Liga 2 | Győzelemmel zártuk az edzőtábort

A szlovákiai másodosztályban szereplő FC Petržalka (Pozsonyligatfalu) csapatával játszotta utolsó ausztriai edzőmérkőzést az augusztus 3-i bajnoki rajtra készülő liga 2-es csapatunk.

Liga 2 | Győzelemmel zártuk az edzőtábort

A szlovákiai másodosztályban szereplő FC Petržalka (Pozsonyligatfalu) csapatával játszotta utolsó ausztriai edzőmérkőzést az augusztus 3-i bajnoki rajtra készülő liga 2-es csapatunk. Az első félidőben szerzett Bakos Ervin találattal sikerült legyőzni nagymúltú ellenfelünket.

Nagy hagyományokkal rendelkező szlovákiai gárda ellen játszotta utolsó felkészülési mérkőzését az ausztriai edzőtáborozás során Ilyés Róbert legénysége. Az FC Petržalka 1898-ban alakult Pozsonyi Torna Egyesület néven az egykori Pozsonyligetfaluban. Az azóta Pozsonyba olvadt település csapata a 21. század első évtizedében érte el legnagyobb sikereit. A fekete-fehérek kétszer megnyerték a szlovák bajnokságot és szintén két alkalommal diadalmaskodtak a kupában is.

A Kassa után a második szlovák klub volt, amelyik a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt (a 2005/2006-os kiírásban). A jelenlegi klubot a 2014-es megszűnés után alapították újra ugyanazon évben, és a legalsóbb osztályoktól verekedte vissza magát a második vonalban, ahol stabil együttesnek számít 2019 óta.

A Bécs közvetlen közelében található Vösendorfban lejátszott találkozón Bakos Ervin találatával sikerült megszereznünk a vezetést a 33. percben. Több gól nem esett, így sikerrel zártuk az ausztriai edzőmeccsek sorát. A csapat a mérkőzést után haza indult, hétfőtől hazai pályán folytatja a felkészülést.

Felkészülési mérkőzés
FK Csíkszereda – FC Petržalka 1–0 (1–0)

Vösendorf, Ausztria
Gólszerző: Bakos Ervin (33.)
FK Csíkszereda: Simon Máté (Albert Hunor, 60.) – Hegedűs János, Kelemen Dávid, Raul Palmeș, Bloj Erwin, Szilágyi Szabolcs, Bakos Ervin, Babati Banjamin, Torvund Alexander, Jozef Dolný, Gal-Andrezly Peter Vezetőedző: Ilyés Róbert
A 67. perctől pályára lépett Francisco Anderson, Csürös Attila, Pintér Bence, Kovács Márk és Nagy János, lejött Kelemen Dávid, Hegedűs János, Bloj Erwin, Torvund Alexander, Bakos Ervin.
A 77. perctől pályára lépett Kárándi Botond, Makrai Gábor, Balogh Szilárd, Andrei Gheralia, Vita Dániel, lejött Gal-Andrezly Peter, Raul Palmeș, Babati Benjamin, Szilágyi Szabolcs, Jozef Dolný.
FC Petržalka: Halouska Pavel – Filip Oršula, Daniel Holásek, Konan Arnand, Patrik Šurnovský, Begala Roman, Matej Riznič, Mazan Peter, Danek Patrik, Murko Jakob, Pavuk Daniel

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza