Két szép győzelmet tehettek be tarsolyukba U13-as lánycsapatunk tagjai a hétvégén a korosztályos országos bajnokság hazai rendezésű második tornáján. Szőcs Renáta vezetőedző beszámolója.
Két szép győzelmet tehettek be tarsolyukba U13-as lánycsapatunk tagjai a hétvégén a korosztályos országos bajnokság hazai rendezésű második tornáján. Szőcs Renáta vezetőedző beszámolója.
November 9-én, vasárnap került sor az U13-as lányok bajnokságának második fordulójára, amelynek házigazdája az FK Csíkszereda volt. Csapatunk két mérkőzést játszott a nap folyamán: a Brassói Colțea és a Viitorul Onești együttesei ellen, mindkettőt magabiztos győzelemmel zárva.
FK Csíkszereda–Brassói Colțea 6–0
Gólszerzők: Csikós Kata Lilla 3, Bercuț Teodora, Fazakas Lara és Péter Léna
Az első találkozónk a Brassói Colțea ellen zajlott. A lányok már a 8. percben megszerezték a vezetést, azonban az első félidőben a játék kissé kapkodó és rendezetlen volt, sok magas labdával. A szünetben sikerült megnyugtatni a csapatot, hiszen már négy góllal vezettünk, így nem volt ok az idegeskedésre. A második játékrészben javult a játék képe, bár még ekkor sem voltam teljesen elégedett. A mérkőzés végül 6–0-s hazai győzelemmel zárult.
FK Csíkszereda–Viitorul Onești 12–0
Gólszerzők: Fazakas Lara 5, Csikós Kata Lilla 5, Péter Léna, Bercuț Teodora.
A második meccs előtt egy fontos kérésem volt a lányokhoz: a kapus ne dobja fel a labdát, hanem hátulról, passzokkal próbáljuk meg felépíteni a támadásokat. A lányok tökéletesen megértették a feladatot, és ennek köszönhetően nagyon szép, összeszedett és tudatos játékot mutattak be. A csapat játéka látványosan fejlődött, és ez az eredményben is megmutatkozott: 12–0-s győzelmet arattunk.
Edzői vélemény – Folyamatos fejlődés és kemény munka
Az első forduló óta szemmel látható a fejlődés a csapat játékában. Hiszünk abban, hogy a kitartó, kemény munka mindig meghozza gyümölcsét – ez most is bebizonyosodott. Nincs megállás: tovább dolgozunk, hogy a tavaszi fordulókra kijavítsuk a hiányosságokat, és egy még komplexebb, tudatosabb futballt mutassunk be.
Addig is szeretnénk több barátságos mérkőzést játszani, fiú- és lánycsapatok ellen egyaránt, hogy tovább fejlődjünk és tapasztalatot szerezzünk.
Külön köszönjük a nézők támogatását és a szülők jelenlétét – a hazai pálya és a lelkes szurkolás mindig plusz erőt ad a csapatnak.
Büszke vagyok a lányokra, büszke vagyok a csapatomra! ❤️🖤
Az FK Csíkszereda U13-as lánycsapatának tagjai: Szilágyi Dorka (kapus), Péter Léna, Basa Tímea, Benedek Nóra, Bercuț Teodora, Nagy Katalin, Fazakas Lara, Csikós Kata Lilla, Bors Boróka, Szatmáry Fanni, Balázs Henrietta, Székely Túlia, Csürös Gyopár. Vezetőedző: Szőcs Renáta, másodedző: Portik Helga
R. A.
