Női Liga 1 | A Beszterce elleni rangadó következik

Félidejéhez érkezett a Női Szuperliga alapszakasza, a hetedik fordulóban, pénteken a Besztercei Gloriát fogadjuk hazai pályán. A találkozó igazi rangadónak ígérkezik és rendkívül fontos lesz a végeredmény a felsőházba jutás szempontjából.

Női Liga 1 | A Beszterce elleni rangadó következik

Félidejéhez érkezett a Női Szuperliga alapszakasza, a hetedik fordulóban, pénteken a Besztercei Gloriát fogadjuk hazai pályán. A találkozó igazi rangadónak ígérkezik és rendkívül fontos lesz a végeredmény a felsőházba jutás szempontjából.

Igazi erdélyi rangadó vár szuperligás női csapatunkra pénteken. A bajnoki táblázaton mögöttünk két hellyel lemaradó, ötödik helyezett Besztercei Gloria újonc együttese érkezik az FK stadionjába. A mi jelenlegi harmadik helyezésünk annyiban csalóka, hogy közvetlen üldözőink közül a Kolozsvári U Olimpia kettő-, a Gloria pedig egy találkozóval kevesebbet játszott nálunk. Igaz, az egyik elmaradt összecsapáson éppen ez a két együttes méri össze majd novemberben az erejét, amiből mi profitálhatunk, hiszen valamelyik csapat mindenképpen lépéshátrányba kerül a felsőházi rájátszásba kerülésért folytatott küzdelemben. 

A Besztercei Gloria remekül rajtolt az új szezonban, az első három találkozóját, köztük a Farul Constanța elleni rangadót is, kapott gól nélkül nyerte meg. Igaz, ezek után jött egy megtorpanás, a legutóbbi két fordulóban pont nélkül maradtak Salamon Szidóniáék. Ráadásul az addigi nulla kapott gól után mindkét meccsen három találatot is beszedett pénteki látogatónk. Ha már Salamon Szidóniáról esett szó, érdemes megemlítenünk, hogy a válogatott hálóőr éppen tőlünk igazolt a nyáron Besztercére. Szidi tagja volt az első osztályba kerülést kiharcoló együttesünknek, és az első élvonalbeli szezonunkban negyedik helyen záró csapatnak.

Ami a mi lányainkat illeti, vegyes eredményeket értünk el eddig az élcsapatok ellen. Míg a Kolozsvári U Olimpiát bravúros teljesítménnyel sikerült, idegenben, két vállra fektetnünk, addig a Farultól és a Temesvártól vereséget szenvedtünk. A tabellán mögöttünk álló alakulatokat kivétel nélkül megvertük, így kirajzolódott, hogy a Kolozsvár, a Beszterce és a Constanța lesznek igazán nagy ellenfeleink a play-off kiharcolásában. A mezőny rendkívül sűrű, és bár az utólsó két játéknapon aratott győzelmünkkel némileg felszusszanhattunk, ám a kép akkor tisztul le teljesen, amikor az U, a Gloria és a Farul is pótolja elmaradt meccseit. Addig is az első és legfontosabb feladat a Beszterce elleni pénteki találkozón itthon tartani a három bajnoki pontot. 

A Besztercei Gloria elleni találkozó pénteken, 13.00 órakor kedződik az FK stadionjában. Várjuk kedves Szurkolóinkat a lelátókra, harcoljuk ki együtt az újabb győzelmet! Hajrá, FK! Hajrá, Székelyföld!

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza