Felkészülés | Alulmaradtunk Besztercén a bajnoki főpróbán

Lejátszotta utolsó edzőmérkőzését a Szuperiga egy hét múlva esedékes nyitányára hangoló női felnőtt együttesünk. Kollár Péter lányai a Besztercei Gloria otthonában két góllal alulmaradtak.

Felkészülés | Alulmaradtunk Besztercén a bajnoki főpróbán

Lejátszotta utolsó edzőmérkőzését a Szuperiga egy hét múlva esedékes nyitányára hangoló női felnőtt együttesünk. Kollár Péter lányai a Besztercei Gloria otthonában két góllal alulmaradtak.

Eredetileg a magyar élvonalban szereplő Szent Mihály FC látogatott volna Besztercére ezen a szombati napon, ám végül a szegediek visszakoztak és az FK lányait hívták meg a mérkőzésre. Kollár Péternek kapóra jött a találkozó, hiszen az egy hét múlva esedékes bajnoki rajt előtt még egyszer pályára küldhette a lányokat. A mérkőzésen az ellenfél háromszor is betalált, míg mi Herczeg Andrea révén csak szépíteni tudtunk.

A találkozót Kollár Péter vezetőedző értékelte honlapunknak.
"Egy héten belül ez volt a harmadik mérkőzésünk nagyon érződött a fáradság. Hiába volt meg a futómennyiség, rendre úton voltunk és nem volt sokszor megfelelő a tempónk. Az első félidőben jól kezdtünk, többször eljutottunk az ellenfél kapujához, de jól állt a lábán a védelmük. Mivel nem sikerült betalálni, a Beszterce is kezdett éledezni és többször volt veszélyes a kapunkra. Jól bontattak meg minket a széleken, amiből sikerült egy gólt elérniük, majd a félidő 40. percében egy véleményes 11-est kapott a hazai csapat. Sajnos támadójátékunk a mai napon vérszegény volt, hiányzott az átütőerő.

A második félidőben már jobban néztünk ki és sikerült a szépítés egy szép egyéni megoldás után Herczeg Andrea találatával. Mentünk az eredmény után, nyomtunk a mérkőzés végéig, de csak lehetőségeink voltak, komoly helyzetünk 1-2 adódott, de gólt már csak az ellenfél szerzett, egy lecsúszott beadás kötött ki a hosszún a kapunkban.

Jó volt a bajnokság előtt ezt is megtapasztalni, de nem marasztaltuk el a játékosokat, sokat melóztak a hétköznapokban, érződött a fáradtság, mert a hozzáállás és futómennyiség ma is megvolt. Támadásban kell többet belerakni, de nincs kétségem jövő héten már frissebek leszünk".

Az első bajnoki fordulóban, augusztus 24-én, az újonc Hermannstadt FC otthonául szolgáló nagydisznódi Măgura stadionba látogatnak Antal Anitáék.

Felkészülési mérkőzés
Besztercei Gloria – FK Csíkszereda 3–1 (2–0)

Beszterce
Gólszerzők: Galau Bawm Lung (16.), Bianca Sandu (35.), Cristina Cerescu (81.), ill. Herczeg Andrea (55.)
Gloria: Sara Cîmpean – Mirabela Ristache, Felicia Guțu, Julia Zanin Becker, Claudia Bistrian, Cristina Cerescu, Corina Colibaba, Bianca Sandu, Galaw Bawn Lung, Victoria Rubanovici, Mezőssy Melánia Vezetőedző: Mirel Albon
FK Csíkszereda: Böröcz Bettina (Tankó Réka, 46.) – Balázs Eszter (Szentes Szabina, 76.), Haraszti Fanni, Szabova Sofia, Geréd Erika – Nyéki Anna (Nombot Annabelle-Natsi, 67.), Antal Anita, Szőke Eszter, Fülöp Boglárka (Magyarics Zoé, 46.) – Herczeg Andrea, Ana Vlădulescu (Eros Teodora, 76.) Vezetőedző: Kollár Péter



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza