Hat dobás a télutón (VI)

Hat dobás a télutón (VI)

Csapatunknak, akárcsak a Metaloglobusnak hat mérkőzésen tizenkét pont kell a boldogsághoz. Bár mindkét gárdának volt már ehhez fogható sorozata, de ez akkor is a bravúrkategória. A fémgömbösök a bajnokság elején voltak igazán elemükben, az első hat fordulóban 12 pontot szereztek, kilenc fordulót követően veretlenül és 19 ponttal a második helyen álltak, de az őszi küzdelem második felében öt mérkőzésen mindössze három pontig jutottak. Az FK Csíkszereda épp ellenkezőleg az első nyolc mérkőzésén tíz, az utolsó hat összecsapásán 12 pontot szerzett. Ekkor a Pandurii, a Turris, a Concordia, a Mioveni, a Kolozsvári U és a Farul voltak az ellenfeleink. Könnyű sorsolás mondhatnánk, ha nem épp a sereghajtóval hagytunk volna hazai pályán két kötelezően begyűjtendő pontot. Könnyen meglehet, hogy éppen ez hiányzik majd a végelszámolásnál...

A Metaloglobus sorsolása egy árnyalattal könnyebb, hiszen az ősz egyik rapszodikus csapata és a feljutástól a szabályzat szerint eltiltott Bodzavásár érkezik a Pantelimonba. A két kötelező győzelem mellé már a Petrolul vagy az ASU Poli elleni idegenbeli bravúrral és a Szloboziáról elhozott három ponttal, a záró fordulóban a Rapid elleni döntetlen is elég lehet az üdvösséghez.

 MetaloglobusTippPont
16. fordulóPetrolul (i)  
17. fordulóAerostar (o)  
18. fordulóASU Poli (i)  
19. fordulóBodzavásár (o)  
20. fordulóSzlobozia (i)  
21. fordulóRapid (o)  
Összesen   

Az FK Csíkszereda számára az első két forduló döntő jelentőségű. A két győzelem szinte kötelező, de négy pont nélkül szinte csak matematikai esélyeink maradnak. Ugyanis a Rapid, Călărași, Viitorul Pandurii hármas ellen az öt pont már önmagában is kisebb bravúrnak számít és ezzel együtt az utolsó fordulóra is maradna bőven számolgatni való. És feladat is, hiszen a többi mérkőzésünk végkimenetelétől függetlenül, a Resicabánya és a Szlatina legyőzése mondhatni kötelező küldetés. Pontokra ugyanis az alapszakaszt követő helyezéstől függetlenül mindenkinek szüksége van.

Minden nagy utazás az első kis lépéssel kezdődik alapon, az igazság hat csapásának első próbatételére 2020. február 20-án 11 órától hazai pályán kerül sor.  

 FK CsíkszeredaTippPont
16. fordulóResicabánya (o)  
17. fordulóRipensia (i)  
18. fordulóRapid (i)  
19. fordulóCălărași (o)  
20. fordulóViitorul Pandurii (i)  
21. fordulóSzlatina (o)  
Összesen   

Érdekesség, hogy a végjátékban a Rapidon kívül ugyan nincs más közös ellenfél, a két azonos tabellahelyzetben lévő csapat a téli törökországi edzőtáborozását szomszédos komplexumokban töltötte. Sőt, Antáliába menet a két társaság ugyanazon repülőjáraton utazott! Ettől elvonatkoztatva vagy ezzel együtt, a nagy kérdés az, hogy a két csapat a tavaszi nyitányon melyik arcát mutatja. A dolgok alakulása számukra attól függ, hogy a vergődő vagy a magabiztos mezükben futnak ki majd a gyepre.

Ami minket illett, reméljük a legjobbakat. Csapatunk számára a feladat adott: hat meccsen 12 pont. Késő ősszel megmutattuk, hogy képesek vagyunk erre. Tény, hogy a sorsunk teljességgel a saját kezünkben van, de alakulásában azért az ellenfelek is beleszólást követelnek maguknak.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza