2016. január 18-án sajtótájékoztató keretében mutatták be Varga Károlyt a Székelyföld Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatóját.
Két és fél év után az elismert szakember távozott Csíkszeredából, ennek oka, hogy kinevezték a Kárpát-medencei Akadémiai Rendszer szakmai igazgatójává. Varga Károllyal az elmúlt két és fél évről és az új tisztségéről beszélgettünk:
Milyen volt az elmúlt két és fél év a Székelyföld Labdarúgó Akadémián? Milyen emlékekkel távozik?
“Nem volt egy rövid időszak, de hosszúnak sem nevezhető, viszont nagyon tartalmas volt. Abban biztos vagyok, hogy ha bármikor visszatérek, úgy érzem, hogy ide is lassan hazajárok. A legjobban talán az jellemzi ezt az állapotunkat, hogy a gyerekeim most is azt kérdezik, hogy mikor megyünk már haza Erdélybe? Ez is azt mutatja, hogy elköteleződtünk a régió és a város irányába és nem bántam meg a döntésemet, mert jó helyre, jó emberek közé jöttünk!”
Eredményesség szempontjából, mi az, amit kiemelne a két és fél év után?
“A fő csapásvonal egyértelműen az akadémia működésbe hozása, vagy annak fellendítése volt. Nyílván voltak hibák, vagy hiányosságok, ami esetleg hiányérzetet kelt bennem is, de azt gondolom, hogy ennek sikerült megfelelni, hiszen két és fél év alatt felépítettünk egy olyan akadémiát, ami Románia egyik legjobb utánpótlásképző műhelyévé vált. Ha, csak arra gondolok, hogy több mint tíz játékosunk mutatkozott be a román vagy a magyar korosztályos válogatottban, akkor az egy nagyon komoly szám, főleg úgy, hogy néhány éve a régióban focizó fiatalok még a legmerészebb álmaikban sem mertek volna erre gondolni. Az, hogy ebben az időszakban Román Kupadöntőt tudtunk játszani, vagy az elmúlt évben román bajnokot tudtunk avatni, ráadásul házidöntővel, az mind-mind azt bizonyítja, hogy az út, amin elindultunk az már eredményekre vezetett és bízom benne, hogy a jövőben ezt még lehet fokozni. A hiányérzet egyértelműen a felnőtt csapattal kapcsolatos, lehetőségeimhez mérten mindig próbáltam segítségére lenni az aktuális vezetőedzőnek és stábjának, de valamiért nem jött össze a hőn áhított feljutás. Mindenki ismeri a körülményeket, én magam is fejtegetem az okokat és nem tudnám megmondani, hogy mi volt ennek a balszerencse sorozatnak az eredménye? Vagy a klub, vagy a stáb, vagy egyszerűen a játékoskeret nem volt érett a feladatra, valahol valami mindig hibádzott. Kívánom, hogy ez forduljon át, hisz meggyőződésem, hogy van annyi munka ezen a területen is az FK-ban, aminek előbb utóbb be kell érnie, bízom benne, hogy már a soron következő idényben sikerül megörvendeztetni egy bajnoki címmel a szurkolókat.”
Két és fél évvel ezelőtt, amikor megérkezett Csíkszeredába, mit talált itt csapatok, vagy infrastruktúra terén és mit hagy maga után most?
“Amikor megérkeztem már egy felállított rendszer volt, alközpontokkal és Csíkszeredában két korosztállyal beindított akadémiai rendszerrel. Én azt gondolom, hogy elsősorban szervezetileg és szakmailag sikerült előrelépni. Fontosnak tartom, hogy egy komoly klubéletet sikerült kialakítani az FK-nál, amit a Családi nap vagy a decemberi utánpótlás évzáró magas részvételi aránya is bizonyít, a hazai mérkőzések ezerhez közelítő átlagnézőszámáról nem is beszélve! Nagyon beszédes szám az is, hogy két és fél évvel ezelőtt épphogy 200 fölötti volt az utánpótlás játékosok száma Csíkszeredában, ma ott tartunk, hogy 500 utánpótlás labdarúgónk van, sőt egyes hírek szerint most már többen jönnek futballozni, mint hokizni, az azért a jégkorong hazájában kisebbfajta csoda! Sőt, most már ott tartunk, hogy ez a létszám lassan túlnövi a jelenlegi infrastrukturális hátteret. De, ugyanakkor ebben is rengeteget sikerült előrelépni, hisz a kollégium illetve a bázis átadásával új távlatokat sikerült nyitni. Jelen pillanatban minden adott ahhoz, hogy töretlenné váljon az a fejlődés, ami az elmúlt időszakban jellemezte a csíkszeredai vagy a székelyföldi labdarúgást.”
Mi az, amiben talán a magyarországi futballhoz képest is sikerült előrelépni Csíkszeredában?
“Nem szeretnék mérleget vonni, mert meggyőződésem, hogy még mindig van bőven fejlődési lehetőség a rendszerben. Úgy szoktam mondani, hogy az itteni gyerekekben van egy olyan mentális plussz, aminek biztosan van társadalmi-szociális háttere is, ami mellé ha megtanítjuk őket a futballnak csak arra a részére, ami megtanítható, akkor már egy komoly karriert tudnak befutni.”
Kinevezték önt a Kárpát-medencei Akadémiai Rendszer szakmai igazgatójává, amelynek része a Székelyföld Labdarúgó Akadémia is. Előrelépésként könyveli el ezt?
“A felkérés talán azt is bizonyítja, hogy az itt elvégzett munkám alapján alkalmasnak találnak a feladatra és azt gondolják, hogy ezen a területen is esetleg hatékonyan tudok dolgozni a magyar futball fellendítéséért, de ugyanakkor a régió futballjának is egy bizonyos fokú elismerése. Másrészt azt gondolom, hogy itt elértünk egy olyan szintet, akár szervezetileg, akár szakmailag, amiből tovább kell lépni, vagy kell keresni a továbblépés lehetőségét. Ennek az egész rendszernek része a Székelyföld Labdarúgó Akadémia és talán ebből a tisztségből most már lehet, hogy többet tudok segíteni a régiónak, mert elköteleződtem a székelyföldi futball iránt. Ugyanakkor ez egy olyan felkérés, ami ritkán jön az emberrel szembe, nyílván megtiszteltetés, hogy rám gondoltak, ráadásul nem titkoltan szívügyem a határontúli magyarságnak a képviselete és segítése, talán ezután még szélesebb körben tudok ennek eleget tenni.
Gondolom, hogy sok utazással is jár ez a munka.
“Igen, Felvidéktől kezdve Újvidéken át, Kárpátalján keresztül Székelyföldre is rendszeresen el kell majd járnom, de nyílván valamit valamiért alapon, bízom benne, hogy megtudok felelni az elvárásoknak.”
Utódja Krecska János lett, sikerült őt ellátni hasznos információkkal?
“Természetesen, hisz ez egy nagyon komoly feladat. Elég csak arra gondolni, hogy az alközpontjainkkal együtt közel 4000 utánpótláskorú játékosról van szó, ugye több mint tíz alközpontunk van, tehát területileg is egy nagyon komoly szervezetről beszélünk. Nem lesz neki könnyű, de bízom benne, hogy meg fog tudni felelni minden szempontból. Fontos, hogy sikerült lerakni egy olyan szakmai stáb alapjait, ami egyrészről kellően támogató közeget tud biztosítani a további munkához, másrészről záloga lehet a jövőbeni fejlődésnek!”
Mi az, ami igazán fog hiányozni önnek Székelyföldről?
“Hajaj, lehet, hogy erre kicsit később tudnám a választ, azt már biztosan tudom, hogy a gyerekeimnek mi fog hiányozni? Hiszen ők hazajártak Erdélybe, a kislányom itt tanult meg járni és beszélni, szoktam mondani, hogy székelyül sokkal jobban beszél, mint én! A kisfiam már most azt várja, hogy mikor tud jönni Csíkszeredába edzésre, vagy mikor megyünk újra hoki meccsre. Talán azt tudom mondani, hogy minden és mindenki fog hiányozni, hiszen berendezkedtünk ide és úgy gondolom, hogy az emberek döntő többsége elfogadott, elismert és azt a tiszteletet, amit én is próbáltam adni a helyieknek, azt visszakaptam. Egy biztos, nem csak szakmai tapasztalatokkal, hanem emberi barátságokkal gazdagodva térünk haza. Fájó szívvel hagyom itt Csíkszeredát, de ugyanakkor bármikor jó szívvel fogok visszatérni!”
Lehet már tudni, hogy mikor jön legközelebb?
“Az elnök úrral – akinek ezúton is megköszönöm a támogatását - is abban maradtunk, hogy az első félév egy átmeneti időszak lesz, ezért próbálok havi rendszerességgel itt lenni, segíteni Krecska Jánosnak is, úgyhogy havi szinten próbálom tiszteletem tenni Csíkszeredában. Megragadom az alkalmat és ezúton is köszönetet mondok mindenkinek, aki segítette vagy bármilyen formában támogatta a munkámat, hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen közegben volt szerencsém élni és dolgozni! Hajrá Csíkszereda, hajrá Székelyföld!”
