Liga 2 │Mindent köszönünk Vali!

Liga 2 │Mindent köszönünk Vali!

Közös megegyezéssel távozik posztjáról Suciu Valentin.

Felnőtt csapatunk vezetőedzője négy év közös küzdelem után áll fel a kispadról. Suciu Valentin 2018 januárjában érkezett klubunkhoz, kezdetben az U17-es csapatunkat edzette, majd ugyanazon év nyarán, már a felnőtt együttesünket irányította.

Vezetésével az FK Csíkszereda története legnagyobb sikereit érte el felnőtt szinten, a 2018-as Románia Kupában a Dinamo elleni emlékezetes győzelemmel, majd a második ligába való feljutással, tavaly pedig a felsőházi rájátszásban elért ötödik hellyel. Az idei bajnokság borzasztóan kezdődött, sorozatban öt vereséggel indult, de ezt követően a gárda a legjobb tíz közé küzdötte fel magát és az alapszakasz végén közel álltunk ahhoz, hogy ismét be jussunk a felsőházi rájátszásba. Szombaton, hajszállal ugyan, de lemaradtunk a play-off-ról és a hetedik helyről várjuk a folytatást, de ezúttal Vali nélkül.

"Sajnálom, hogy nem sikerült, sajnálom a szurkolókat, mert nagyon bíztak bennünk, itt voltak, buzdítottak, ami tőlük tellett mindent megtettek. Kár, hogy csak most tudtak jönni, mert hosszú időszakon keresztül meg volt vonva az, hogy a csapat mellett lehessenek és ez sokszor a csapatra is kihatott. Emiatt furcsa is volt nekünk, hogy ismét nézők előtt játszunk, hogy szurkolótáborunk is van, sőt nagyon szép szurkolótábor. Én azt kívánom, hogy tartsanak ki a csapat mellett jóban-rosszban és ahogy mondják a nehéz pillanatokban kell segíteni, nemcsak akkor kell a játékosokat vagy a klubot szeretni, amikor a csúcson vagyunk, hanem amikor nehézségek vannak."

- Suciu Valentin

Arra a kérdésre, hogy milyen szájízzel távozik Csíkszeredából, azt mondta:

"Mivel nem sikerült a felsőházba jutni, savanyú. De, az eltöltött négy év mondhatom, hogy nagyon szép volt, jóval-rosszal egyaránt. Sokkal több a pozitívum, mint a negatívum, mert olyan embereket találtam itt, akikkel tudtam dolgozni, egyezni. Nem biztos ugyan, hogy mindig egy hullámhosszon voltunk, de ez a családban is rendszerint így van. Mondhatom, hogy tényleg egy családot találtam itt."

- Suciu Valentin

Köszönjük a közös küzdelmet Vali!

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza