Női Szuperliga | Alulmaradtunk Temesváron

Két szerencsés és egy bravúros találatnak köszönhetően otthon tartotta a három bajnoki pontot felnőtt női együttesünk ellen a Temesvári Politehnica csapata.

Női Szuperliga | Alulmaradtunk Temesváron

Két szerencsés és egy bravúros találatnak köszönhetően otthon tartotta a három bajnoki pontot felnőtt női együttesünk ellen a Temesvári Politehnica csapata.

A listavezető Temesvári Politehnica otthonában kezdte meg a 2023/2024-es szezon felsőházi rájátszását női szuperligás együttesünk. Kollár Péterék azzal a nem titkolt szándékkal vágnak neki a bajnokság második felvonásának, hogy a végén éremnek örülhessenek. Ennek első állomásaként az ellen a Temesvár ellen kellett elkezdenünk a pontgyűjtögetést, amelyet ebben az idényben még nem tudtunk legyőzni. A bajnokság nyitányán kétgólos vereséget szenvedtünk a Poli vendégeként, a hazai visszavágón 3–3-as döntetlen született. A két együttes a téli felkészülés alatt is összecsapott egymással, akkor szintén nem hirdettek győztest, 2–2-re végeztek a felek.

Erőteljesen kezdett a házigazda, kellett bő tíz perc mire felvették a ritmust Kollár Péter lányai. Az első negyed óra végén már többször eljutottunk a Temesvár tizenhatosáig, egy-egy szabadrúgást is sikerült kiharcolnunk. Az első gólszerzési lehetőségeket a hazaiak hagyták ki, a 16. percben Ivanova 16 méterről eleresztett lövését a jobb alsó saroknál vetődve fogta Tankó Réka. A 23. percben Haraszti Fanni talált először kaput részünkről, szabadrúgásból a bal alsót vette célba, Câmpean védett.

A 28. percben Balázs Eszter szabálytalankodott sárga lapot érően a bal oldalon, az alapvonal közelében. A szabadrúgás után visszafejelt labdát előbb blokkoltuk, ám az ismétlésből Nagy Melinda betalált (1–0). A 37. percben hatalmas egyenlítési lehetőséget hagytunk ki. Mitri adott remek labdát Balázs Csillának, aki a 16-oson belül, a kapussal szemben állva nem tudott betalálni, nagyot mentett Câmpean. Egy egységgel később Bartalis jobb oldali beadása után Heczeg Andrea perdített a jobb oldali kapufa mellé. A 44. percben Mitri életerős lövését előbb kiejtette a hazaiak hálóőre, ám másodjára megkaparintotta a játékszert. A lefújás előtti pillanatokban érkezett a második hazai gól. Pera Sheira harcolt meg egy labdáért a jobb oldalon, beadását Bartalis a levegőből a tehetetlen Tankó Réka mellett a saját kapujába helyezte (2–0).

Balázs Eszter fölé szálló lövése vezette be a második játékrészt, majd Heczeg Andrea tekert fölé egy bal oldali szabadrúgást az 53. percben. Öt egység elteltével Magyarics célozta meg a bal alsó sarkot, ám Câmpean résen volt. A 61. percben Balázs Csilla játszott be remekül a kapu elé, Câmpean bravúrral, lábbal tisztázott az érkező Magyarics elől. Próbálkoztak a lányok becsülettel, ám ezen a napon semmi nem jött össze a kapu előtt, sőt, hátul Tankó Réka bravúrjaira volt szükség, hogy ne nőjön a különbség. Hálóőrünk a 72. percben két alkalommal is remekül avatkozott közbe, megmentve csapatunkat a további találatoktól. Ám a 87. percben már ő is tehetetlen volt, jobb oldalról érkezett a hazai szöglet, Meluța Teodora bravúros mozdulattal továbbított a hosszú (sarokba (3–0). Az utolsó percekben Orbán Aranka lábában volt a szépítés, ám először a kapufa mentett lövésénél, majd nagy helyzetben elcsúszott a fiatal középpályás.

A találkozót követően Kollár Péter vezetőedző értékelt honlapunknak.
"Sajnos nem voltunk élesek sem a pályán, sem a kapu előtt. Egy idegenbeli győzelemért többet kell tenni. Hiába volt helyenként kiegyenlített játék és volt jó pár ziccerunk, ha nincs bennünk a győztes ösztön. Most rendezni kell a sorainkat és a hétköznapokban fókuszáltabbnak lenni mert több van a játékosainkban".

Vereséggel indítottuk tehát a felsőházi rájátszást, elkeseredésre azonban nincs ok, egy hét múlva lehet javítani. A play-off második játéknapján, március 16-án a Konstancai Farul érkezik Csíkszeredába.

Női Szuperliga, play-off, 1. forduló
Temesvári Politehnica – FK Csíkszereda 3–0 (2–0)

Temesvár, Știința sportközpont
Vezette: Buzarnescu Dan Stefan (Craiova), asszisztensek: Corb Ioan Alexandru (Szatmárnémeti), Ilinca Cristian Daniel (Craiova)
Gólszerzők: Nagy Melinda (28.), Bartalis Barbara (45., öngól), Meluța Teodora (87.)
Sárga lap: Nagy Melinda (40.), Meluța Teodora (55.), Albon Mirel (84.), ill. Balázs Eszter (27.), Orbán Aranka (76.)
Temesvár: Câmpean Sara – Bratu Antonia, Meluța Teodora, Nagy Melinda, Mihăilesc Lorena (Avcăs Florentina, 53.), Kurja Nikoleta, Mirea Roxana, Ivanova Dimitra (Ciabla Dana, 77.), Pera Shaira (Șepetan Andreea, 60.), Boboc Alexandra, Bistrian Claudia Vezetőedző: Albon Mirel
FK Csíkszereda: Tankó Réka – Balázs Eszter (Orbán Aranka, 63.), Bartalis Barbara, Haraszti Fanni, Szőke Eszter – Balázs Csilla (Györgyicze Réka, 83.), Antal Anita (Szentes Szabina, 63.), Herczeg Andrea, Fülöp Boglárka (Nyéki Anna, 46.) – Magyarics Zoé, Mitri Rita (Albu Erika, 74.) Vezetőedző: Kollár Péter

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza