Ifiliga | Legyőztük a listavezetőt!

Gól nélküli első félidőt követően kétgólos győzelmet ünnepelhetett U18-as, ifiligás együttesünk a kedden lejátszott bajnoki mérkőzésen az Universitatea Craiova ellen.

Ifiliga | Legyőztük a listavezetőt!

Gól nélküli első félidőt követően kétgólos győzelmet ünnepelhetett U18-as, ifiligás együttesünk a kedden lejátszott bajnoki mérkőzésen az Universitatea Craiova ellen. Vita Dániel és Szondi Botond sajnálatos sérülést szenvedett.

Rosszul kezdődött Demény Norbert együttese számára a felsőházi rájátszásba kerülés szempontjából fontos találkozó. A listavezető Craiova elleni rangadó harmadik percének végén egy rossz mozdulat következtében Vita Dániel terült el a földön a térdét fájlalva. A védő nem tudta folytatni a játékot, helyére Birtalan Tamás érkezett. 

A 11. percben jegyezhettük fel a mérkőzés első komolyabb helyzetét, a vendégek indultak meg a jobb oldalon és fejezték be lövéssel az akciót, Csíki Szabolcs ütötte ki a kapu bal oldalára tartó labdát. A 20. minutumban Kárándi Botond lövése szállt el a jobb kapufa mellett, hét egység elteltével a Craiova szabadrúgásból döngette meg a bal oldali kapufát.

Újabb csapás

A 31. percben újabb sérülés sújtotta együttesünket. Jobb oldali craiovai szöglet érkezett be a 16-osunkon belülre, Szondi Botond harcolt a vendégtámadókkal és a földre került. A középpályás szerencsétlenül ért földet, a csuklójára esett és nem tudta folytatni a mérkőzést, az első diagnózis szerint eltört a csuklója. Újabb kényszerű változtatásra volt tehát szükség, Biró Tamás állt be a játékba.

A hosszas játékszünetek között azt láthattuk, hogy csapatunk felvette a kesztyűt az éllovassal, sőt, a játékrész egyes periódusában egyértelműen uraltuk a játékot. Gól azonban egyik oldalon sem esett, így maradt a 0–0-s döntetlen a szünetre, valamint a tudat, hogy a felnőtt együttesünk keretéhez tartozó két labdarúgónk szenvedett súlyosnak tűnő sérülést.

Remek második félidő

Alig telt el néhány perc a második félidőből, amikor megszereztük a vezetést. Kárándi adott be szögletet a jobb oldalról, Bakos Ervin érkezett remekül és fejelt a hálóba (1–0). Négy perc elteltével László Norbert játszotta magát tisztára remekül a bal oldalon és lőtt a kapu közepébe (2–0). Támadásban maradtak fiataljaink, a vendégek egyre nehezebben viselték a hátrányt, érződött a feszültség a kék-fehér játékosokon, ám alapvetően sportszerű légkörben zajlott az összecsapás. Az utolsó negyed órában mindent megtett a Craiova a feézárkózásért, ám Demény Norbert fiai állták a sarat, sőt, Balogh Szilárd révén a harmadik találathoz is közel álltak, ám beleléptek a támadó lövésébe. Az utolsó percben Bakos Ervin lábában is benne maradt a harmadik gól, szép kiugrás után a jobb kapufa mellé gurított.

Győzelmével, két fordulóval az alapszakasz vége előtt a rájátszást érő ötödik helyre lépett a tabellán együttesünk. A folytatásban, október 18-án, szerdán a Temesvári Ripensia otthonába látogatnak ifiligásaink. Sérültjeinknek ezúton is mielőbbi gyógyulást kívánunk!

Ifjúsági Liga, nyugati csoport, alapszakasz 9. forduló
FK Csíkszereda – Universitatea Craiova (0–0)

Csíkszereda, Sportpark
Vezette: Naidin Marius (Piteşti), asszisztensek: Ionescu Mihai Marian (Bradu), Bălan Gheorghită (Piteşti)
Gólszerzők: Bakos Ervin (51.), László Norbert (55.)
Sárga lap: Neață Mirel (70.), Vancea David (73.)
FK Csíkszereda: Csíki Szabolcs – Leczki Norbert, Colceriu Flavius, Vita Dániel (Birtalan Tamás, 5.), Kárándi Botond, Marosi Krisztián, Szondi Botond (Bíró Tamás, 35.), Iordache Luca (Ilie Luca, 87.), Bakos Ervin, Balogh Szilárd, László Norbert Vezetőedző: Demény Norbert
Craiova: Glodean Alexandru – Vancea David, Mitaru Alberto (Piele Bogdan, 87.), Balaci Mario, Ene Mario, Mierlescu Marius, Cîrpici Frederico (Buturcă Adrian, 78.), Domnu Eduard (Mitrache Ionuț, 78.), Neață Mirel, Vancea Albert, Dan Sebastian Vezetőedző: Mogoșanu Daniel 

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza