Corbu Marius találatával szerzett pontot a Ferencváros, Simon Máté végigvédte a Steaua nagyszebeni mérkőzését a Temesvári Poli ellen. Kitekintőnkben a Székelyföld Labdarúgó Akadémia korábbi növendékeinek október 5–11. közötti szereplését foglaljuk össze.
Befejeződött az alapszakasz az akadémiai csapataink számára. Míg a két fiatalabb gárda már korábban bebiztosította helyét a rájátszásban, az U17 és az U18 az utolsó játéknapon kellett kiharcolja ugyanezt.
Keményebb, harcosabb arcát mutatta csapatunk a Craiova ellen, helyzetekkel, pontosabb védekezéssel, de egy figyelmetlenség csak becsúszott, és nem tudtunk végül pontot itthon tartani a bajnoki címvédővel szemben.
A válogatott szünet után a címvédő Universitatea Craiova ellen tér vissza a bajnokságba szuperligás csapatunk. A vasárnap 18 órakor kezdődő hazai találkozó Valentin Suciu második mandátumának első tétmérkőzése lesz.
Eredményesen zárták őszi válogatott programjukat akadémistáink. Oniga Victor góllal járult hozzá a román U17-es válogatott kettős győzelméhez, Bota Darius pedig a portugáliai Négy Nemzet Tornájának mindhárom mérkőzésén pályára lépett.
Az FK Csíkszereda–Universitatea Craiova mérkőzésre akkreditáció birtokában tudjuk biztosítani az írott és elektronikus sajtó képviselői számára a belépést.