Női Liga 1 | Elkezdték a lányok is

Elkezdte a felkészülést első osztályú, felnőtt női csapatunk.

Női Liga 1 | Elkezdték a lányok is

Orvosi vizsgálatokat, és fizikai felméréseket követően edzésbe állt felnőtt női együttesünk. Július 30-áig hazai pályán készül a csapat. A lányok augusztus első hetében edzőtáborba utaznak, majd egy giugiu-i felkészülési tornán is pályára lépnek az augusztus 26-i bajnoki rajt előtt.

Az elmúlt hét csütörtökén találkozott újra liga 1-es, női csapatunk kerete. A lányok a nyári pihenőt követően csütörtökön előbb orvosi vizsgálatokon, majd pénteken fizikai felméréseken estek át. A tréningeket szombaton kezdte el a csapat Kollár Péter vezetőedző irányításával. A szakember munkáját Gál Ervin másodedző, Tőke Szilárd erőnléti edző és Ferencz Levente kapusedző segíti ebben az idényben is. A szakmai stáb ugyanakkor kiegészült Antal Alexandra masszőrrel.

Felcsúti edzőtábor a programban

A hétfői tréninget megelőzően beszélgettünk Kollár Péter vezetőedzővel. A szakember elmondta, ezen a héten napi egy edzéssel készülnek, majd a következő hetekben növelni fogják ezt a mennyiséget és lesznek olyan napok, amikor több gyakorlást is tartanak a csapatnak. Az együttes július 30-a és augusztus 6-a között Magyarországra, Felcsútra utazik edzőtáborba. Ez idő alatt a Puskás Akadémia FC, a Fehérvár FC és a Budaörs csapatával fognak megmérkőzni - mondta el a szakvezető.

Ezt követően augusztus 12-13-án, Giurgiuban vesz részt a csapat egy négy együttest felvonultató tornán, ahol a Konstancai Farul, a Besztercei Gloria és a Bukaresti Carmen fogja magát képviseltetni az FK-n kívül.

Változások a keretben

Mint Kollár Péter megosztotta honlapunkkal, az előző szezonban szereplő csapatból hat játékos nem folytatja a felnőttek között. Berkeczi Emőke felhagyott a labdarúgással, és más szerepkörben fogja szolgálni a klubot. Kristó Laura tanulmányai miatt nem folytatja a labdarúgást, Horváth Luca visszatért Magyarországra, Salamon Szidónia pedig a Besztercei Gloria csapatához igazolt.

Rajtuk kívül két fiatal játékos, Részeg Beáta és Bodor Anita az újonnan alakuló U17-es csapatnál fog szerepet vállalni. Mint a szakember kiemelte, esetükben elsősorban a fejlődésük érdekében szükséges megfelelő mennyiségű játékperc volt a szempont. Mint Kollár Péter rámutatott, ezeket a játékosokat igyekszik pótolni a klub menedzsmentje, az új igazolások folyamatban vannak. Tehát, lesznek érkezők is, akikről hamarosan többet is elárulhatunk.

"Jó hangulatban telnek az edzések, nagyon belevetették a lányok magukat a munkába. Mindenképpen nagy reményekkel várjuk a bajnoki rajtot majd" - fogalmazott Kollár Péter.

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza