Liga 2 | Győzelemmel köszöntünk el idénre a hazai pályától

Küzdelmes mérkőzésen, egygólos győzelmet aratott liga 2-es együttesünk a CSM Slatina ellen szombaton. Jelena Richárd első félidőben szerzett találata döntött.

Liga 2 | Győzelemmel köszöntünk el idénre a hazai pályától

Küzdelmes mérkőzésen, egygólos győzelmet aratott liga 2-es együttesünk a CSM Slatina ellen szombaton. Jelena Richárd első félidőben szerzett találata döntött.

Télies időben, kevés érdeklődő előtt indult útjára a labda idei utolsó hazai, liga 2-es találkozónkon. A legkitartóbb szurkolóink azt láthatták, hogy eseménytelen első percek után egyre inkább magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Ez leginkább a labdabirtoklásban mutatkozott meg eleinte, majd érkeztek a gólhelyzetek is. Először Ronai Robert remek ballábas lövését jegyezhettük fel a 21. percben, Velcu fogta a próbálkozást a bal alsó saroknál. Fél óra elteltével megszereztük a vezetést. A több jó megoldást is bemutató Ronai bal oldali beadására Jelena érkezett mintaszerűen és helyezett a kapu bal oldalába (1–0).

A félidő hajrájában a vendégek is eljutottak Gyenge Szilárd kapujának előterében, ám igazán veszélyes lehetőséget nem tudtak kidolgozni. Egygólos vezetéssel vonultak szünetre a felek.

Paprikásan kezdődött a második játékrész, többször is villant a sárga lap. Továbbra is mi birtokoltuk többet a labdát, ám a Slatina is jelezte, hogy nem szeretne pont nélkül távozni. A 74. percben szögletet követően mégis mi voltunk ismét közelebb a gólszerzéshez, Csürös egymás után kétszer is jó fejessel próbálkozott. A vége előtt négy perccel Gyenge Szilárd hárított nagyot egy vendégfejesnél. Egy egység elteltével Makrai lábában maradt a második gólunk, támadónk két kísérletét egymás után hárította a vendégek hálóőre. A hosszabbítás pillanataiban Pintér Bence kitűnő szabadrúgással veszélyeztett, a bal saroknál nagyot mentett a vendégek kapusa. 

Ez a momentum jelentette az utolsó eseményt idénre hazai pályán a Liga 2-ben. Ilyés Róbert együttese december 1-én, Bodzavásáron búszúztatja az őszi szezont.

Liga 2, alapszakasz, 14. forduló
FK Csíkszereda – CSM Slatina 1–0 (1–0)

Csíkszereda, FK stadion
Vezette: Mircea Ardelean (Arad), asszisztensek:i: Florin Iftode (Târgu Bujor – Galaţi), Patrik Ștefan Sandu (Temesvár)
Gólszerző: Jelena Richárd (32.)
Sárga lap: Soufiane Jebari (49.), Jelena Richárd (64.), Balogh Szilárd (85.), ill. Gherghe Robert (47.), Ciocoteu Alexandru (88.)
FK Csíkszereda: Gyenge Szilárd – Nagy János, Kelemen Dávid, Csürös Attila, Gal-Andrezly Péter, Veres Szilárd, Bakos Ervin (Nistor Ákos, 67.), Soufiane Jebari (Pintér Bence, 79.), Babati Benjamin (Bloj Erwin, 62.), Jelena Richárd (Makrai Gábor, 67.), Ronai Robert (Balogh Szilárd, 79.) Vezetőedző: Ilyés Róbert
CSM Slatina: Velcu – A. Stan (D. Cristinel, 82.), Sălcianu, Gherghe, C. Toma – D. Toma, Donca – I. Mitran (C. Alexandru, 61.), Doman (T. Alin, 61.), R. Popa (D. Denis, 72.) – Val. Alexandru (Dragu Claudiu, 61.) Vezetőedző: Daniel Oprescu



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza