Liga 2│ Mindhárom éllovas botlott

Liga 2│ Mindhárom éllovas botlott

A kilencedik forduló nem kedvezett a pillanatnyi rangsor tetején tanyázó csapatoknak. A három éllovas ilyen mértékű megtorpanására, talán a közvetlen riválisok legvérmesebb szurkolói közül is csak kevesen számítottak. A korábbi első helyezett legyőzésével, a Dési Unirea átmenetileg az élre állt. Átmenetileg, hiszen a Konstancai Unirea ellen a 7. fordulóból elhalasztott mérkőzésén aratott magabiztos győzelmével, immáron a Bukaresti Steaua az új éllovas.

2022. október 12. Szerző: Ráduly Róbert Kálmán

Élboly: Az első négy csapat elvérzett

Szombaton kora délután az FK Csíkszereda, a Jászvásári Poli és a Galaci Oțelul kezdte a sort, kedden este pedig a Sellemberk is vesztesen távozott Bodzavásárról. A forduló két nagy nyertese a közvetlen riválisok ellen diadalmaskodó Dés és Bodzavásár volt. No, meg a Szlobozia. Mindhárman egy csapásra kijavították az egy héttel korábbi botlásaikat.

Rangsor: Szoros az állás

Kilenc fordulót követően a legalább két pontos átlagot már csak három csapat tartja. A nyolcadik játéknap végén még négyen voltak a zsinórmércével kijelölt körön belül. A kilencedik forduló nyomán a Jászvásár és az FK Csíkszereda kikerült, a Dési Unirea pedig bekerült.

 CsapatMeccsPontGKZsM
1.Bukaresti CSA Steaua92019:10+2 pont
2.Dési Unirea91817:12határeset
3.Galaci FC Oțelul Suporter Club91812:8határeset
4.Szloboziai FC Unirea 0491714:6-1 pont
5.Jászvásári Politehnika91711:7-1 pont
6.FK Csíkszereda91614:7-2 pont
7.Bodzavásári Gloria91613:11-2 pont
8.Sellemberki CSC 159991511:6-3 pont
Megjegyzés: Arra számítunk és azzal számolunk, hogy a két pont/meccs teljesítmény elégséges lesz a rájátszáshoz és nagy valószínűséggel a közvetlen élvonalbeli tagság kiérdemléséhez is. Ezt tekintjük tehát az idei teljesítmény zsinórmértékének.

Az esélyesek különcsatája: eggyel hátrébb csúsztunk

A feljutásra ácsingózó, valamint a felsőházra esélyes csapatok közül, a közvetlen riválisok elleni csatában az FK Csíkszeredánál csak a Jászvásári Politechnika, illetve a galaciak elleni győzelmének köszönhetően, a Dési Unirea szerzett több pontot. Ugyanakkor a négy éllovas vereségét kihasználva a Concordia is nagyot zárkózott.

 FKSTEGLOGALSZLOJÁSZDésSELDINCONPontDMDP
FK  3-2    XV.XIII.0-116 p59 p
Steaua0:4 XVI.XI. 2-1XIII.   20 p47 p
Gloria    XVIII  1:02-1.XV.16 p46 p
GalacXVIII XII.  0-0   X.18 p35 p
Szlobozia0:1XVII XIII. 0-0.XV.   17 p31 p
JászvásárXII. 1:0.    XVIIXV.2-117 p611 p
Dés2:1 XIV.2:0 1-2   XII.18 p510 p
Sellemberk 1:1 1:1X. 1:1 XVIII 15 p46 p
Dinamo 1:2 1:31:0. 2:3   10 p66 p
Concordia XIV.  XVI.  0-10-1 13 p43 p
Magyarázat: DM – közvetlen mérkőzések száma, DP – a közvetlen mérkőzéseken szerzett pontok száma

Tizedik forduló: kemény ütközetek

A ki-ki összecsapásokban a tizedik forduló sem fukarkodik. Ezúttal a Sellemberk – Szlobozia és a Galac – Concordia találkozók emelkednek ki, de a Dés zsilvásárhelyi vendégszereplése sem ígérkezik könnyed mérkőzésnek. Új éllovas dereng a láthatáron. Ha eddig kételkedtünk volna benne, az előző forduló újfent megerősítette, hogy a Liga 2-ben idén nincsenek előre lefutott mérkőzések. Csapatunk Brassóban vendégszerepel. Kettős téttel bíró mérkőzésen, hiszen a szlatinai csorba kiköszörülése mellett, a rájátszásba jutást megakadályozó tavaszi döntetlenért is elégtételt kell vennünk.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza