Felkészülés U18+/Ifiliga│A csapatmunka sikere

Felkészülés U18+/Ifiliga│A csapatmunka sikere

Legidősebb akadémistáink Bákóban aratott háromgólos győzelmét követően, a fegyelmezett csapatmunkát emelte ki értékelésében Ubrankovics Zoltán vezetőedző. Szavai is jól tükrözik, a könnyed sikert sejtető eredmény dacára, a mérkőzés kemény erőpróbának bizonyult.

A Román Labdarúgó Szövetség a nyáron gyökeresen megváltoztatta az Elitliga legidősebbjeire vonatkozó szabályait. Az U19-es korosztályt „Liga de Tineret” néven alakították át, ami lényegében egy évvel fiatalabb játékosok versenyeztetését és egyszerre legtöbb három túlkoros, de 21 évnél nem idősebb játékos pályán szerepeltetését jelenti.

Az új kiírás megszövegezésénél a szakszövetség illetékesei számára az UEFA Youth League szabályaival történő összefésülés volt a fő szempont. A lényeg, hogy a 2022/23-as idényben Liga de Tineret küzdelmeiben (a magyarul nevezzük: Ifiligának) alapvetően a 2005. január elseje után született tehetségek vehetnek részt. A zömében belőlük álló csapatban egy időben, legtöbb három 2002. január elseje után született játékos lehet a pályán. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a Csedő Szilárdék generációja mellett, a 2021-ben vagy 2022-ben a legidősebb elitkorosztályban bajnoki címet szerzett brigád tagjai kivétel nélkül pályára léphetnek. Például, a 2021-es győzelem letéteményesei közül a 2002-es születésű Suciu Tóni, Szondi Botond vagy Baga Szabolcs, a 2003-as generációból Karácsony Márk, Bărăbaș Marius, Vereguț Daniel, Hadnagy Tamás, Balázs Lajos Norbert, Csala Róbert vagy éppen Bujdosó Szilárd, hogy a szintén 2004-es játékosaink népes táboráról ne is beszéljünk.

Közülük Bákóban Bóni Csaba, Bujdosó Szilárd és Biró Tamás az elsőtől az utolsó sípszóig kapott szerepet, a második játékrészben pedig a kapuba Lukács Dániel állt be. Értéktöbbletet hozva a csapatba, ahogy a nagyobbaktól ez természetes. Bujdosó és Biró betalált, Lukács pedig nem kapott gólt. Velük együtt, az egész társaságot kalaplengetés illeti.

Amúgy, Csedő Szilárd nyitotta meg a gólok sorát a 37. percben, de a bákói fiatalok a 42. percben kiegyenlítették az állást. Nem sokáig, hiszen egy perccel később, Biró Tamásnak köszönhetően ismét a fiaink kerültek előnybe. A szünet után tehetségeink – Bujdosó és Birtalan találataival – szűk öt perc alatt egyértelművé tették a győztes kilétét.

A mérkőzés után, a csapat élére a nyáron kinevezett, Ubrankovics Zoltán vezetőedző így értékelt:

„Látszólagos fölényes győzelmünk mögött fegyelmezett csapatmunka van, ahol minden egyes gólért meg kellett dolgozni. Jellemző az ellenfelünk erejére, hogy az első 30 percben alig jutottunk el a kapujukig, de sorainkat átrendezve, szép lassan át tudtuk venni az irányítást, ami gólokban is megnyilvánult.

A sikeres főpróbát követően az éles bevetésre már csak egyetlen hetet kell várni. Vasárnap, 2022. augusztus 21-én, az idén induló Ifiliga nyitófordulójában legényeink a Temesvári Politechnika fiataljait fogadják. A találkozó, a pillanatnyilag rendelkezésre álló információk szerint, pontban délkor kezdődik. A helyszín, a nemrég használatba vett FK Sportpark meccspályája.

2022. augusztus 13. 12:00. Bákó, műgyepes borítású pálya

FC Bakó U18+ - FK Csíkszereda U18+ 1-4 (1-2).

Góllövők: … (42), illetve Csedő Szilárd (37), Bíró Tamás (43), Bujdosó Szilárd (58), Birtalan Tamás (63).

FK Csíkszereda: Becze-Máthé Mátyás (Lukács Dániel, 46) - Péter Zsombor, Csedő Szilárd (Orbán Milán, 80), Tamás Bence (Lőrinc Csongor, 62), Dencsák Kristóf (Zöld Hunor, 62), - Bóni Csaba – Orbán Milán (Buza Balázs, 46), Fazakas Henrik (Keresztes Tamás, 67), Bujdosó Szilárd, Birtalan Tamás – Biró Tamás. Vezetőedző: Ubrankovics Zoltán.

Ráduly Róbert Kálmán

2022. augusztus 13.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza