PP120│Mindhalálig foci

Nyolc éve, 2016. december 5-én hunyt el Burus Csaba edző, pedagógus, akinek a 2000-es évek elején nagy mértékben köszönhető a csíkszeredai labdarúgás újjászületése. Ráduly Róbert Kálmán írása neki állít emléket.

PP120│Mindhalálig foci

Nyolc éve, 2016. december 5-én hunyt el Burus Csaba edző, pedagógus, akinek a 2000-es évek elején nagy mértékben köszönhető a csíkszeredai labdarúgás újjászületése. Ráduly Róbert Kálmán írása neki állít emléket.

Ladó Dénes, Jónás Béla, Császár Károly és Antal Csaba nyomdokait követve 1993-ban elvégzi a Bukaresti Testnevelési Főiskolát. Ő volt térségünkből az egyetlen futballista, aki a kilencvenes években az ország legrangosabb testnevelési egyetemén nappali tagozatos hallgatóként oklevelet szerzett. 

Csíkszeredába hazatérve a Nagy István Zene- és Képzőművészeti szakközépiskola tanára. Nem szakad el a labdarúgástól, szabadidejében a városi kispályás bajnokságban kergeti a labdát a Hargita Népe csapatának színeiben, többek között Becze Csaba, ifj. Borbély László, Dobos László, Gál Ervin, Kató Árpád, Kovács Attila, Pogonyi Sándor, Ráduly Róbert, Rédai Attila, Szondy Zoltán, Szőke Domokos és Zilai Zoltán társaságában.

1998 júliusában a Csíkszeredai ASA Rapid elnökének, György Béla Zsoltnak a felkérését elfogadva, a C-osztályból frissen kiesett csapat edzője lesz. „A nyolcvanas években a helyi sportiskola gyermek- és ifjúsági csapataiban játszottam. 1989 nyarán jutottam be a bukaresti Testnevelési Főiskola nappali tagozatára. Diákéveim alatt az ANEFS C-osztályú csapatában játszottam. Labdarúgás szakosítással végeztem a főiskolát. Ion Motroc és Mircea Rădulescu voltak a tanáraim” – meséli ekkor Dobos Lászlónak. Mindössze huszonkilenc évesen vállalja a kihívást: a „haldokló csíki foci” megmentését, ahogy akkoriban a helyi sajtó a küldetését jellemezte. A C-osztályból kieső keret tagjai közül mindössze öten maradtak, így a helyi futballberkeken eluralkodó kilátástalanság érzése érthető volt.

Bár az edzői munkát válságos időkben vállalta, Burus Csaba csapata az 1998-as őszi idényt ötpontos előnnyel zárta. Munkájának beszédes tükre, hogy az év végén a Hargita megyében szerkesztett, sportrovattal rendelkező lapok, tv- és rádióadók munkatársai közül a tizenegy megkérdezettből hárman – Dobos László (Hargita Népe), Kopacz Gyula (Rádió XXI) és Kovács Nicolae (Adevărul Harghitei) – a megye legjobb edzői között a második helyre rangsorolták. „Komolyságával, lelkiismeretességével és szakértelmével egy eddig teljesen új szemléletmódot tudott kialakítani a csapat háza táján” – dicsérte a munkáját 1999 áprilisában az elnöki megbízatásától megváló György Béla Zsolt.

Kristó Róbert

Az ASA Rapid ugyan tekintélyes előnnyel nyerte meg a megyei bajnokságot, 1999 júliusának elején úgy tűnt, hogy Csíkszeredának mégsem lesz C-osztályos csapata. Molnár Ferenc, a városi sportegylet elnöke körbejárta a város nagyobb cégeit, de ezek vezetőinek többsége elzárkózott a futballcsapat támogatásától. Végül Burus Csaba csapata a városi önkormányzat által létrehozott Csíkszeredai Sport Egylet színeiben állt rajthoz. 

Az alig harmincéves edző első C-osztályos összecsapására a csíkszeredai stadionban, mintegy 500 néző előtt került sor, 1999. augusztus elsején. Éppen a székelyudvarhelyi gárda ellen. Az 1–1-es döntetlen a vendégekre nézve volt hízelgő. „Mi nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel, hisz ha szünetben 2–0-ra vezetnek a hazaiak, az sem lepett volna meg senkit” – mondta a meccs után Kiss Lajos, a Budvár FC edzője.

Két héttel később megszületett az első győzelem: a Békási Cement volt az áldozat. A biztató kezdés és kemény küzdelem dacára a téli szünetben meggyengült csapat nem tudott a harmadik vonalban megkapaszkodni.

Burus Csaba nem hátrált meg, hanem az alapoktól kezdte az építkezést: A Start 2000 egyesület keretében, amelyet néhány lelkes társsal karöltve hoztak létre. Elölről kezdett mindent, úgy ahogy azt 1998 júliusában, a Dobos László által készített interjúban megfogalmazta: „Az első és legfontosabb a szakszerűen végzett utánpótlásnevelés. Kiválogatni a város és a környék iskoláiból a legtehetségesebb, 10-12 éves gyermekeket, és folyamatosan dolgozni velük. Az első fázisban lehet iskolák udvarán vagy a minifocipályán is edzeni. A cél érdekében a legrövidebb időn belül azonban edzőpályákat kell építeni, s hosszú távon jövedelmező lenne ez a befektetés, hisz az 5-6 év alatt kinevelt játékosok árából a város gond nélkül fenntarthatna egy C-osztályos együttest.”

Burus Csaba 1968. október 13-án született. Családja mellett a futball volt a mindene. Szenvedélyesen égett a fociért, az öltözőben, a pályán és az oldalvonal mellett egyaránt. Minden porcikája izzott a kispadon. Nem önmagáért, hanem tanítványai sikeréért égett. Igencsak magas hőfokon. Az, hogy a kétezres évek elején Csíkszereda ismét felkerült az országos labdarúgás korosztályos térképére, nagymértékben az ő szakmai munkájának, hitének és elhivatottságának eredménye. Kijelölte az utat, és megmutatta, hogyan kell járni rajta. Nem csak néhány alkalommal, hanem mindhalálig. A csíki foci jelenkorának nagy sikereit már nem érte meg, de a nagy menetelésnek örökre részese marad. Burus Csaba 2016. december 5-én hunyt el. Napra pontosan nyolc éve.

Ráduly Róbert Kálmán

Archív felvételek: Kristó Róbert/Székelyhon



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza