Kispad | Elitliga U17 | Szász Ferenc

Kispad rovatunkban hétről-hétre szakembereink értékelik csapatuk aktuális fordulóban nyújtott teljesítményét. Szász Ferenc, az U17-es csapat vezetőedzője nyilatkozott a hazai, győztes bemutatkozás után.

Kispad | Elitliga U17 | Szász Ferenc

Kispad rovatunkban hétről-hétre szakembereink értékelik csapatuk aktuális fordulóban nyújtott teljesítményét. Szász Ferenc, az U17-es csapat vezetőedzője nyilatkozott a hazai, győztes bemutatkozás után.

"Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Ugyanakkor mindenképpen meg kell említeni, hogy nagyon hasonló mérkőzést játszottunk, mint a múlt hétvégén Ploiești-en. Rengeteg helyzetet, támadást vezettünk és egyszerűen képtelenek voltunk és vagyunk ezen mérkőzéseket simán, már-már könnyedén hozni. Amíg múlt vasárnap a hibáinkat meg tudta az ellenfél büntetni, addig ma nem engedtük és nem csináltunk annyi mérkőzést befolyásoló hibát. Ugyanakkor a két mérkőzésen annyi helyzetet dolgoztunk és sajnos hagytunk is ki, amennyit sok csapat egész szezonban alakít ki. A mérkőzés krónikájához tartozik az is, hogy a második félidőben több mint 30 percet kellett emberhátrányban játszani. A csapat ugyanakkor mindent megtett a győzelemért és ehhez is gratulálok. A rövid pihenő után készülünk a Craoiva elleni mérkőzésre".



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza