Liga 2│Egyszer fent, máskor lent

Liga 2│Egyszer fent, máskor lent

A Szlatina és a Metaloglobus elleni sikerek közé beékelődő temesvári kudarccal, az egyszer fent máskor lent sorminta rajzolódik ki. A megállapítás nem csak az eredménysorra, hanem mutatott játékunkra is maradéktalanul érvényes.

2023. április 12. Szerző: Ráduly Róbert Kálmán

Metaloglobus: előbb fent, aztán lent

Az alsóházi rájátszás harmadik fordulójában, 2023. április 8-án, Ilyés Róbert a hazai kispadon is bemutatkozott. A Temesváron hat nappal korábban 2-1-re elveszített mérkőzéshez képest a játékrendszer egyáltalán, a kezdőcsapat pedig mindössze két helyen változott. Szondi mellett Csiszér volt az újítás és utóbbi maradéktalanul meghálálta a bizalmat. Mindhárom gólban elévülhetetlen érdeme volt, igaz ezek közül az egyiket – az általa okozott büntetőt követően – az ellenfél szerezte. Az első félidőben jegyzett gólpasszt és gólt eredményező sarokrúgást, a második elején buta hiba követte. Akárcsak csapata, Csiszér Balázs is az előbb fent, aztán lent kottából játszott. Ilyés Róbert legénységének játéka a rendkívül magas energiaszintű első félidőt követően, a szünet után igencsak visszaesett. Fiaink különösen a második játékrész első tíz percében kerültek mélyre. A magyarázat az erőnlétben, illetve annak hiányában keresendő. Ennek gyökeres megváltoztatása pedig nem megy egyik napról a másikra.

FK Csíkszereda: egyelőre az élre léptünk

Az alsóházi rájátszás során ugyan a kiesés elkerülése a cél, a Metaloglobus elleni győzelmével csapatunk – jobb gólkülönbségének köszönhetően – az élre lépett. Ami ennél fontosabb, hogy a kiesés réme immáron matematikailag sem fenyeget bennünket. A Temesvári Politechnika, a Nagybányai Minaur és a Bukaresti Metaloglobus hármasfogatát annál inkább, hiszen jelen állás szerint közülük kettő biztosan búcsúzik, a harmadik pedig a bennmaradásért játszik osztályozót.

 SZLOSZLACSIKSELLMETGNBNYTVÁRMeccsPont
Szlobozia(VII.)  2:3 V.1:2332 pont
Szlatina0:0(IV.)   VII.V.328 pont
CsíkszeredaVI.2:0(V.) 2:1.  332 pont
Sellenberk 2:0VII.(II.)V.  230 pont
MetaloglobusIV.VI.  (I.)0:0 222 pont
Nagybánya  IV.VI. (III.)2:1220 pont
Temesvár  2:1IV.VII. (VI.)319 pont

Felsőház: Galaci bukta

Úgy tűnik, a Galac Steaua ellen az első félidőben mutatott remek – három lőtt góllal megkoronázott – játéka csak fellángolás volt. Három találat a Dinamo ellen is esett, de ezúttal a második félidőben hármat kaptak a Duna-partiak. A kikötőváros egyetlen hete fél lábbal az élvonalban lévő csapatának legénysége, a némileg váratlan buktával, újfent zavaros vizekre evezett. A Steaua elleni kirakatremijével a Jászvásár egy paraszthajszállal közelebb került a feljutáshoz, miközben a Bodzavásár – Dés összecsapás döntetlenje leginkább az ellenfeleknek kedvezett.

 FelsőházMeccsPontGK
1.Jászvási Politechnika3455:4
2.Bukaresti Steaua3447:5
3.Galaci Oțelul Suporter Club3394:7
4.Bukaresti Dinamo 1948 SA3387:1
5.Bodzavásári Gloria3342:2
6.Dési FC Unirea3330:6

Alsóház, B csoport: a Progresul Spartac – Ripensia rangadó következik

A harmadik fordulóban a Ripensia nem bírt hazai pályán a Viitorul Pandurii csapatával, így a közvetlen kiesés elkerüléséért folytatott versenyfutásban, a Konstancai Unirea néven futó fantomcsapatot alaposan kitömő Progresul Spartak lépéselőnybe került. Április 14-én a Progresul Spartac – Ripensia rangadó következik. Amennyiben a hazaiak győznek, gyakorlatilag az alsóház B csoportja küzdelmeinek érdemi része lezárul.

 Alsóház ● A csoportPont Alsóház ● B csoportPont
1.FK Csíkszereda321.Concordia Chiajna35 pont
2.Szloboziai AFC Unirea 04322.Brassói FC34 pont
3.Sellenberki CSC 1599303.Újszentesi CSC30 pont
4.Szlatinai CSM284.Zsilvásárhelyi Viitorul Pandurii29 pont
5.Bukaresti Metaloglobus225.Bukaresti Progresul Spartac194420 pont
6.Nagybányai Minaur206.Temesvári Ripensia17 pont
7.Temesvári Politechnika197.Konstancai Unirea12 pont

Folytatás: április 14-én, pénteken délelőtt 11:00-től

Rendhagyó időpont, rendhagyó mérkőzés. A görögkeleti Nagypénteken csapatunk számára a Klastomrét lehet a Golgota. Ami biztos, fiainknak a Nagybányai Néprajzi Múzeumnak otthont adó egykori Szabadtéri színház, a falumúzeum és a román katona pánsípot idéző emlékműve által közre zárt háromszögben lesz jelenése. Számunkra különösebb tét nélkül, így Ilyés Róbert minden bizonnyal olyan játékosokat is pályára küld, akiket eddig még nem próbált ki élesben. Az FK trénere a következő idény csapatát építi, azt a gárdát, amelyik reményeink szerint inkább lesz fent, mint lent.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza