Kispad | Albu László | Női Liga 1 | Kolozsvári U – FK Csíkszereda 3–0

Kispad | Albu László | Női Liga 1 | Kolozsvári U – FK Csíkszereda 3–0

Háromgólos vereséget szenvedett Liga 1-es női csapatunk vasárnap a Kolozsvári Universitatea vendégeként. A találkozót Albu László vezetőedző értékelte.

Csak nevében volt rangadó a Kolozsvári Universitatea (korábban Olimpia) ellen lejátszott vasárnapi bajnoki mérkőzésünk. A bajnoki táblázaton a forduló előtt közvetlenül előttünk tanyázó kincses-városiak magabiztosan győztek lányaink ellen. Csupán felvillanásaink voltak a válogatottakkal teletűzdelt, a bajnokságban 12 éve egyeduralkodó csapat ellen. A látottakat Albu László vezetőedző foglalta össze honlapunk számára.

„Ahogy mindenki tudja, ez a csapat 12 éve uralja a romániai női labdarúgást. Nagyon jó játékerőt képviselnek, azt kell mondjam, hogy egy klasszissal fölöttünk vannak. Tudni kell róluk, hogy az egész országból összeválogatták a lányokat” – mondta el az ellenfélről a szakvezető.

„Nehezen indultunk be, rosszul kezdtük a mérkőzést, az első tíz percben volt három ziccerük, ekkor vagy Szidi (Salamon Szidónia, szerk. megj), vagy a kapufa segített minket, hogy ne kapjunk gólt. Aztán a 19. percben egy felívelés, ami lecsúszott a játékos lábáról, eltalálta az oldalkapufát, ahonnan bepattant és megszerezték a vezetést.

A második félidő jobban sikerült

Ők uralták az első félidő 90 százalékát, labdabirtoklásban 75-25 százalék volt az arány. Próbáltuk lezárni a területeket, tudtuk, hogy milyen csapat ellen játszunk. Sikerült is lezárni a tengelyben a játékot, ők ezt észre is vették és a széleken próbálták a csapatunkat megbontani. Ez sikerült is két-három alkalommal, mire reagáltunk. Amikor látták, hogy jól levédekeztük az oldalt, akkor próbálták bejátszani a védővonal mögé a labdát és onnan ziccereket kialakítani. Ez sikerült is nekik. A második gólnál a 35. percben kiléptünk lesre, de a védősorból bent maradt valaki, így gólt tudtak szerezni. Ezután egy oldalról érkező beadás után szerezték meg a harmadik góljukat az első félidőben.

Három-nullnál mentünk szünetre. Hál’istennek sikerült átbeszélnünk a hibákat, hogy hol tévedtünk, amiből ők ziccerbe kerültek. A második félidőt 0–0-val hoztuk le. Többet tudtuk birtokolni a labdát, többször tudtuk megbontani őket. Sajnos helyzetünk nem volt, de azt mondom, hogy ez egy nagyon tisztességes eredmény. Ezen a pályán nem sok csapat fogja három góllal megúszni. A lányok 110 százalékot nyújtottak mindenféle téren, fizikálisan, mentálisan is. Gratuláltam is nekik, azt mondtam, hogy ha ilyen hozzáállással folytatják tovább a munkát, akkor ott lesz a helyünk az első hatban” – összegezte a szakember.

A Temesvár következik

A következő mérkőzés sem ígérkezik könnyű feladatnak, a jelenlegi listavezető Temesvári Politehnica érkezik Csíkszeredába. A bánságiak a múlt héten zöld asztal mellett megnyerték a Kolozsvári U ellen a pályán egyébként elveszített mérkőzésüket. Ennek a döntésnek, na meg a pályán elért további hét győzelemnek köszönhetően, a Poli 100 százalékos teljesítménnyel, kapott gól nélkül vezeti a tabellát. Albu László így tekint a mérkőzés elé:

„Nem lesz könnyű az a meccs sem. Azt gondolom, teljesen máshogy fogunk játszani hazai pályán. Ahogy mondani szokták, a fociban a labda kerek és minden lehetséges. Úgy állunk fel a pályára, hogy győzni akarunk, szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat az otthoni pályán. Nem a Kolozsvár és a Temesvár a mi igazi ellenfelünk. Velük nem egy szinten vagyunk, de ahogy mondtam, semmi sem lehetetlen, mi megpróbáljuk minden mérkőzésen a maximumot kihozni magunkból” – mondta el Albu László.

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza