Felkészülés│A rossz idő közbeszólt

Felkészülés│A rossz idő közbeszólt

A rossz idő miatt halasztani kellett a Dinamo Moszkva 2 elleni felkészülési meccsünket Törökországban.

Csapatunk délelőtt még tudott edzeni, délutánra azonban a viharos erejű szél és a nagy eső miatt lehetetlenné vált a mérkőzés lebonyolítása, így a csapatok abban állapodtak meg, hogy holnap megpróbálják lejátszani a meccset. Valentin Suciu vezetőedző elmondta mostanáig jól tudtak dolgozni, az időjárás is velünk tartott kivéve a mai napot. Hozzátette, mivel tegnap kondi edzésünk volt ezért ma túlzás lett volna ismét ugyanazt csinálni, helyette inkább a fiúk kaptak egy szabad délutánt, mert délelőtt már volt egy edzés. Az orosz Lipetsk elleni meccsel kapcsolatban vezetőedzőnk elmondta:

"Nem sikerült teljes mértékben elérni a célokat azon a meccsen, mert kaptunk egy gólt és a cél az volt, hogy ne kapjunk gólt. Ettől függetlenül két különböző félidőt láthattunk. Védekezésben jobban szenvedtünk, még távol állunk attól, amit én szeretnék"

- fejtette ki Valentin Suciu. Hozzátette, a csapat jól bírja a terhelést, eddig nem voltak problémák, reméli ezután sem lesznek. Természetesen a fáradtság kezd összegyűlni, sőt szombaton két meccsünk is lesz, ezért talán jobb is, hogy ma délután pihent a csapat. A felkészülési körülménnyekkel nincs gond, a pályák is rendben vannak, az idő is jó volt eddig, reméljük a folytatás is hasonló lesz.

Ami, az új játékosokat illeti a vezetőedző elmondta, még időre van szükség, ismerkednek a csapattal, azzal amit a stáb elvár tőlük, türelemre van szükség de Suciu bízik benne, hogy hamar feltalálják magukat.

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza