Női Liga 1 | Az első vereség

Női Liga 1 | Az első vereség

Nem bírt idegenben a Marosvásárhelyi SE gárdájával Liga 1-es női csapatunk. Az egyéni hibákkal tarkított mérkőzésen Bartalis Barbarát kiállították.

Nem tudta megismételni női első osztályú csapatunk az elmúlt hetekben nyújtott teljesítményét és kikapott a Marosvásárhelyi SE-től a vasárnap lejátszott mérkőzésen. Pedig nem kezdődött rosszul a találkozó, az első húsz percben inkább a mi lányaink veszélyeztettek. Ám ahogy ez lenni szokott, az ellenfél a csíki helyzetek után egy ellentámadásból betalált. A hazai vezető gól után főleg mezőnyben zajlott a játék, ám a piros-fekete lányok ezúttal nem mozogtak elég frissen és a megfelelő határozottság, erőszakosság is hiányzott a pályáról. Újabb egyéni hiba vezetett a második marosvásárhelyi találathoz, egy hosszan előrerúgott labdára nem tudtunk megfelelően reagálni.

Kimaradtak a lehetőségek

A második félidőben próbált belenyúlni a meccsbe Albu László, elsősorban a támadósor megerősítése volt a cél. A játékrész első felében érződött is a játékon vezetőedzőnk szándéka, ám a legnagyobb helyzetekben is hibáztunk. Két alkalommal is egy az egyben vihettük a kapusra a labdát, ám nem sikerült gólra váltani a lehetőségeket, majd Bartalis Barbara fejelt fölé nagy helyzetben.

Tovább tetézte a bajt, hogy a 65. percben ismét Bartalis volt a főszereplő, támadónk egy kakaskodás során elvesztette a fejét, amiért azonnal piros lapot kapott, a megítélt szabadrúgásból Dávid Márta pedig megszerezte a házigazda harmadik találatát. A háromgólos hátrányban is voltak még támadási kísérleteink, ám nem alakult ki nagyobb gólhelyzet. A találkozón mutatkozhatott be az élvonalban a 15 éves Bodor Anita, aki Nyéki Anna helyett kapott lehetőséget.

A mérkőzés lefújása után így értékelt Albu László vezetőedző:

Ebből a mérkőzésből tanulnunk kell. Nem egy olyan csapat vert meg, amelyik végig fölénybe lett volna ellenünk, hanem egyéni hibák következtében saját magunkat vertük meg. Azok a játékosok, akik kellett volna azt a bizonyos pluszt hozzák, gyenge teljesítményt nyújtottak. Megyünk tovább” – fogalmazott a szakember.

Női Liga 1., alapszakasz, 4. forduló
Marosvásárhelyi SE – FK Csíkszereda 3–0 (2–0)

Marosvásárhely, Víkend-telepi sportbázis
Vezette: Bodocan Narcis (Kolozsvár), Georgiu Ioan Claudiu (Dés), Giorgiu Claudiu (Kolozsvár)
Gólszerzők: Bíró Anna (17. és 36.), Dávid Márta (70.)
Kiállítva: Bartalis Barbara (68.)
Marosvásárhelyi SE: Mădălina Grecu – Lenuța Ștef, Lucia Meleacă, David Márta, Adorján Szidónia, Anastasia Cernitu, Daniela Mateș, Székely Kincső, Csóka Antónia, Biró Anna, Carina Doiban Vezetőedző: Mihály Sándor.
FK Csíkszereda: FK Csíkszereda: Salamon Szidónia (Tankó Réka, a szünetben) – Szentes Szabina, Berkeczi Emőke, Albu Erika, Horváth Luca – Nyéki Anna (Bodor Anita, 86.), Antal Anita, Szőke Eszter, Kristó Laura (Györgyicze Réka, a szünetben) – Bartalis Barbara, Balázs Eszter (Péter Alexandra, 70.) Vezetőedző: Albu László

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza