Gyerekkoromban a foci Eb nyolc csapatos volt.
Két négyes csoport, a győztesek döntőt, a másodikok kisdöntőt játszottak. Egy ország, négy város, tizennégy meccs, tizenkét nap. Június 11-én volt az első mérkőzés, július 22-én a döntő. Röviden és velősen. A csoportkörben a csapatok háromnaponta léptek pályára, két játéknap után egy napot a szurkolók is pihenhettek, a torna tizenkét napjából négyen nem volt mérkőzés. Minden találkozó minden perce kemény téttel bírt, hiszen nem volt vigaszág, második esély, visszaút. Nem sok értelme volt a számolgatásnak, a közös megegyezésnek, a mindkét fél előnyére lehozható mérkőzés fogalmának. Nem a matektudás vagy az emberi empátia volt silányabb, hanem a rendszer csak a legjobbakat engedte előre. A végső sorrend? NSZK, Belgium, Csehszlovákia, Olaszország, Hollandia, Anglia, Spanyolország, Görögország.
Azóta a futball csak nőtt és nőttön-nőtt, megpróbált bekapni-elnyelni mindent, akár a mesebeli kisgömböc. Nem mindig előnyére. Gyerekkorunk csibészesnek tűnő játéka, mostanra meghatározó és megkerülhetetlen iparággá fejlődött. Meglett felnőtté válva, alig őrzött meg valamit a régi szép időkből.
Tiszta szerencse, hogy megboldogult ifjúságunk egyik általánosan elterjedt fegyelmezési formáját stílusosan felidézve, egyesek térdepelnek. Másképp, mint mi anno, hiszen ők az esemény előtt, mi utána, ők tömegesen, mi egyénileg, ők megfelelési, mi szülői kényszerből. Kényszer ide vagy oda, a foci lényege nem változott. A pálya mérete ugyanaz, továbbra is tizenegyen, két kapura játszák és az győz, aki többször talál be ellenfelénél és ami a legfontosabb: a körülötte lévő lelkesedés töretlen, az őt övező felhajtás lankadatlan.
A 2020-as foci Eb, akárcsak az 1980-as kontinenstorna Rómában, június 11-én kezdődött. A döntőt július 11-re tervezik. Harmincegy napos focidömping, huszonnégy csapattal, hat négyes csoportban, tíz országban, tizenegy helyszínen, összesen 51 mérkőzés. Kemény megpróbáltatás. Szervezőknek, résztvevőknek, szurkolóknak és közömbösöknek egyaránt. 1980-ban a csúcsra jutáshoz elegendő volt másfél hét és négy sikeresen megvívott mérkőzés. A jelenleg a győzelemre ácsingózókra hét összecsapás és egy hónapnyi küzdelem vár. Hosszú, az emberi kapcsolatokat igencsak próbára tevő időszak. Negyven éve sem volt egyszerű, de akkor a focinak hódoló gyerekét-férjét-cimboráját a szülő, a feleség vagy a barát visszakapta a tizenharmadik napon.
Sokunk örömére a bemelegítő-ráhangolódó szakasz lejárt, hiszen nekünk, akik a minden napra egy mese jegyében nőttünk fel, a minden napra három mérkőzéses lebonyolítási forma valóban embert próbáló kihívás. Az elmúlt hét napban a szórakozásra és a pihenésre kevés idő jutott. Napi nyolc óra munka és nyolc óra meccsnézés mellett mindenevő futballszurkolóként alaposan kifáradtunk. A baj nem jár egyedül alapon, a „foci-életmódot” családtagjaink is egyre nehezebben bírják. Indokoltan, hiszen a készülék előtt ülő, a képernyőbe bambuló, testben otthon tartózkodó, de fejben többszáz vagy többezer kilométerre kalandozó, „Ne zavarjatok!” táblával felvértezett emberi lény, hosszabb távon nehezen kibírható látvány.
De a nehezén, hála a Fennvalónak és családunk, szeretteink türelmének túl vagyunk. Az ötvenegyből huszonnégy mérkőzés lejárt. A helyezkedési-búcsúzási szakasz következik, amikor a futball intenzív matekkel társul, amikor minden mozdulatnak, centiméternek, kihagyott tizenegyesnek vagy elért találatnak a torna további menetére fontos kimenetele lehet, amikor nyolc együttes számára nincs folytatás. Ráadásul az összecsapásokra párosával kerül sor, így a távirányítón gyakorolt szapora kézimunkával tömören túl lehetünk rajtuk. Már aki a tökéletes szinkronhatás érdekében nem foglalja le és helyezi az eddigi mellé a család másik tévé készülékét. Addig is türelmet, kitartást és jó pihenést mindenkinek.
Ráduly Róbert Kálmán
Csíkszereda, 2020. június 20.
