Négy győzelem után gól nélküli döntetlennel folytatta szereplését ifiligás csapatunk, amely ezúttal az UTA ellen nem tudta kihasználni helyzeteit. A találkozót követően Goran Kopunović vezetőedző értékelte a látottakat.
Négy győzelem után gól nélküli döntetlennel folytatta szereplését ifiligás csapatunk, amely ezúttal az UTA ellen nem tudta kihasználni helyzeteit. A találkozót követően Goran Kopunović vezetőedző értékelte a látottakat.
„A meccs előtt többször hangsúlyoztam a játékosoknak, hogy egy nagyon veszélyes találkozó előtt állunk, azért is, mert ilyenkor érzem és tudom, tapasztalatból mondom, hogy pláne négy nyert meccs után – zsinórban nyertünk négy találkozót top klubok csapatai ellen – lehet, hogy jön egy kis lazítás, vagy kiengedünk, mert azt mondják, ez egy nyerhető meccs, de ezt a pályán is bizonyítani kell. Márpedig ezen a meccsen ezt nem sikerült, az egyéni teljesítményekkel sem voltam megelégedve, de a csapat játékával sem.
Ennek ellenére volt gólszerzési lehetőségünk, több ziccert is kidolgoztunk, de nem tudtuk ezeket berúgni. Egy nagyon lelkes ellenféllel találkoztunk, akik csúsztak-másztak, de Arad mindig is egy nagyon nehéz ellenfél volt számunkra.
De ebből is nagyon sokat lehet tanulni, kielemezzük ezt a meccset, én azt mondom, nincs gond, hisz öt meccs alatt 13 pontot szereztünk, lőttünk kilenc gólt, miközben csak kettőt kaptunk, amiből egyet büntetőből. Az eredményekkel így maximálisan elégedett vagyok, büszke vagyok a játékosaimra, mert tudom, hogy nagyon sokat dolgoznak, és előre nézünk.
Szoktam mondani, hogy minden sorozatnak vége szakad egyszer, és amikor ez elérkezik, ahogy nekünk most ezen a meccsen elkövetkezett, sokat lehet belőle tanulni, még a negatívumokból is sokat lehet okulni, sőt. Készülünk az Argeș elleni idegenbeli találkozóra, van még három forduló a bajnokságból, dolgozunk tovább, és meglesz ennek az eredménye.”
R. A.
Fotó: Pál Zoltán
