XXI.Miért nincs a kocsiban szódabikarbóna?

Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek

XXI.Miért nincs a kocsiban szódabikarbóna?

Mert, ha van legalább egy kávéskanálnyi szegény Benedek Pali nem szenved Dévától Udvarhelyig. De, mi okozta a szenvedést? Ha, van türelmed kedves olvasóm, olvasd végig, és megérted a helyzetet.

Történt ez úgy 1981-82 táján, tavasszal vagy ősszel, nem emlékszem már, de nem ez a fontos. A lényeg a gyalári Bányász – ágotai Textilia közötti mérkőzés, és az utána történtek. Nem minden maradt meg emlékezetemben, ami ezzel a kiszállással kapcsolatos, de ami megmaradt, leírom még akkor is, ha valakiket untatok is a sok személyes benyomással.

Tehát Gyalárra szól a delegációnk, küldetésünk. Középre jó magam, partbíróknak Gergely Menyhárt Udvarhelyről és Benedek Palit küldték Gyergyószentmiklósról. Sűrű  telefonálások után (akkor még olcsó volt a telefon) megegyezetünk, hogy én viszem autóval a hármast, és szombaton délután találkozunk Udvarhelyen. A találka  a Küküllő szálló előtti parkolóban volt, a megbeszélt időre mindenki megérkezett. Benedek Pali Gyergyóból egy alkalmival átjött idejében, Menyust pedig a kávézóban találtam. Irány Segesvár, Medgyes, Balázsfalva, Déva, Vajdahunyad. A gyengébbek kedvéért leírom hogy mit kell tudni Gyalárról (Ghelar). Vajdahunyadtól délre, úgy 5-6 kilométerre lévő község, ahol vasérc bányák voltak, innen szállították nagy, billenő teherutókkal a vasércet a vajdahunyadi kombinátba. Ismertem a helységet, mert a szakiskola elvégzése után 1956-ban Vajdahunyadra helyeztek, mint 16 éves szakmunkást és a szocializmus építőjét. Summa summarum: Vajdahunyadnak a csapata, a Corvinul A divíziós, Gyalárnak pedig C divízióban kínlódó csapata volt. Csodálkoztunk a küldetésen, mert a távolság Palinak és nekem valahol 300 km körül járt,  ez pedig a maximális távolság ahová a C divíziós bírókat küldhettek a  245 lejes maximális díjazással (baremmel). Küldtek, tehát menni kellett.

Az úton, valahol Piski (Simeria) előtt megállunk egy fogadónál kávézni. Behúz mellénk egy szebeni jelzésű autóbusz, amelyikről megállapítjuk, hogy az ágotai csapatot szállítja. Jól van, tehát lesz ellenfél, lesz meccs. Tovább indulva még Vajdahunyad előtt elhagyjuk a buszt, integetünk is, de érdektelenség fogadta.

Gondoltuk Gyaláron nincs miért szállodát keresni, mert úgy sincs, ezért Vajdahunyadon szállunk meg. Véletlen volt-e, hogy pont ott szállt meg az ágotai csapat is, azt nem tudom. Az érdektelenség folytatódott, pedig láttak minket a vacsoránál. A lényeg az, hogy a gyaláriaknak sem volt küldöttük, úgyhogy a vacsorát, a szállodát saját szakállra fizettük.

Reggel aztán idejében indultunk Gyalár felé, mert nem tudtuk milyen az út, és a reggeli fizetése sem volt az ínyünkre. Mikor megérkeztünk, arról áradoztak, hogy vártak az este. Két vendégszobát felszabadítottak a bányavállalatnál, vacsora, pia, stb. stb. Nem baj, itt az alkalom, amit a tegnap megspóroltak, azt ma bepótolhatják. A mérkőzés sima volt. Egyetlen helyzet, maradt meg említésre méltónak. A második félidő közepe táján, 2-0-ás hazai vezetésnél, szögletrúgáshoz jut az ágotai csapat. Száll be a labda, kavarodás a kapu előtt, fejes és gól. De már szól a Theunder-fütyülő: szabadrúgás kifelé. A végeredmény 4-1 lett a hazaiak javára. Teljes elégedettség, vagy csak nekem tűnt így? Két dologot azonban meg szeretnék említeni, ami nem az eredménnyel vagy a játékkal kapcsolatos:

1. A futball pálya a bányából kihordott, elterített meddő-kőzetre, a sterilre épült. Rögtön mellette egyik felén beomlások voltak, alatta vájatok, maga a bánya. Egyszer a labdát arra felé kirúgták, én vártam volna, hogy vissza hozzák, de azt mondták, hogy  odaveszett, oda senki sem mer utána menni, mert omlás veszély van,  több mint 100 métert is zuhanhat az aki  arra merészkedik. Úgyhogy inkább más labdával folytatódott a mérkőzés.
2. 2. A másik érdekesség, amire jól emlékszem, és érdekesnek tartottam megírni ezt a fejezetet, az az egészségügyi asszisztens, orvos biztosítása volt a mérkőzésre. A szabályzat szerint a helyi csapat orvost, vagy megbízólevéllel rendelkező asszisztenst kell biztosítson a mérkőzésre, aki a végén a parafát rá kell üsse a bírói lapra. A delegáció számát, és a kiadó rendelőt  is fel kellett írni minden esetben. A jelentkező asszisztensnek nem volt delegációja, mi nem akartuk elfogadni, de ő mikor meghallotta, hogy magyarul tanácskozzuk meg ezt a dolgot magunk között, megszólal magyarul. Kérte, fogadjuk el az ő személyét úgy ahogy van, mert más nincs ebben a városban. Fiatal és szimpatikus volt, elfogadtuk, magunkra vállalva a felelősséget. A végén kiderült, hogy ő nem is egészségügyis, hanem gyógyszerész, de mint hogy elfogadtuk, meghívott a lakására egy-egy pohár meggypálinkára. Mi pedig meghívtuk az ebédre, amit amúgy is a bányász csapat fizetett. Ebből az egy-egy pohár meggypálinkára, lett bizony három is, a korsó pedig nem is pálinkás, hanem boros vala. Én persze nem ihattam, mert vezettem. A részemet Pali itta meg. Jó „pálinka” lehetett, mert a 3-5 literes fonott korsó majdnem kiürült. A patikus nő annak örömére, hogy ilyen szimpatikus és magyar fiúkkal találkozott még felpakolt egy néhány doboz vitaminnal és torokfájás elleni faringosept-el is. A poharazásnak meg is az lett az eredménye. Hazafelé Menyhárt Simerián leszállt, mert ő másnap Bukarestben kellett legyen. Biztos találkozója volt Fazakas János bácsival, aki akkor a kereskedelmi miniszter volt. Hogy hány pár protokoll cipő volt a táskájában ezt már csak ő tudná megmondani. Ha időközben, vagyis ’89 után hazakerült, mert ’84 körül disszidált Németországba. Tudomásunk szerint, ott az egyik müncheni római katolikus templom harangozói tisztét látta el egy darabig. Nem hiszem, hogy később mint alelnököt alkalmazták volna a helyi cipész szövetkezetnél, mint ami volt addig Udvarhelyen. Palika viszont a kocsiban maradt, és ugyancsak meggyűlt a sava, mert mindegyre azt kérdezte: „Te, nincs egy kis szódabikarbónát a kocsiban? Hogy-hogy nincs?“ Minden útszéli kútnál, csorgónál meg kellett állni. Az Ispán-kútnál Segesvár és Fehéregyháza után, Héjjasfalva előtt javult valamennyire a közérzete. Nem volt jó az a meggypálinka – volt a megállapítása. Fenyéden le is szállt, hogy csak talál valami alkalmit haza Gyergyóig. Én eleget hívtam, hogy jöjjön  Csíkba, onnan van vonat több is, estére, éjfélre otthon lesz. Nem, Fenyédről ő  hamarabb hazaér. Két hét múlva tudtam meg, hogy reggel felé ért haza, mégpedig taxival, 200 lejes fuvardíjjal. Amit a bíráskodással keresett még vagy 80 lejjel ki kellett pótolja. Azért nem írható minden a meggypálinka számlájára. Talán a patikusnő volt nagyon szimpatikus, és ezért csúszott a meggylikör...

Részlet Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek című emlékeiből.