Az összekötő

Ráduly Róbert Kálmán: Az összekötő

A futball első és mindmáig legnagyobb forradalmát az a felismerés jelentette, hogy a labda társhoz való játszásával az ellenfél kapuja könnyebben elérhető, mint a kezdetek egyéni játéka során. Ennek következtében jött létre Skóciában az a piramisalakzat, számleírással 2-3-5-ös felállás, amelyet a második világháborúig szinte mindenhol alkalmaztak.

A piramis alakzat velejárójaként a támadósorban két összekötő szerepelt, akik két szélső játékát kötötték össze a középcsatáréval. Az 1920-as és 30-as években, a jobb- és balösszekötő, a középcsatár megbízatástól alig elmaradó, igencsak megbecsült szerepkör volt. Abban az időben, valamikor az 1920-as évek második felében született meg az a vers is, amelyet rendhagyó évbúcsúztatóként az FK Csíkszereda felnőtt csapatának 2020-as utolsó mérkőzésén a konstancai pálya közvetítőfülkéjében szavaltam. Engedtessék meg, hogy felidézzem a sorokat.

A vers kétségkívül összekötő jellegű. Sokan jeleztek vissza, volt olyan idős hölgy is, aki ismerősével írásban is elkérte tőlem. Sőt mi több, a történet az origo.hu érdeklődését is felkeltette.

https://www.origo.hu/sport/futball/20201208-fk-csikszereda-roman-labdarugo-bajnoksag-vers.html

A vers összekötő jelleggel íródott és ezen a tényen, amint az az általa kiváltott reakciók mutatják, a megszületése óta eltelt kilenc évtized semmit sem változtatott. A Hargita ormai ugyanis úgy kötik össze a tőle keletebbre élő székelyeket a nyugatabbra élőkkel, ahogy a futballban a két összekötő a jobb és bal oldal középpel történő harmóniáján szorgoskodik.

Az idézett versre a Kriterion kiadónál 2006-ban megjelent Papp Kincses Emese válogatta „101 vers a Székelyföldről” című kiadványban bukkantam. Szerzőként Mihály László (1902 – 1977) szerepelt, aki a kötetben egy másik, „Nálunk” című verssel is szerepelt. Ezt és ennyit tudtam, ama bizonyos szavalatkor.

Igen ám, de karácsonyi virtuális barangolásaim során, a Marosvásárhelyen egykoron „Magyar Szó” címmel kiadott hírlap 1936 szeptemberi számában érdekes hírre bukkantam.

„— Mihály László Barna az ismert székely költő, aki most Tg.-Muresen tartózkodik „Bomlik az ős“... c. novellás és verses kötetét elhozta városunkba és több intellektuelt és irodalombarátot felkeresve, személyesen nyújtja át könyvét.”

Mihály László avagy Mihály László Barna?! Azonnal rákerestem. Kiderült, hogy nem egy és azonos, hanem két különböző személy, akiket a Dávid Gyula főszerkesztésében 1994-ben ugyancsak a Kriterion kiadónál megjelent Romániai Magyar Irodalmi Lexikon egyetlen személlyé olvasztott. Mégpedig úgy, hogy a székelyudvarhelyi születésű, élete jelentős részét Budapesten töltő Mihály Lászlóra ráruházta a három évvel fiatalabb, mindvégig szülőföldjén maradó Mihály László Barna munkásságának jelentős részét is. Nem kevesebb, mint kilenc kötetet. Amikor az „Öröktűz vagyok” költőjeként Mihály Lászlót jelöli meg, Papp Kincses Emese tehát csak továbbhaladt e hibás úton. A Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban szereplő tévedésre András Zoltán csíktaplocai agrármérnök jött rá, akinek köszönhetően Ferencz Imre a Hargita Népe hasábjain „Két költő összemosva” című írásában már 2007 júniusában jelezte a hibát, majd Mirk László 2015-ben a „Székelyföld” folyóirat májusi számában közölt „Két költő mindenestől összeboronálva” című tanulmányában részletesen tisztázta a helyzetet.

Az „Öröktűz vagyok” tehát Mihály László Barna költeménye, amely először Csíkszeredában, a Vákár könyvnyomdánál „Örök tűz” címmel kiadott 64. oldalas kötetben került nyomtatásra. A három versciklust tartalmazó, ezáltal három részre tagolt kiadvány a költő fényképével jelent meg. Az „Öröktűz vagyok” című vers a 16 költeményből álló „Keleten pirkad” versciklushoz tartozik. A kötet egyik eredeti példányát a Csíkszeredai Kájoni János megyei könyvtár dokumentációs részlege őrzi, a helyszínen bárki számára hozzáférhető.

Mihály László Barna Csíkkarcfalván született 1905. július 19.-én. Édesapja Mihály Mátyás községi jegyző, édesanyja Benedek Julianna. Csíkkarfalván cseperedik, de miután édesapja fiatalon elhunyt, édesanyjával visszaköltöznek Csíktaplocára. Elemi iskolában is itt jár. 1915 őszén a Római Katolikus Gimnáziumba jelentkezik, majd a második tanévét elviszi a menekülés. 1917-ben ismét iskolapadba ül, de 1921-ben megszakítja tanulmányait. 1935. június 30.-án feleségül veszi Balog Ilonát, aki a román világbeli szabályok szerint a házassági anyakönyvben Ileana néven szerepel. Egyik versében Enikő lányára tesz utalást. Azt Mirk László említett tanulmányából tudjuk, hogy „megjárta a frontot, majd a háború befejezése után, csonttá soványodva, hazakerült Csíktaplocára és röviddel később elhunyt. Néhány falubelije szerint, édesanyja annyi finom s bőséges harapnivalóval próbálta emberformájúvá gyúrni hadfiát, hogy az épp abba halt bele.” Csíktaplocán hunyt el 1945. december 10-én. Negyvenéves volt.

Kötetei: A végtelen felé… (Csíkszereda, 1927), Örök tűz… (Csíkszereda, 1928), Keleten pirkad… (Csíkszereda, 1930) Lármafa Csíkország felett (Csíkszereda, 1934, második és harmadik kiadás, Kolozsvár, 1941 és 1942) Bibor hajnalon (Arad, 1935), Bomlik az ös… (Kolozsvár, 1936), Búg a Bálványos (Kolozsvár, 1937), A lélek, ha sikolt (Kolozsvár, 1938), Fenyő a hegytetőn (Kolozsvár, 1938), A vágyak sírásója (Kolozsvár, 1939). A „Lármafa Csíkország felett” című kötet második kiadása 1941-ben, harmadik kiadása pedig 1942-ben jelent meg Kolozsváron.

Az emberiség mindmáig legnagyobb forradalmát, az érzéseink társainkkal való megosztásán alapuló együttműködés jelentette. Minket nem a szavak kötnek össze, hanem az érzések, amelyeket a szavak bennünk kiváltanak. A magyar sorsközösségben kétkedőknek nyugodtan idézzék Mihály László Barna „Öröktűz vagyok” című versét. Ez, idők járásától és órák állásától függetlenül, összeköt bennünket. Akár a Szilveszter az ót az újjal vagy a Hargita a csíkiakat az udvarhelyiekkel.

2021. január 2.