eFKások | Győzedelmes lányok

eFKások | Győzedelmes lányok

Szeretnénk időről-időre az FK játékosait, stábtagjait személyesebb hangvételű írásokon keresztül is bemutatni kedves Szurkolóinknak. Elsőként Liga 1-es női csapatunk csapatkapitányával, Antal Anitával és a piros-fekete mezben vasárnap első mérkőzését végigjátszó Horváth Lucával beszélgettünk. Az interjúkat Nagy Emese, a fotókat Pál Zoltán készítette.

Antal Anitát a csapatkapitány szerepéről faggattuk elsőként.

"Csapatkapitányként fontos szerepem van az edző és a játékosok közötti kommunikációban, a csapat összekovácsolásában és a játékosok segítésében. Az én feladatom egy mérkőzésen a játék építése, a csapat irányítása, és motiválása" - fogalmazott a játékos.

Visszatekintettünk az első osztályba való feljutásra is.

"Az elmúlt szezonban eléggé könnyen meneteltünk végig, de a vége mégis izgalmasra sikerült. Amikor négy évvel ezelőtt engem hazahívott a vezetőedzőnk, Albu László, akkor az volt a célunk, hogy minél magasabb szintet érjünk el a fociban együtt, aminek az első ligába való feljutás a kezdete. Nagyon boldog voltam, amikor megnyertük a második ligás bajnokságot, mert akkor azt éreztem, hogy beérett a munkánk, és ami számomra a legfontosabb, hogy a barátaimmal együtt élhettem meg ezt a sikert a pályán. Itteni játékosként büszkeséggel tölt el, hogy ilyen magas szinten képviselhetjük városunkat" - osztotta meg Antal Anita.

Antal Anita | Fotó: Pál Zoltán

Az Arad elleni, 2–0-ra megnyert mérkőzést és a saját vasárnapi teljesítményét is értékelte a csapatkapitány.

"Úgy gondolom, a mai mérkőzésen egyben volt a csapat, próbáltunk sokat passzolni, és kihozni a labdát. Nagyon sok lehetőségünk volt, de elégedettek lehetünk a 2–0-s eredménnyel is. Közepes erősségű csapat ellen játszottunk, akik nagyon keményen odaléptek a közös labdákhoz, de nem igazán volt felépítve a játékuk, nem adtunk nekik sok lehetőséget. A saját játékomat közepesre értékelem. Az első félidőben egész jó teljesítményt nyújtottam, a másodikban viszont nem minden megmozdulásom volt jó, viszont próbáltam hozzátenni ott is a játékhoz. Összességében büszke vagyok a csapatra, mert úgy gondolom, hogy egy színvonalas meccset láthattak a nézők jó megoldásokkal és nagy küzdéssel" - mondta el csapatkapitányunk, Antal Anita.

Könnyű volt a beilleszkedés

Horváth Luca a nyáron érkezett Csíkszeredába a magyar első osztályból. A 24 éves játékos pályafutásáról és az első végigjátszott csíkszeredai meccséről is mesélt.

"Már első osztályban nagyon aktív kisgyerek voltam, és egyszerűen igazságtalannak éreztem, hogy ameddig a fiúk fociznak testnevelés órán, mi lányok csak úgy nézzük őket. Így elhatároztam, hogy megkérem az akkori tanárunkat, hogy engedjen engem is játszani a fiúkkal. Meg volt lepve a kérésemen, de ugyanakkor nagyon örült is neki, és természetesen megengedte, hogy beálljak focizni. Innentől pedig nem volt megállás, annyira megtetszett a sportág, hogy apukám elvitt beiratkozni a helyi egyesületbe és attól kezdve, ha kellett, ha nem, rúgtam a bőrt suliba, edzésen, otthon, mindenhol…" - mondta el a kezdetekről Luca.

Horváth Luca | Fotó: Pál Zoltán

Sokáig fiúkkal focizott együtt

"Karrierem kezdetén nálunk nem volt lány csapat, így a fiúkkal sportoltam ameddig csak lehetett. Megmondom őszintén, ennek én akkor is nagyon örültem, és így visszatekintve is hálás vagyok, hogy így alakult, mert véleményem szerint nagyon sokat adott a játékomhoz az, hogy fiúk között nevelkedtem. Miután a szabályok alapján már „kiöregedtem” a fiúktól, kerestünk szüleimmel lány csapatot, így kerültem először az Újpest, majd az MTK utánpótlás csapatához.

Teljesen más élmény volt lányok között focizni. Kellett egy kis idő, hogy megszokjam, de sikerült megtalálnom ennek is a szépségét és mivel nagyon társaság orientált személyiség vagyok, el sem tudom képzelni magam anélkül, hogy egy csapathoz tartoznék. Később megfordultam az Astra és a Kelen színeiben is, majd megérett bennem az érzés, hogy szeretnék a foci által külföldre eljutni. Így az előző évemet többnyire Olaszországban töltöttem, de megfordultam Máltán és Ausztriában is. Kalandos élmény volt, sok helyre eljutottam, de foci szempontjából vágytam egy stabilabb helyre, így mikor volt csapattársam, Nyéki Anna felkeresett, hogy nincs-e kedvem Csíkszeredába jönni, gyorsan megszületett bennem a döntés" - elevenítette fel az előző éveket belső védőnk.

"Boldog vagyok, hogy itt lehetek"

"Lassan két hónapja dolgozom együtt a csapattal. Nem volt nehéz beilleszkednem, mert a lányok és a stábtagok is nagyon befogadóak velem. Nagyon jól érzem magam az FK-nál, pazar körülmények között dolgozhatunk, élvezem az edzéseket, nagyon motivált vagyok a bajnoksággal kapcsolatban is, szóval én kész vagyok mindent megtenni azért, hogy együtt elérjük a céljainkat. Úgy érzem megtaláltam a helyem ebben a remek közösségben és kíváncsian várom, hogy mit hoz nekünk ez az év" - lelkesedett játékosunk, aki az Arad elleni mérkőzésre is kitért.

"A mai napon lejátszottuk a harmadik mérkőzésünket, az Arad csapatával, ahol sikerült 2-0-ra győznünk. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert úgy érzem végre sikerült azt a játékot játszanunk, amit tudunk. Nekem ez volt az első teljes meccsem a csapattal, és azt gondolom, hogy sikerült kihoznom magamból a maximumot, így elégedett vagyok a saját játékommal is. Valamint hozzá kell tennem, hogy óriási élmény ilyen stadionban játszani, hazai szurkolótábor előtt, szóval boldog vagyok, hogy itt lehetek!" - mondta Horváth Luca.

Nagy Emese, Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza