Ifiliga U18 | Egygólos diadallal köszöntünk el a bajnokságtól erre az évre

Balogh Szilárd találatával itthon tartotta a három bajnoki pontot ifjúsági ligás együttesünk az év utolsó bajnoki találkozóján.

Ifiliga U18 | Egygólos diadallal köszöntünk el a bajnokságtól erre az évre

Balogh Szilárd találatával itthon tartotta a három bajnoki pontot ifjúsági ligás együttesünk az év utolsó bajnoki találkozóján.

A felsőházi rájátszás negyedik fordulójából elhalasztott mérkőzést pótoltak ifiligásaink a Kolozsvári Universitatea ellen szerdán délben. A találkozó télies időben, de remek minőségű pályán vette kezdetét a Sportparkban. Az első hazai helyzet Balogh Szilárd előtt adódott, csatárunk a félpályáról indult meg, majd kissé jobbról a tizenhatos magasságából célozta meg a vendégkaput, Chirila Iustin lábbal védett nagyot. Egy perc elteltével a Kolozsvár is veszélyeztetett, ám Gergely jó ütemben lépett a lövésbe. Fél óra elteltével Simon Máté mentett ellenfele lábára vetődve, majd Iordache Luca rosszulléte miatt volt kénytelen változtatni a hazai szakmai stáb. Marosi Krisztián érkezett a pályára. A kevés helyzetet hozó első 45 percet Curcă Iulian lőtt kapura szép összjáték végén, kevéssel vétette el a bal felső sarkot.

A második félidő sem dúskált gólveszélyes akciókban, a 70. percig mindössze két kolozsvári lövést jegyezhettünk fel, ám egyik sem volt pontos. A 71. minutumban megszereztük a vezetést. Balogh Szilárd a bal oldalról cselezte be magát szépen a kapu elé, majd a kapust is becsapva a háló közepébe lőtt (1–0). A 83. percben Leczki Norbert húsz méteres lövése szállt alig mellé, miután egy védő lábán irányt változtatott a labda. A 84. percben Kárándi Botond veszélyes lövését ütötte szögletre a vendégek hálóőre a bal alsó saroknál. A hosszabbítás második percében Simon Máté bal alsó saroknál bemutatott védése is kellett a három pont megszerzéséhez.

Demény Norbert együttese győzelemmel búcsúzott a bajnokságtól erre az évre, vasárnap szintén szerdai ellenfelünk érkezik Csíkszeredába a Román Kupa csoportkörében, majd sepsiszentgyörgyi kupameccsel záródik a 2023-as esztendő.

Ifjúsági Liga, play-off, 4. fordulóból elhalasztott mérkőzés
FK Csíkszereda – Kolozsvári Universitatea 1–0 (0–0)

Csíkszereda, Sportpark
Vezette: Ciucanu Octavian (Brassó), asszisztensek: Pânzaru Viorel (Brassó), Tunsoiu Marian (Újsinka)
Gólszerző: Balogh Szilárd (71.)
Sárga lap: Kárándi Botond (70.), Balogh Szilárd (90+2.)
FK Csíkszereda: Simon Máté – Kárándi Botond, Szőke Lénárd, Gergely Botond, Colceriu Flavius, Leczki Norbert, Bartos Eric Andreas, Iordache Luca (Marosi Krisztián, 31.), Birtalan Tamás, Domokos Dominik (Ilie Luca, 72.), Balogh Szilárd Vezetőedző: Demény Norbert
Kolozsvár: Chirila Iustin – Chinteș Alin, Pojar Tudor, Tudorache Vlad, Calugar Răzvan, Mureșan Tiago, Perianu Ovidiu, Curcă Iulian, Bota Cristian (Estan Luca, 85.), Baciu Alin, Suciu Antonio Vezetőedző: Suller Marius

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza