Folyamatos kapaszkodás (V) – Lövések, lapok, büntetők

Folyamatos kapaszkodás (V) – Lövések, lapok, büntetők

Kapura lövés nélkül nincsen gól. Ezúttal tehát, ezzel foglalkozunk. A sárga és piros lapos figyelmeztetések terén is elidőzünk egy kis ideig, majd a büntetőrúgások számbavételezésével zárunk.

A: Lövések

Az őszi idényünk első hét mérkőzésén kapu felé átlagosan 12,5 lövést kíséreltünk meg, ebből 4,3 találta el a célt. Abszolút számokban, összesen 175 lövési kísérletből 60 talált kaput és ezekből 16 gól született.

A 10. érdekesség: az első hét mérkőzésen ugyanúgy 30 alkalommal lőttünk kapura és ezekből 8 gólt szereztünk, akárcsak az utolsó hét találkozón.

Csakhogy, az első nyolc gólunk csak hét pontot ért, a legutóbbi nyolc már tizenötöt. A változást a védelem feljavulása jelentette, hiszen miközben az első hét mérkőzésen kilenc alkalommal került kapunkba a labda, a legutóbbi hét találkozón mindössze háromszor kapituláltunk.

Az alábbi ábrán is jól látható, hogy az évad második felében a kapura lövési kísérleteink száma ugrott meg jelentősen. Különösen a Zsilvásárhelyi Pandurii és a Concordia Chiajna volt ez a mutató rendkívül magas.

Forrás: A szerző ábrázolása a mérkőzésstatisztikák adatai alapján

B: Lapok

Tizennégy mérkőzésen játékosaink számára a sárga lap összesen 34 alkalommal villant, ami alkalmanként átlagosan 2,4 lapot jelent. A sárga csúcsot az Aerostar ellen kényelmes előnyről elveszített mérkőzés jelentette ugyan, de a Krajovai U 1948 SA elleni hazai és a Metaloglobus elleni idegenbeli mérkőzésen is alaposan besárgultunk. Játékunk feljavulásával párhuzamosan, a sárga lapos figyelmeztetéseink is jelentősen csökkentek. Az első hét mérkőzésen a játékvezetők játékosainkat összesen 22 alkalommal, a legutóbbi hét összecsapáson pedig mindössze 12 alkalommal figyelmeztették. Ugyanakkor, a Petrolul ellen János egyből kapott pirosat, Mioveniben Rotar második sárgáért mehetett időnap előtt zuhanyozni.

A 11. érdekesség: Mindkét piros lapos figyelmezetésünket az ellenfél büntetőterületén belül érdemeltük ki!

A sárga és piros lapok mérkőzésenkénti megosztása a 2020-as őszi idény során

Forrás: A szerző ábrázolása a mérkőzésstatisztikák adatai alapján.

C: Büntetőrúgások

A büntető az, amit a játékvezető megítél, akkor is ha az egész publikum háborog. A zárt kapus őszi idényben a lelátókon elmaradt a háborgás, de a bíró kartársak tizenegyest attól még meglehetősen sűrűn ítéltek. Az alábbi táblázatba ezt foglaltuk össze:

 MérkőzésJavunkraEllenünkVégeredmény:
1Lénárdfalva – FK Rybánsky védett0:1 (0:1)
2FK – Petrolul Vajushi berúgta1:2 (0:2)
3FK – ASU PoliEder kihagyta 2:0 (0:0)
4Turris – FK Voicu fölé rúgta0:0 (0:0)
5Mioveni – FK Rusu berúgta1:1 (1:1)
6FK – PanduriiApró berúgta 1:1 (0:0)
7Farul – FKBauza berúgta 0:2 (0:0)
 Sikerarány2/3 = 66%2/4 = 50% 

A 12. érdekesség: Rybánsky a büntetőölő

Felvidéki hálóőrünk három ellenünk ítélt büntetőrúgásnál állt a kapuba. A játékvezetők Lénárdfalván őt, a Petrolul ellen Intzidist, a Kisnikápolyban pedig Csüröst látták szabálytalannak. Rybánsky háromból csak egyszer kapitulált. Lénárdfalván eltalálta a sarkot, Kisnikápolyban pedig megbabonázta a végrehajtót.

Fotó: Pál Zoltán

A negyedik büntetőt Gyenge Szilárd hozta össze és kapta be. A fiatal hálóőrünk háromszor kapott bizalmat és ez volt az egyetlen lövés, amit nem tudott hárítani.

Rúgtak is de rúgtunk is alapon, a javunkra ítélt büntetők számbavételével folytatjuk. Először az ASU Poli ellen kezezésért végezhettünk el tizenegyest, de Eder lövését a kapus leolvasta. Zsilvásárhely ellen, a Bauza által kiharcolt büntetőt Apró nem kis izgalmakkal váltotta gólra: a labda a jobb kapufa tövéről vágódott a bal sarokba. Végül, a tengerparton Gyenge hosszú kirúgásával Bauza az ellenfél tizenhatosának bal oldaláig menetelt, de beívelésének egy védő karja állta útját. Ugyancsak ő állt a labda mögé és a lehetőséget gólra váltotta.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza