Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek
XXIII.Téli felkészítők
A Román Labdarúgó Szövetség bírói kollégiuma minden télen felkészítőt (agytágítót) tartott és fizikai felmérőn, tesztetekkel mérte fel a divíziós bírókat.
Ezeket a felkészítőket teszteket egy-egy nagyobb városban rendezték. Az országot 4-5 zónára osztották, a Hargita megyei bírókat legtöbbször az erdélyi zónába sorolták: Maros, Kovászna, Kolozsvár, Beszterce, Nagybánya, Szatmár, Nagyvárad, Fehér és Szeben megyékkel kerültünk egy csoportba. Amíg én is a C- keretben voltam, Szebenben kétszer, Kolozsváron szintén kétszer, Marosvásárhelyen, Besztercén egyszer, de egy alkalommal Bákóban is voltunk felkészítőn. Ezeken a felkészítőkön találkoztam a más megyei bírókkal, ismeretségek és barátságok kötődtek.
Mindig két napra tervezték, péntek este érkeztünk, majd elszállásoltak. Megjegyzem, hogy a rendező város sosem volt fukar, mindig a legjobb szállót foglalták számunkra. Kolozsváron a Belvedereben, Besztercén a Koronában, Marosvásárhelyen a Grandban laktunk.
Szombaton délelőtt került sor a fizikai tesztekre. A Cooper teszt 12 perc futásból állt, 400 méter vágtából és 50 méteres irányváltásos sprintből. Aki nem tudta teljesíteni a megszabott időt mehetett egy hónap múlva Bukarestbe pótvizsgázni. Megjegyzem, hogy nekünk, Hargita megyeieknek soha nem volt olyan emberünk, aki pótvizsgára maradt volna.
Szombaton délután agytágítót tartottak a szabályzatokból, tanulságokat mutattak be a divíziós esetekből, végül kérdések következtek. Vasárnap reggel 8-kor ismét elméleti felkészítő, 10 órától pedig elméleti teszteket kellett kitölteni a játékszabályzatból és a szervezeti szabályzatból. Ebéd után kiértékelő következett és az elkövetkezendőkre vonatkozó hasznos tanácsokkal láttak el. Úgy 4 óra után mehetett mindenki haza. Ez volt a program minden felkészítőn.
Általában lehettünk 70-90-en. Ahol ennyi fiatalember összegyűl , ott igényeltetik más szórakozási lehetőség is. Hadd untassam az olvasót néhány ilyennel. Besztercén például nagyon finom szilva pálinkát szolgáltak fel vacsorához. Kolozsváron este kimentünk az erkélyre és onnan csodáltuk a kincses város fényeit. A legemlékezetesebb nekem és gondolom a többi Hargita megyei bírónak is a marosvásárhelyi bankett volt, amit a Maros vendéglőben tartottunk.
Szombat este volt, a fizikai megerőltetés, tesztek már a hátunk mögött, így adódott a spontán ünneplés a jó eredmények után. Két négyes asztalt összetoltunk és körbe ülve szomjas emberek lévén, bort rendeltünk. Le is írom kik is voltunk akkor Hargita megyéből ott: Csavar Zoli, Lukács Imre, Zsombori Gyula, Gergely Menyhárt, Gagyi Béla, Benedek Pali és Csőregi János. Kihoz a pincér három hosszúnyakút és valami apróbb boros poharat (a talpas pohár akkoriban ritkaság volt), amit Menyus azonnal vissza is küld, hogy mi felnőttek és magyar fiúk vagyunk, gyűszűből nem iszunk bort. Erre a pincér, aki szintén magyar volt kihozott hét vizespoharat. Ez már igen. A három hosszúnyakút kidugva ki is tölti tartalmát a hét pohárba, még víz is került belé.
Koccintottunk és egyből fenékig hajtottuk. A pincér visszajött, töltene újra, de nincs miből. Akkor hozzon csak még három bort. Azt is kitölti, mire ismét visszajön ismét üres minden pohár. Mit tegyek? – kérdi. Hozzon egy ráccsal, hogy ne kelljen minden percben futkosni. Úgy is tett. Az asztal mellé letett egy rács hosszúnyakút, kidugaszolta az egészet, a többit ránk bízta azzal, hogy mi majd töltünk ha kell. Még maradtak bírók más asztaloknál is, jobbára magyarok. Ebben a körzetben az egész bírói társaságnak akkor 60%-a magyar volt. A folyosókon, a szünetekben legtöbbször magyar beszédet hallottál. A vendéglőben a cigány zene miatt is főleg magyarok maradtak. Még a bukaresti urak, delegátusok, hivatalos személyiségek is leléptek idejében.
Belemelegedtünk a mulatásba. Énekelni nem volt szabad, de a prímás vonójába azért bele-bele került egy-egy kék hasú. Nem telt el egy félóra sem mikor a pincér újból tölteni akart, csak üres üveget talált a ládában. Akkor hozott még egy rácsot, s valami falni valót is, mert vacsora az már régen volt. Itt láttam olyant, amit még sehol. Külön rendelésre bormártásban és jól megfűszerezve, párolva egy kb. 2 kg-os borjú szelet érkezett, egészben, az asztalunk mellé hozott tálaló asztalon a pincér szeletelte apróra, és biztatott – egyetek székely fiúk - ilyen vendégeim rég nem voltak. Nem kellett bíztatás. Ettünk is és ittunk is. Zárórakor (akkoriban 11-12 órakor mindenhol zártak) alig tudott kikönyörögni a pincér, hogy több bort már nem tud hozni és legyünk szívesek....
Hogy mennyit fizettünk, mit hagytunk ott már nem emlékszem, de arra igen, hogy nagyon jól telt és másnap is jó teszteket, dolgozatokat írtunk, átmenő jegyeket kaptunk. Ez egy jó felkészítő volt, így is emlegettük mindig. Ennek ellenkezője az 1985-ös bákói felkészítő volt, ahol összeverekedtek a moldvai csoportok és sehogy sem tudott felszabadulni a hangulat. Csak Hargita és Kovászna megyei magyar bírók voltak közöttük, akik minket úgy amúgy lenéztek, talán különcöknek találtak, holott az elméleti teszteken általában gyengébb jegyeket értek el. A pályákon végzett tevékenységükről, kósza csak hírbeli értesüléseink voltak, azok is esetenként lehettek szubjektívek.
Részlet Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek című emlékeiből.
