![Események | Sikerrel szerepeltünk a III. Partiumi Focitornán](/images/data/327139416_879170260008374_7529438644466800307_n-1.jpg)
Egy-egy első, második és harmadik helyezéssel tértek haza Krasznáról korosztályos csapataink. A III. Partiumi Focitornán két korosztályban három gárda lépett pályára az FK Csíkszereda képviseletében.
Harmadik alkalommal szervezték meg az elmúlt hétvégén krasznai alközpontunkban a Partiumi Focitornát. Ebben az évben három csapatunk képviselte a piros-fekete színeket. Az U13-as korosztályban két csapattal vettünk részt, itt léptek pályára U12-eseink is. Rajtuk kívül az U11-esek mezőnyében szerepeltek a csíki fiatalok.
Eredmények U13
Az U13-as mezőnyben pályára lépő U12-esek három győzelemmel és egy döntetlennel abszolválták a szombati csoportmeccseket. A vasárnapi elődöntőben büntetőkkel maradtak alul a fiatalok az Újpest csapatával szemben, majd a bronzmeccsen a Zilah elleni 3–0-s győzelemmel vigasztalódhattak. Az U13-asok hasonló mérleggel jutottak túl a csoportmeccseken, majd a Zilah elleni elődöntőt is sikerrel vették. A döntőben a fiúk nemes bosszút álltak az Újpest fiataljain és megszerezték a tornagyőzelmet.
Csoportmeccsek:
Fk Csíkszereda U12 – Sepsi OSK 2–0
FK Csíkszereda U13 – FK Kraszna 3–0
FK Csíkszereda U12 – Kolozsvári Viitorul 2–1
FK Csíkszereda U13 – Erdőszentgyörgy 2–0
Zilah – FK Csíkszereda U12 1–1
Mihályfalva – FK Csíkszereda U12 0–1
Újpest – FK Csíkszereda U13 0–1
Szépvízi MÜ – FK Csíkszereda 1–1
Elődöntők:
FK Csíkszereda U13 – Zilah 2–0
FK Csíkszereda U12 – Újpest 0–0 (büntetőkkel 2–3)
A harmadik helyért:
FK Csíkszereda U12 – Zilah 3–0
Döntő:
FK Csíkszereda U13 – UTE 2–1
A tornagyőztes csapat névsora: Kajtár András, Lukács Gergő, Lukács Bence, Szávuly Balázs, Baló Bence, Máthé Szabolcs, Keresztes Tamás, Antal Csanád, Hella Fehér Dániel, Rusu Márk, Ambrus Lukács, Biró Botond, Győrffy Bence
Gólkirály: Biró Botond
A torna legjobb játékosa: Győrffy Bence
A harmadik helyen végzett U12-es csapat névsora: Bajkó Miklós, Csató Kovács Máté, Deák Kristóf, Ferencz Kristóf, Fogas Dominik, Forró Patrik, Girbea Alex, Kelemen Ákos, Keresztes Kevin, Kiss Hunor, Marucza Kristóf, Sípos Tamás, Szabó Ákos
![](https://fkcsikszereda.ro/wp-content/uploads/2023/02/U11_Kraszna-2-1024x576.jpg)
![](https://fkcsikszereda.ro/wp-content/uploads/2023/02/U12_Kraszna-2-1024x834.jpg)
![](https://fkcsikszereda.ro/wp-content/uploads/2023/02/U13_Kraszna-2-1024x461.jpg)
Eredmények U11
Az U11-es csapatunk a döntőig száz százalékos teljesítménnyel jutott el. Az aranyéremért vívott csatában az Újpest együttese jobbnak bizonyult.
Csoport mérkőzések:
Zilah – FK Csíkszereda 1–2
FK Csíkszereda –Kolozsvári Juniorul 4–0
FK Csíkszereda – Szászrégen 9–0
Csíkszentmihály – FK Csíkszereda 2–8
Elődöntő:
FK Csíkszereda – Érmihályfalva 6–0
Döntő:
FK Csíkszereda – Újpest 2–5
Az ezüstérmes csapat tagjai: Antal Zalán, Ábrahám Ábel, Ábrahám Áron, Matei Darius, Bâlbâe Robert, Becze Balázs, Benő Ádám, Brugger Péter, Benkes András, Ilyés Gergő
A megmérettetésen az U11-esek sátorban játszottak, 5+1-es felállással, míg az U12-es és U13-as csapataink szabadtéri műgyepen léptek pályára 8+1-es felállással. A tornán elért eredmények alapján ismét Csíkszeredába került a torna vándorkupája. A trófeát minden évben a legsikeresebb, legtöbb pontot szerző gárda viheti haza és őrizheti egy éven át.
Farkas Endre