A legutóbbi két bajnoki fordulóban két győzelmet aratott az Ifjúsági Ligában szereplő U18-as csapatunk. A fiúk győzelmükkel a 10. helyre jöttek fel a tabellán.
Eredményes első félidei játékának köszönhetően remek győzelmet aratott vasárnap Ifiligás gárdánk. A Sportparkban lejátszott mérkőzés tapasztalatait Ubrankovics Zoltán vezetőedző foglalta össze.
„Az első félidőben az ellenfelünk átadta a területet és megpróbált kontra játékot játszani, de játékuk elég passzív volt. Mi a területekkel éltünk, illetve az ellenfél által adott sávokba jól játszottuk be a labdákat, próbáltunk betörni vagy szélén megbontani őket. Egy ilyen után sikerült megszerezni az első gólunkat, amikor Vajna Roland beadásából az erőszakosan érkező Orbán Milánnak sikerült gólt szereznie” – idézte fel az edző.
„Rá három percre pedig egy középső tengelyen való betörés után Péter Zsombitól Buza Roland elé került a labda, aki a blokkoló védő lábát is érintve szerzett gólt. Ugyan ezek után is megbecsültük a labdákat, kerestük a réseket, de nem volt olyan ritmusunk, ami kellett volna ahhoz, hogy egy ilyen sűrű védekezést többször is meg tudjunk bontani. Ha pedig labdát tudtunk szerezni a saját térfélen, lassan mentünk át védekezésből támadásba, amivel lehetőséget adtunk a vissza zárásra. Ennek ellenére fölényben voltunk, sokat futottunk, próbáltuk megbontani a védekezésüket, aminek köszönhetően Csedő Szilárd harcolt ki egy tizenegyest, amit Buza Roland tudott értékesíteni” – folytatta a krónikát Ubrankovics Zoltán.
Több hiba a második félidőben
„A második félidőben is megmaradt ugyanez a helyzet, de a támadó zónában már többet hibáztunk, több labdát veszítettünk, rossz döntéseket hoztunk, pontatlanok voltunk. Emiatt kapura már nem tudtunk veszélyesek lenni, annak ellenére, hogy sokat birtokoltuk továbbra is a labdát. A cserék nem tudták frissíteni a csapatot és az utolsó 15 percben már a középső zónában veszítettünk sok labdát, amivel lehetőséget adtunk az ellenfélnek a támadásra” – elevenítette fel a második játékrész eseményeit vezetőedzőnk.
„A középpályán már nem tudtunk annyi labdát szerezni, így egyre többször került át a labda a mi térfelünkre. Egy ilyen szituációból középen két ember között ki tudták ugratni a mélységből induló középpályást, aki Lukács Dani mellett megszerezte az első góljukat. Ugyan egy kicsit belelkesedtek, de nagy nyomást nem helyeztek ránk. Ennek ellenére egy labda kihozatalunknál odapasszoltok az ellenfélnek a labdát, aki megköszönte és értékesítette a ziccert. Az utolsó hét percet nehézzé tettük, de végül teljesen megérdemelten nyertünk. Örülök, hogy a három pont begyűjtése mellé három gólt tudtunk szerezni egy mérkőzésen” – összegzett Ubrankovics Zoltán.
Farkas Endre