Legyőztük a korosztályos válogatottat

Legyőztük a korosztályos válogatottat

Kiegyensúlyozott meccset játszott U17-es csapatunk a korosztályos román válogatottal.

Bajkó Barna legénysége jól állt a pályán és egyenlő ellenfele volt a válogatottnak. Ezen a mérkőzésen Bârsan Lucian akadémistánk kezdőként lépett pályára az ellenfélnél. A csúszós pálya miatt mindkét együttes biztonságos játékra törekedett. Az első meccshez képest, ahol nem esett gól, ezúttal megtört a jég, ráadásul a javunkra, Nagy Botond lökete utat talált a kapuba és ez az egy gól elég volt a győzelemhez. Ezúttal is 2x30 percet játszottak a csapatok.

Felkészülési mérkőzés: FK Csíkszereda U17 - U17 Románia 1:0 (0:0)

Gólszerző: Nagy (47.).

FK Csíkszereda U17: Becze (Deák 30.) - Precup, Simon, Miklós (Bota 30.), Hadnagy (Dobre 40.), Boni, Nagy, Sebestyén, Sándor, Harangozó (Dusinszki 27.), Ketesdi (Csáki 30.).

Bajkó Barna vezetőedző nyilatkozata:

"Különösebb motiváció nem kellett a fiúknak, bizonyítani akartak és jól álltak bele a mérkőzésbe. Úgy érzem, hogy kiegyenlített mérkőzés volt, egyforma erőviszonyok voltak, sőt a válogatott részéről azt éreztem, hogy mivel sok játékos első alkalommal volt pályán, nem akartak hibázni, ezért nem vállaltak kockázatot. A gólunk egy távoli megpattanó lövés után lett és szerintem győzelmünk megérdemelt volt. Mindenképp jó és hasznos edzés volt, de nekünk a legfontosabb feladatunk behúzni a hátralevő fordulókat a bajnokságban. A legjobban annak örvendek, hogy nem sérültünk le. Jó egyéni teljesítményeket láthattunk és csapat szinten is jól néztünk ki, bízom benne, hogy maradandót alkottunk a Szövetség szemében."

https://www.youtube.com/watch?v=6SRApwjadws


Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza