Szerző: Ráduly Róbert Kálmán
Sorozatunkban a hangzatos győzelmekkel, küzdelmes döntetlenekkel és meglepő vereségekkel egyaránt telitűzdelt őszi idényünk összecsapásaira tekintünk vissza. Nem feltétlenül időrendben. Visszafogott kezdés után, egészen magasra kapaszkodtunk, de sem az elején, sem a végén nem jött ki számunkra a lépés.
Augusztus = Ghencea
Legalábbis az FK Csíkszereda számára, ami a legutóbbi két nyarat illeti. 2021-ben szerepeltünk itt először, augusztus 4-én este fél kilences kezdéssel. Zsírúj volt a létesítmény, a mi mérkőzésünk volt az első hivatalos találkozó.
A meccs előtt, házigazdáink jóvoltából kisebb szakmai küldöttséggel bejártuk a teljes építményt. A csíkszeredai futballpálya fő lelátójának kivitelezésén dolgozó csíki és udvarhelyi építőmérnökökkel és építésvezető szakemberekkel karöltve, a jó műszaki megoldásokat próbáltuk ellesni. Már amennyire egy 30.000 fő befogadására képes óriáslétesítmény 1.400 férőhelyet biztosító épület számára ellesendő szakmai bravúrokkal szolgálhat. Különösen, hogy a létesítmény hemzsegett a közpénzből fizetett, különböző rangú és beosztású kiszolgálószemélyzettől. Az 1989. decemberi események óta eltelt bő három évtized dacára, a stadion ugyanis továbbra is megőrizte katonai egység státusát.
Ami a magyarellenességet illeti, kétségkívül. Akik még a kommunista világban születtünk, cseperedtünk, katonaként a hadsereg nacionalista agymosógép státusával is kénytelenek voltunk szembesülni. Ahogy az egyik bajtársam mondani szokta: „amikor megyek Bukarestbe Predeálnál mindig a treceți batalioane române Carpații [román lépjetek át a Kárpátokon] című bakaslágert dúdolom, hátha egyszer megelevenedik”.
Az FK vendégszereplésekor a Ghencea kapu mögötti lelátórészében összegyűjtött, fekete felsőben bújt és arcukat kendővel elfedő alakok ennél cifrább rigmusokat fújtak. Hol rólunk, hol velünk kapcsolatosan. Produkciójukat sűrű petárdázással nyomatékosították, a játékvezető tehetetlensége közepette. Az idegengyűlölet vagy a petárdabirtoklás Romániában bűncselekmény? Az, de csak akkor, ha székelyek az elkövetők. Erről a mondvacsinált kézdivásárhelyi „terrorper” áldozatai – Beke István és Szőcs Zoltán – tudnának leginkább hitelesen beszélni.
2021. augusztus 4-én
alulmaradtunk. Bár a Steaua játékban nem volt jobb, a lelátói megfélemlítés láthatóan megfogta csapatunk. Egyetlen – szögletvariációt követő – gól jelentette a különbséget. A vereség nem csak azért volt fájdalmas, mert a mezőnyben az összecsapás során többnyire az ellenfelünk fölé nőttünk, hanem a lelátói körülmények és az ezekkel kapcsolatos játékvezetői közömbösség tették azzá. Mintha az idő kereke harmincöt évvel forgott volna vissza, amikor a Ceaușescu família legidősebb fiúsarjának védelmében a Steaua évekig basáskodott a romániai futballban. A kommunista rendszer másik kegyeltjével, a belügy kötelékébe tartozó Dinamoval egyetemben. Beszédes tény, hogy miközben azt állítják, hogy letűnt a kommunizmus, diktatórikus rendszer legsötétebb évének, 1948-nak két meghatározó szüleménye a Steaua és a Dinamo továbbra is fungál. Nem is akárhogyan. Ezek ugyanis az ország messze legfontosabb multisport klubjai. Naná, hogy a mai napig a hadsereg, illetve a belügy kötelékébe tartozva. S akkor mi változott, elvtársak?
Csíkszereda, 2023. január 27.
