, ezt adták, holnap nyerni akarnak. Mondom, gyorsan dugd el és menjünk el moziba, hogyha mások is keresnek, legalább ne találjanak itt. Úgy is lett, úgy 11 óra után jöttünk vissza. A recepciós elmondta, hogy kerestek az Építőktől és reggel itt lesznek. Hogy jó fiúknak látszodjunk, azt is elmeséltük milyen filmet láttunk az úton túl lévő Urania moziban. Való igaz, a reggelit megrendelték, a hazaiak ki fizették és vártak a stadionban. A mérkőzés alatt Costica az izgalomtól, hogy hogyan hozza ki a Felsőbányának a győzelmet össze-vissza fújt. Cimpianu bácsi, a helyi megfigyelő meg is jegyezte ezt a végén, és gyenge jegyet adott. Egy szó mint száz: nem sikerült, döntetlen lett. De, Felsőbányának és nekünk is ez, így volt jó. A pénznek felét az állomási WC-ben Costicanak vissza kellett adnia. Nem lett világ vége.
Még egy érdekes küldetésünk volt ami Costicahoz fűződik, ez nem mérkőzéssel kapcsolatos, hanem inkább a kiszállással. Az 1983-84-es bajnokság utolsó mérkőzésére Moldvába, Pascaniba delegáltak. Pascani elég messze van, kb. 220 km. Nem mehettünk autóval a benzin krízis miatt, így hát nem maradt más megoldás csak a vonatozás. El is indultunk szombaton a Gyímeseken keresztül Adjud felé, onnan a Bukaresti – Iasi gyorssal Pascanig. Az ottani csapat akkor, az elég híres, jól menő textilüzem csapata volt. Úgy gondoltuk, hogy hazafelé egy-egy szép függönnyel kitömik a felszereléses táskánkat. Nem sikerült. Úgy a hazaiak, mint a vendégek, a Buhusi ruhagyár csapata nem volt érdekelt az eredmény alakulásában. Mindketten a táblázat közepe táján tanyáztak. Tudták, Bukarestből miért Prepelitat küldik középre. A fogadtatás sem volt fényes, még a szállodát is mi fizettük. A másik érdektelenség, a vendég buhusiak részéről ért bennünket. Azt gondoltuk, hogy meg sem jelennek, de 11 óra után 7-8 perccel mégis befutottak két személygépkocsival, de csak 6 igazolt játékossal. A kapusnak az egyik sofőrt varrták be fals leigazolással. Észrevettem a dolgot, és jeleztem, hogy ez nem legális. Kértek, hogy nézzük el a dolgot, mert ha meg nem jelenést írunk, akkor őket a következő bajnokságban pontlevonásokkal büntetik. Ígérnek egy-egy rend ruhára való szövetet, csak rendezzük el valahogyan, hogy ne legyenek büntetve.
Kioktattam őket, hogy mindenképpen fel kell öltözni és muszáj játszani. A szabályzat szerint, minimum legalább 7 játékosnak a pályára kell állnia, majd mikor 3-4 gól után, vagy még ha ennél is többet kaphatnak, egy játékos eljátssza, hogy lesérült, és leszáll a pályáról. 3 perc eltelte után a középbíró lefújhatja a meccset, és marad a pályán az abban a pillanatban elért eredmény. Ezt majd Bukarestben elfogadják és nem lesz büntetés. A helyi csapat mindenképpen játékot akart, különösen a közönség miatt, akiknek nem akarták visszafizetni a belépti díjat. Meg is kezdődött a játék 20 perc késéssel. A Pascan-iak 11-en, a vendég buhusiak alig 7-en. 20-25 perc után már 4-0 volt, mikor az egyik buhusi játékos a földbe rúg és elkezd jajgatni. Le is viszik a pályáról súrolják, fagyasztják a lábát, de 3 perc letelte után sem jött vissza. Intek Costicanak, hogy vége, aki le is fújja a meccset. A szövet, amit kaptunk, itthon láttuk meg, hogy még egy nadrágra valónak is alig ha lesz elég. Sima meccsünk volt, nemde? Kalandosabb volt a hazautazásunk. Adjudig simán eljutottunk, el is értük az összeköttetést Madéfalva felé. Azzal a döcögővel, úgy éjfél tájban megérkezünk Gyímesbükkre. Itt ért a nagy meglepetés. Leszállítanak a vonatról, mert ki kell takarítani. Úgy is ez a vonat csak hajnali 5 óra felé indul Csicsóba. Mi tévők legyünk? Egy tehervonat állt az állomásban mozdonnyal Csicsó felé. Mondom Costinak beszéljen a vonatvezetővel, vigyenek el minket Csicsóig. Szó sem lehet róla, mondják azok, az állásukkal játszanak. Még lézengett ott két alak, kik szintén utazni akartak és azt mondták, hogy amikor indul a vonat, akkor ők felkapaszkodnak egy fékezőfülkébe, ami a régifajta vagonokon még létezett. Akkor mi is ezt csináljuk – mondom, hátha ez a tehervonat direkt Csicsóig megy. Átmegyünk a vonat másik oldalára, hogy az állomás épületéből ne lássanak és kinéztünk magunknak egy jó kabint.
Indul a vonat nemsokára, mi pedig felkapaszkodunk. Igen ám, de a tehervonat olyan lassan haladt felfelé, hogy egy jó lovas elkerülte volna. Ennek tetejében megállt Középlokon, ahol bevárta a szembe jövő személyvonatot. Aztán állt több mint egy háromnegyed órát Lóvészen. Halljuk, hogy egyszer csak kopogtatják a kerekeket. Mi felmászunk az ülőkére, hogy a lábaink ne látszódjanak, ne vegyenek észre. Igy megszabadultunk a leszállítástól, mert nem vettek észre. Pedig rákoppintottak egyet a kalapáccsal a kabinra is. De hallgatunk mint a sír és reszkettünk a hidegtől. Aztán egyszer csak meglódult a vonat és elég jó ütembe ereszkedett lefelé. Közben már virradt, az óra is elütötte az 5-öt és itt vagyunk Csicsóban. Igen ám de a vonat nem áll meg az állomáson, hanem jó ütemben zakatol Szereda felé. Costica mérlegeli: ugorjon, ne ugorjon, mert neki ellenkező irányba, Gyergyó felé kellett volna menie. Mikor már jól kimentünk az állomásról egyszer csak hirtelen megállt a vonatunk. Kinézünk, és látjuk, hogy két vagonnal hátrább leugrik az a két alak, akiket Gyímesben is láttunk és futás. A mozdony felől fut egy vasutas egy hosszú nyelű kalapáccsal.
Mire mi is észbe kaptunk és leugrottunk, 2-3 méterre már ott volt mögöttünk. Szedtük mi is a lábunkat, a kalapácsos ember pedig utánunk. Szégyen is lett volna, ha egy vasutas utol ér két Coopper-tesztes sportembert. 50 méter sprint után már majdnem 10 méter előnyünk volt. Egy pár méter után a vasutas aztán feladta. Könnyű volt neki, nem kergették. Mi a vasúti töltésen túl bementünk egy udvarba, hátul ki, aztán egy kerítésen keresztül egy másikba. Itt egy láncos kutya éktelen lármát csapott, és mi tovább futottunk. Úgy egy jó kilométer vargabetű után kimerészkedtünk az aszfaltos országútra. Integetünk, és szerencsére megállt egy tejeskocsi, amely elhozott Szeredáig. Kerek egy negyedórával hamarabb értünk Szeredába, mint a személyvonatunk, amit Gyímesbükkben hagytunk. Aztán tudtam meg mi történhetett a tehervonattal. Azért állt meg hirtelen, mert a vagonokat összekötő levegőslagot szétkapcsolta a másik két potyázó, és így működésbe lépett a vészfék. Úgy látszik, ők Felcsík felé szerettek volna menni, és értettek a vonat megállításához…Mégis minket futtattak meg.
Függönyt nem kaptunk a Pascaniaktól, szerencsére ruhát sem a vasutasoktól, de egy nadrágnak való megmaradt még akkor is, ha a tiszteletdíjból már semmi.
Részlet Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek című emlékeiből.
