Befejezte aktív játékos pályafutását Bajkó Barna az FK Csíkszereda csapatkapitánya.
Bajkó Barna 1984-ben született Csíkszeredában, és bár több súlyos baleset gátolta pályafutását, soha nem adta fel a harcot, mindig fel tudott állni és vissza tudott térni a pályára. A labdarúgás ábécéjét Csíkszeredában tanulta meg, nevelőedzője Major Ágoston volt, vele dolgozott 18 éves koráig. Karrierje során megfordult a Székelyudvarhelyi Budvár, a második ligás Szecselevárosi Precizia, a Szovátai Medve-tó, az első ligás Besztercei Gloria, a Szászrégeni Lendület, a másodosztályú Brassói Forex és Dévai Maros, a Sepsi OSK és FK Csíkszereda csapataiban. Bajkó Barna lőtte a legtöbb gólt az FK Csíkszereda (és jogelődjei) színeiben és minden bizonnyal az ő bal karján feszült a csapatkapitányi karszalag a legtöbb alkalommal - írja a Rioting Football.
Bajkó Barnával beszélgettünk visszavonulásról, pályafutásról és jövőbeni terveiről.
Miért döntöttél úgy, hogy szögre akasztod a cipőt?
Ezt a döntést már hónapok óta mérlegelem és úgy ahogy alakult ez a legutóbbi csonka bajnokság, valamint figyelembe véve az életkoromat, illetve nekivágni egy újabb felkészülési időszaknak és bajnokságnak, holott fizikálisan egyébként még úgy érzem tudnám folytatni, szóval kimondottan nem volt egy olyan ok, amiért azt mondjam, hogy abba hagyom, csak egyszerűen úgy döntöttem, hogy fontosabb nekem most, hogy az edzői karrieremre több hangsúlyt fektessek. Úgy érzem ez mindenkinek jobb így és felemelt fejjel léphetek vissza. Remélem, hogy nem bánom meg, az idő majd megoldja, de úgy éreztem most van itt az idő.
Nehéz volt meghozni egy ilyen döntést?
Nagyon nehéz, mert a futball az életem, ennek élek, de viszont el kell fogadni és azt egy sportoló is tudja, hogy míg a világ nem tart ez az aktív pályafutás. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert a futball nekem mindent megadott, mondhatom azt is, hogy majdnem elértem romániai szinten az első osztályig, igazából el is értem csak nekem ott félbeszakadt egy elég jól felívelő karrier. Volt egy nagyon súlyos sérülésem, összesen volt négy műtétem, de az volt a legsúlyosabb és legrosszabbkor az jött, mert a Besztercei Gloriánál voltam az első osztályban, amikor megtörtént ez a baleset. De, én mégis azt mondom, hogy szerencsésebb vagyok, hisz most úgy hagyom abba a karrieremet, hogy egészségesen és nem sérülten lépek vissza, maradok a klubnál, folytatom az FK Csíkszeredánál, remélem, hogy hasznos tudok lenni, mert egy új fejezet kezdődik. Úgy érzem, hogy ugyanolyan ambícióval indulhatok neki az edzői pályának, mint ahogy azt játékosként tettem, mikor hazajöttem.
Van-e bármiféle hiányérzeted az aktív játékos pályafutásoddal kapcsolatban?
Hiányérzetem van, mert én azt mondom, hogyha ezek a sérülések egy picit később történnek és nem hagynak mély nyomot bennem, hisz pszichésen nagyon nehéz volt ezt feldolgozni. A többi, amit megéltem labdarúgóként azt Isten igazából nem hiszem, hogy megváltoztatnék bármit is, ez így alakult, meg kellett élnem azokat a nehéz pillanatokat is, amikor hónapokig nem voltam fizetve, de túl vagyok azon is, abból is tanultam és sok mindent a helyén tudok kezelni.
Events 
Mit köszönhetsz te a futballnak?
Mindent, amim van, amilyenné váltam és lettem, természetesen ebben a szüleimnek is nagy szerepe volt. De, nagyon boldog pillanatokat, büszkeséget, kudarcokat, a futball megtanított győzni, úgyanúgy veszíteni is, megtanított tisztelni és önkontrollra is tanított. Az egyik legfontosabb dolog talán az, hogy megtanított arra is, hogy tudjam szeretni a sportot, a sportolókat és azokat az embereket, akik ezt csinálják és teszik teljes szívvel.
Gyermekként próbáltál ki más sportágat is?
A focival való megismerkedésem előtt, volt még egy szándék a fejemben, mint minden csíki gyermeknek, én is hokizni akartam. De, édesapám hamar megnyugtatott, hogy ilyen fizikummal inkább hagyjuk a hokit. Utólag aztán rájöttem, hogy mindez azért történt, mert ő a focit jobban szerette és inkább arra terelt. 1991-ben voltam első alkalommal szervezett edzésen, a testvérem vitt el Major Guszti tanárbácsinak az edzésére és ott ragadtam.
Annyi sérülésed volt, mi tartotta benned a lelket, hogy minden egyes alkalommal talpra álltál és visszatértél a pályára?
Én mindent feltettem a focira, ennek éltem és célom volt, hogy ebből éljek meg és ezért határozottan küzdöttem illetve tettem érte. A szovátai Medve-tó csapatában játszottam a harmadosztályban, ahol gólkirály lettem és ekkor keresett meg az első ligás Besztercei Gloria edzője Ioan Ovidiu Sabău, hogy igazoljak át Besztercére. 2005. Febr. 4-én délután fél 5-kor játszottunk felkészülési mérkőzést egy azerbajdzsáni csapattal és a 34. percben dupla lábszárcsonttörést szenvedtem. Az volt a legnehezebb pillanatom, mert akkor fiatal voltam, nehezebben tudtam a helyén kezelni a dolgokat, tehát le is pörgött úgy magam előtt a karrierem és negatív gondolatok jöttek egyből, hogy most nekem végem, főleg mikor láttam a lábamat. Egy sérülés soha nem jön jókor, de nekem tényleg rosszkor jött, és azután a többi sérülésem is a lehető legrosszabbkor jött, mert miután helyrejöttem és ismét felküzdöttem magam a másodosztályba, akkor lehetőségem nyílt Magyarországra igazolni Pápára az NB1-be. Ekkor a Dévai Marosnál játszottam és az indulásom előtti napon edzőmeccsem volt a Vajdahunyadi Corvinul csapatával, ahol ismét megsérültem, ráadásul úgy, hogy senki nem volt körülöttem és elszakadt a belső térdszalagom, nehéz pillanatok voltak, mert mindig egy fontos lépés előtt történtek ezek a sérülések. De, soha nem adtam fel egy percig sem, küzdöttem mindig és nem volt kérdéses, hogy visszatérek vagy sem. Annak ellenére, hogy nem nagyon biztattak azzal, hogy én még valaha eljutok harmadosztályú vagy akár másodosztályú szintre, jó rehabilitációval és ambícióval sikerült helyrejönni és még nagyon sok mérkőzést tudtam Hála Istennek játszani.
Sok labdarúgó babonás, te is az vagy?
Nem mondhatom babonásnak magam, de én a pályára lépésem előtt mindig keresztet vettem és abban a pillanatban azt kértem a Fennvalótól, hogy ne jöjjön az ötödik...tehát mindig azt kértem, hogy egészségesen tudjak lejönni a pályáról.
Sok csapatban megfordultál, hol érezted magad a legjobban?
Mindenképp itthon, de hazudnék ha azt mondanám, hogy Sepsiszentgyörgyön nem éreztem jól magam, mert ott is nagyon jó emberekkel voltam körbevéve. Mindenütt jól éreztem magam egyébként, de a legjobb egyértelműen itthon. Amikor itt Csíkban kifuthattam a pályára az-az érzés volt a legjobb.
Ki volt a kedvenc edződ?
Nem tudok csak egy valakit kiemelni kedvencként, egy kicsivel több mint a többi az nekem Ilyés Róbert, mert barátom is és példaképem is volt és jelen pillanatban is az, ezért mondhatnám azt, hogy talán több volt érzelmileg, mint a többi. De, én mindenkitől nagyon sokat tanultam, nem is lenne korrekt egy valakit kiemelni és szeretném ezúton is megköszönni mindenkinek, aki egy kicsit is tett ezért. Ugyanakkor szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak, a Lokálpatriótáknak, akik jóban-rosszban mellettünk és mellettem voltak.
Csapatkapitányként vonulsz vissza, miben volt más ez a szerepkör, mintha csak csatárként, hátvédként, középpályásként vagy kapusként vonulnál vissza?
Jelentőségében is benne van, hogy vezéregyéniség kell legyél. Én úgy vélem, hogy nem mindegy, hogy valaki odatesz téged csapatkapitánynak, vagy az ember kiérdemli ezt a csapattársaktól és eléri azt, hogy a társai megválasszák. Egy csapatkapitánynak hitelesnek és kiegyensúlyozottnak kell lennie, tekintélye kell legyen a pályán és a hétköznapokban is. Nem szeretnék edzőket megsérteni, de nagyon sokszor a csapatkapitánynak olyan szerepe van az öltözőben és a pályán, mint egy vezetőedzőnek. Nagyon sokszor az is fontos hogy reagálsz le dolgokat, rajtad egy pillanatig se szabad lássák, hogy megtorpansz vagy pánikolsz. Mindig a pozitívumot kell sugározza a csapat fele és rendet kell tartani a fejekben, mikor mész ki a pályára akkor kell érezni a csapatot, hogy mindenki rendben van mentálisan. Ismerni kell a társakat, a lelkivilágukban is jelen kell lenni, tudni kell azt ki honnan jön, milyen otthoni neveltetéssel jön, nagyon pici dolgok is számítanak, mert például mikor családról beszélsz óriási dolgokat tudsz meg és ezeket a csapatkapitány mindig a helyén kell kezelje. Mindenkit kell tudni kezelni és tudni kell azt is, hogy az edző fele hogy véded meg őket. Egy Apuka kell legyél az öltözőben, szülő kell legyél, csapattárs és barát is, én legalábbis így látom a csapatkapitányi pozíciót. Én nagyon szerettem és remélem, hogy tudtam maradandót alkotni. Remélem, hogy mindenki aki az előző idényekben is elment innen, azoknak velem kapcsolatosan kellemes élményei vannak.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Tavaly szereztem meg az UEFA B licenszet Miskolcon, ami egy nagyon intenzív és megterhelő dolog volt, mert kéthetente jártam képzésre Magyarországra és mellette fociztam. Ezzel a képesítéssel már az utánpótlásban és tudomásom szerint a harmadik ligában is dolgozhatok vezetőedzőként. Egyértelmű, hogy szeretném magam fejleszteni és továbbtanulni, meg van a kellő ambícióm is, időm is. Az én elvem az, hogy szeretném végigjárni a lépcsőfokokat utánpótlásból fel a felnőtt szintre, mert a végső célom az, hogy a felnőtt futballban dolgozzak. De, ahogy játékosként is végig jártam ezt az utat, így edzőként is szeretnék megtapasztalni pozitívumot és negatívumot is.
Milyen csapatot fogsz edzeni?
Dusinszki Zoltán szakmai igazgatóval tárgyaltak alapján én az U17-es elitcsapatot fogom edzeni, Ábrahám Andor pályaedzővel közösen. Remélem, hogy helyt állok és fogom tudni segíteni ezt a korosztályt, illetve át tudok adni abból a játékos tapasztalatból amit mostanáig szereztem. Már nagyon várom a munkát, hogy kezdődjön a felkészülés és hogy megismerjük egymás tapasztalatait, gondolatait.
Bajkó Barna szívből gratulálok a pályafutásodhoz és sok sikert az edzői karrierhez!
Köszönöm szépen!
