Botoșani-ba utazunk Szuperliga 7. fordulója keretében megrendezett mérkőzésre, és továbbra is reménykedünk az első győzelemben.

Botoșani-ba utazunk Szuperliga 7. fordulója keretében megrendezett mérkőzésre, és továbbra is reménykedünk az első győzelemben.
Soha nem játszott még egymással az FC Botoșani és az FK Csíkszereda gárdája, ami nem is csoda, hisz nekünk ez az első szezonunk a Szuperligában, a házigazdák pedig 2013 óta nem adták az élvonalnál lejjebb. A már lejátszott hat találkozójukon két győzelmet szereztek, méghozzá két olyan együttes ellen, akikkel már mi is lejátszottuk első találkozónkat: 3–1-re verték az FC Argeșt hazai pályán az 5. fordulóban, 4–0-ra kiütötték azt a Sloboziát, amelyik nekünk azt az emlékezetes 1–6-ot okozta a második etapban. Két döntetlenjük is van: egy gólnélküli a Dinamóval (akiktől az első fordulóban a mi eddigi egyetlen pontunk származik), illetve 3–3-at hoztak össze az igencsak válságos periódusban leledző Kolozsvári CFR-el. Egyetlen, szoros vereségük Giulești-ből, a Rapid ellen származik: ugyanúgy 1–2-t játszottak a fővárosi vasutasokkal, mint mi. Tizenkét gólt lőttek a hat meccsen, miközben hetet kaptak.
Ilyés Róbert vezetőedző így ezúttal sem számít könnyű mérkőzésre. „Egy olyan csapat ellen játszunk, amelyik otthon nem osztogatja a pontokat. Egy stabil csapatról beszélünk, agresszív edzői stílussal, kemény, jó fizikumú játékosokkal, akik többször nyernak párharcokat. Tudjuk, ezek a nehéz meccsek, bárkivel játszunk, ott kell legyünk a pályán. Bennünk van még a frusztráció a legutóbbi vereségünket követően, de próbálunk pozitívak lenni, kihozni ebből a meccsből is a legtöbbet, ami kihozható” – fogalmazott a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón a szakvezető.
Bödő Efraim rámutatott: tudják, hogy nehéz mérkőzés elé néznek. „Agresszív csapat ellen játszunk, ráadásul idegenben, ami egy plusz kihívás. A legutóbbi, a Craiova elleni meccsen azonban biztató volt a játékunk, de látva a csapat hozzáállását a héten, a befektetett munkát, nagyon remélem, hogy meglesz ennek az eredménye is” – nyilatkozta a fiatal középpályás. Pászka Lóránd érkezése azonnal meglátszott a pályán a Craiova ellen. „Mindent bele fogunk adni. Megnéztük videón az ellenfelet, kielemeztük őket. Jó csapat ellen fogunk játszani, de mi is fel vagyunk készülve, és bátran megyünk oda, pozitív szellemben, hogy elhozzuk Botoșani-ból a három pontot” – szögezte le a kézdiszentkereszti születésű játékos.
A mérkőzés szombaton 18.45 órakor kezdődik a botoșani-i városi stadionban, a megszokott módon a Digisport 1 és a Prima Sport 1 tévéadók közvetítik élőben. Azok számára, akik a helyszínen követnék a mérkőzést, szurkolói buszt indítunk, amelyre Tamás László Egérnél lehet jelentkezni a 0743-314 314-es telefonszámon.
Rédai Attila
Fotó: Pál Zoltán