Kispad | Elitliga U16 | Ubrankovics Zoltán | LPS Suceava – FK 0–8

Nyolcgólos győzelemmel folytatta bajnoki szereplését U16-os elitligás csapatunk az LPS Suceava vendégeként. A találkozót Ubrankovics Zoltán vezetőedző értékelte honlapunknak.

Kispad | Elitliga U16 | Ubrankovics Zoltán | LPS Suceava – FK 0–8

Nyolcgólos győzelemmel folytatta bajnoki szereplését U16-os elitligás csapatunk az LPS Suceava vendégeként. A találkozót Ubrankovics Zoltán vezetőedző értékelte honlapunknak.

"A hétvégi, Bákó elleni rangadó felvezető mérkőzésének tekintettük ezt a találkozót, ennek megfelelően álltunk bele.Ugyan az első percek a hazai csapaté voltak, de aztán szép lassan átvettük a játék irányítását. Az első 15 percben szerzett két gól megrogyasztotta, de nem ütötte ki ellenfelünket, továbbra is kezdeményező volt. Ugyan kiegyensúlyozotabbá vált a mérkőzés, de kapura nagyobb veszélyt mi jelentettünk. A harmadik bekapott gól sem szegte ellenfelünk lelkesedését.

A második félidő elején szerették volna szorosabbá tenni a mérkőzést és jobban a mi térfelünkön volt a játék, de átmeneteinkből szerzett gólokkal tovább növeltük a különbséget. Kalapemelés jár az ellenfelünknek, hisz a kapott gólok ellenére megpróbált végig fegyelmezetten játszani és mindent megtenni, hogy gólt érjen el. Bizony a kapusunk védeseire is szükség volt, hogy kapott gól nélkül hozzuk le ezt a mérkőzést. Ami a játék szakmai tartalmát illeti ellenfelünk jó  felfogásban próbálta a labdakihozatainkat akadályozni. Ugyan egy-kétszer kerültünk olyan szituációba, amikkel idáig nem találkoztunk, de kreatívan megoldottuk. Támadásaink a laposan felépített labdakihozatalakon, középső zónában ritmust váltva gyors, lendületes mélységi kombinatív betöréseken, kombinatív játkon, oldalváltásokon, a  támadó zónában az elmozgásokkal mélységi beindulásokkal az ellenfél védelmének szétzilálásán alapultak.

A labdákat jó helyen, jó pozicióval vettük fel és abból ritmust válta kezdeményeztünk, jól alkalmazkodtunk egymás mozgásáthoz, jól ürítettük, illetve töltöttük ki a területeket. Vegyesen akartunk szélén mögéjük kerülni, vagy a 14-es zónába betörve onnan kezdeményezni, befejezni. Ahogy a támadó játékunk, úgy a góljaink is széles palettán mozogtak: szélről betörve, szélről beadva, középen kapuból induló támadásba való átmenetből, amiben visszatámadásból három játékos összjátékából, szögletből, egyéni labdaszerzésekből és abból ritmusváltásos betörésből, létszámhátrányos 2v4 játékból, egyéni játékból, félpályáról indulva születtek. Labdaszerzésünkben, a támadó zónában "csapdáztunk", de mivel az ellenfél játéka inkább mélységi, főleg magas labda elvén alapult, így ott kevésbé tudtunk szerezni labdát, ez inkább a középső zónára volt jellemző, ahol agresszívan nyomást helyeztünk a labdásra hibára kényszerítve őket.

Átmeneteink gyorsak, határozottak voltak. Az első félidőben a mért adataink alapján kiemelkedő nemzetközi szintű iramot diktáltunk,  viszont a biztos előny meghatározta a 2. félidő ritmusát, dinamikáját. Összességében ez is hozzásegített, hogy ilyen nagy gólarányú győzelmet aratthassunk Ez az eredmény egy kontroll, üzenet, visszajelzés a játékosnak, a csapatnak, az edzőnek, a vezetőnek, a szülőnek, ellenfeleinknek. Ennek az eredménynek komoly üzeneti tartalma volt. A jövő héten már hangsúlyosan figyelembe kell vennünk az iskolakezdéssel játó idegrendszeri leterheltséget, az egyre kevesebbet sütő nap és a borús, esős idők hatásait a szervezetre, a pszhiére. Egy biztos, mi,ahogy idáig is, készülünk és a feladatainkat a céljainknak megfelelően végezzük".



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza