Győzelemmel folytatta a felsőházi rájátszás küzdelmeit U17-es Elitligás csapatunk. A találkozót Benkó Tihamér vezetőedző értékelte.
„A listavezető ellen folytattuk a szereplésünket a rájátszásban. Az alapszakaszban kikaptunk hazai pályán 4–2-re, igyekeztünk abból a meccsből is levonni a tanulságokat és úgy felépíteni a mai mérkőzést. Jól kezdtünk, védekezésben stabilak voltunk, eljutottunk többször is az ellenfél tizenhatosáig, de ott nem tudtunk jó döntéseket hozni és befejezni a támadásainkat. Ezen próbáltunk a szünetben változtatni, néhány instrukciót adni.
A második félidő is kiegyenlített játékot hozott, egy jobb oldali szöglet után megszereztük a vezetést. Ezt követően az ellenfél bátrabban támadott, nehéz időszaka volt a meccsnek, nem igazán tudtuk birtokolni a labdát. 15 perccel a meccs vége előtt egy baloldali szabadrúgást követő kapu előtti kavarodást jól ki tudtunk használni és megszereztük a második gólt.
Az ellenfél próbálkozott, de egységes, szervezett volt a védekezésünk, illetve ebből még pár veszélyes ellentámadást is tudtunk vezetni, de újabb gól már nem született. Jó mérkőzést játszottunk, igazi csapatmunka volt ez a mai győzelem, ehhez csak gratulálni tudunk a fiúknak. Holnap pihenés, kedden pedig folytatódik a munka a következő mérkőzésre készülve” – foglalta össze a szakvezető.
Farkas Endre