Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek
XXVI. És a vége
A nóta azt mondja, hogy a jegenyék nem nőnek az égig. Az életben is így van, ha valaminek van kezdete, akkor vége is van. A vég pedig a 45-ik életév betöltése volt. Miután kihagytak, a divíziós bírók állományából is kirúgtak. Miért? Már megírtam, nem térek vissza, nem szívesen emlékszem a történtekre.
Egyebekhez kellett fogni, kitölteni az üresen maradt szabadidőt. Már késő volt a lányaim nevelésére, formálására fordítani időmet. A futballtól sem akartam akkor véglegesen elmaradni. A városi mini futball bajnokság igazgatóságával, bírók küldésével, eredmények szentesítésével, és nem utolsó sorban az aktív játékban találtam hasznosnak magamat. Mint, alapító csapattag, a Gabona raktár és az átvevő központ főkönyvelője, néhai Szőke Domokos által szervezett és patronált csapatban játszottam. Eleinte csak a részvétel volt a fontos a vezetőség számára, és az első értékcsoportban való tisztességes helytállás. A célkitűzések később megváltoztak, dobogós helyezés lett a cél, mi pedig, az alapító tagok közül egy páran, kezdtünk kikopni a csapatból. A tartalékjátékosi minőség mind amellett, hogy betöltöttem a 45-ik évet, nem volt kedvemre való. Pont ezért elhatároztam, hogy a Sörgyár égisze alatt, a szakszervezeti bizottság támogatásával egy új csapatot alapítok. Be is iratkoztunk a mini bajnokságra a harmadik értékcsoportba. A sörgyárban futball tehetségben nem volt hiány. Többen játszottak már azelőtt is a szentsimoni csapatban, a megyei bajnokságban, ’84 táján kevés híján a C divízióba is feljuthattak volna. A selejtezőben a bodzafordulói Traktorgyár csapata ütötte el a lehetőségtől. Tehát anyag volt, csak pénz kevés. A szakszervezet biztosított valamennyit felszerelésre, labdákra, bírói és részvételi díjakra.
Első évben megnyertük a III-ik értékcsoportot. Egy bunda meccs is volt, habár nem lett volna szükség rá. Biztosak akartunk lenni az elsőségben, s a süketnémák csapata minden tagjának ígértünk 3-3 üveg sört. Erre a csapatkapitányuk, Antal János, aki villanymotor tekercselő volt az IPL-nél mondja is, de főleg mutatja, hogy nem elég, egy láda sör kell. Ha annyi kell, hát legyen, csak legyen biztos az első hely.
Következő évben a II-ik értékcsoportban is jól szerepeltünk. A Márton Áron Líceum bitumen pályáján játszott ez a csoport. Azt is simán megnyertük. A döntő mérkőzést a Viktória csapat ellen (szekusok és rendőrök csapata volt) 1-0-ra hoztuk. Egy megadott és berúgott büntetővel nyertünk. Szerencsére olyan bíró volt a mérkőzés vezető, aki nem féltette a játékvezetői engedélyét, és így bátran megadta a büntetőt. Miklós Imre volt, gyorskorcsolya, országos bajnok, be is rúgta.
Az első értékcsoportban töltött évadot megelőzték a Románia Kupa mérkőzések. Ezt a kupát a legalul szereplő csapatok kezdik, és kiesés formájában jutnak el a fináléig. A sors pont a régi és elhagyott csapatommal hozott össze. Taktikai húzásként kértem őket a mérkőzés előtt, hogy sok gólt ne rúgjanak, ne szégyenítsenek meg mint újoncokat. Ezt nagy bölcsen meg is ígérték, de ne gondolkodjunk a továbbjutáson, mert az őket illeti meg. A sörgyár nyert fölényesen. A kalász pedig maradt. Egy percig sem gondolták volna, hogy veszíthetnek is. Pedig a rendes bajnokságban is elveszítették ellenünk a mérkőzést. Ez volt nekem a legnagyobb elégtétel. Mondtam is, ha nincs helyem a Kalászban, akkor szervezek egy más csapatot és megmutatom, hogy lehet másképp is futballozni. A sörgyár csapata a 89-es változások után felbomlott. Az alapcsapat tagjainak a fényképe talán most is ott van a sörgyár villanyszerelő mester asztalán lévő üveglap alatt.
2000 májusa, vagyis nyugdíjazásom éve egybeesett a futballtól való elszakadásom évével. Valahogy visszavonultam tanyámra, Hosszúasszóra, ahol tavasztól, késő őszig távol a futballtól, a világtól, televíziótól, majdnem unalmasan töltöm hátralévő napjaimat. Ezeknek a soroknak a megírása részben unalmamban történt. Ha szép volt, jó volt, de már vége.
Leteszem a tollat nehogy elérzékenyüljek.
Részlet Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek című emlékeiből.
