Harmadik hazai vereség a rájátszásban

Harmadik hazai vereség a rájátszásban

Öt hét alatt másodszor is győztesen távozott a Dunărea Călărași csapata Csíkszeredából, amely a rájátszásban 2-1-re tudott nyerni.

Akárcsak az alapszakaszban, ezúttal is rengeteg helyzetet dolgoztak ki a mieink, elsőként Mészáros, majd Kelemen is fölé rúgta. Közben a vendégek részéről előbb Djuric veszélyeztette Gyenge kapuját, majd Kelemen óriási védelmi hibájára Bud csapott le, a szemfüles csatár pedig nem hibázott: 0-1.

A 27. percben szép összjátékot követően Schieb kerül helyzetbe, közelről leadott lövése kevéssel a kapufa mellett suhan el. Nem sokkal később a vendégek jutnak szöglethez, Lopez fejese mellé megy. A 39. percben Alami ziccerben rúghat kapura, de Kelemen az utolsó pillanatban szerelni tudja a sárga mezes játékost. A folytatásban a második ligában kezdőként bemutatkozó 18 éves Bujdosó Szilárd ível remekül a kapu elé, Csürös érkezik is, fejese azonban mellé megy. Szünet előtt Jebari, Bauza és Mészáros is próbálkozik, de egyikük sem tud egyenlíteni.

Fotó: Pál Zoltán

A második félidőben előbb Apró beadását Bauza fejeli rá, ez is fölé száll, majd Mészáros kerül helyzetbe, de a vendégek kapusa jól vetődött ki, a kipattanóra érkezik ugyan Jebari, mindhiába ziccerben a kapu fölé lövi a labdát. Az egyenlítést Apró szabadrúgása hozza meg, középhátvédünk mintegy 30 méterrről szabadrúgásból talál be: 1-1. Öt perccel később a frissen becserélt Bara törhet kapura ziccerben, Began kapus elakasztja, tizenegyeshez jutunk, Bauza lövését azonban a vendégek kapusa kivédi...

Fotó: Pál Zoltán

A kihagyott büntető és a számos helyzet megbosszulta magát, Șandru egy jobbról beívelt szabadrúgás után a kapu közeléből mattolja Gyengét: 1-2. A végén még Rotar és Pintér előtt is adódott egyenlítési lehetőség, de sajnos nem tudtak betalálni, így a Călărași ismét győzni tudott Csíkban.

Liga 2., play-off, 4. forduló: FK Csíkszereda–Dunărea Călărași 1–2 (0–1)

Gólszerzők: Apró (63.), illetve Bud (18.), Șandru (78.).

FK Csíkszereda: Gyenge – Takács, Kelemen, Apró, Bor – Csürös, Jebari – Bujdosó (Rotar, 78.), Bauza (Suciu, 83.), Schieb (Pintér, 83.) – Mészáros (Bara, 62.).

Dunărea Călărași: Began – Rus, Wiktorski, Șandru, Lopez, Sălceanu – Djuric (Ciucur, 82.), Pușcaș (Acolatse, 59.), Cârstocea – Alami (Alexandru, 88.) – Bud.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza