Parázs meccsek a lányoknál

Parázs meccsek a lányoknál

Egy győzelmet és egy döntetlent ért el tegnap és ma U11-es lánycsapatunk a bajnokságban.

Fiataljaink mérkőzése 2x25 percet tart, ennyi idő alatt Jászvásár kapujába tizennégy alkalommal sikerült berúgni a labdát, míg a Vasas Femina már keményebb diónak bizonyult. A mieink már a 11. percben vezetést szereztek, de az udvarhelyiek a szünet előtt egyenlíteni tudtak, sőt a 40. percben átvették a vezetést, a végjátékban aztán összejött az egyenlítés, így pontot mentettünk.

Szőcs Renáta vezetőedző a mai meccs után, így értékelte az elmúlt két nap teljesítményét:

,,A tegnapi mérkőzésünkön Iasi ellen a lányok magabiztosan szerezték meg a vezetést jó nyomásgyakorlással az ellenfél térfelén tudtuk tartani a játékot. A lányok nagyon sok gólt szereztek és kapott gól nélkül hoztuk le a meccset, nagyon elégedett voltam a csapatom teljesítményével. A mai mérkőzés a Vasas Feminával egy színvonalasabb meccs volt és a lányok az elvárásaim fölött teljesítettek mindent amit kértem. Azt, amit az elmúlt hetekben edzésen csináltunk azt a pályán viszont láttam, hiába lett az eredmény döntetlen, én a lányok teljesítménye miatt nagyon boldog vagyok."

- Szőcs Renáta, vezetőedző

Lány U11-es országos bajnokság, 2. csoport:

FK Csíkszereda - Navobi Iaşi 14:0 (11:0)

Gólszerzők: Orbán Anna: 8, Kinda Bernadett: 3, Szabó Anna: 2, öngól.

Vasas Femina - Fk Csíkszereda 2:2 (1:1)

Gólszerző: Orbán Anna (11., 52.).

FK Csíkszereda U11: Orbán Anna, Balázs Ajna, Bogos Boróka (kapus), Asandei Kriszta, Kinda Bernadett, Incze Bíborka, Szabó Anna, Olá Hanna és Lőrincz Kincső. Edzők: Szőcs Renáta, Portik Helga és Nyéki Anna.

Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza